Timelord

Az első világháború előtti évtizedekben szervezett lengyel csoportok két alkalommal jöttek Budapestre. Elsőként 1885-ben indítottak kirándulóvonatot (korabeli szóhasználattal kéjvonatot) a fővárosba. A kéjutazók különvonatát Budapest ünnepélyesen fogadta, fellobogózták a Keleti pályaudvart, voltak beszédek, fogadás, tósztok és ivászat. A kirándulók célja a Városligetben megnyílt Országos Kiállítás megtekintése volt.

 1903-ban a Szent István napi körmenetre érkeztek különvonattal lengyel vendégek Budapestre.

A most bemutatott képek több mint 140 éve készültek a frissen felújított Rác fürdő életéről.

Az öt képből álló sorozat a gőzfürdőzés különböző stációit ismereti. Feltűnő, hogy a gőzfürdőzés legalapvetőbb részéről, a gőzkamráról  nem készült rajz. A gőzpárába burkolózó szaunák izzasztó környezetét így csak elképzelni lehet: „Mindkét kamara világos és tiszta, a padok fekvésre fapárnákkal, ezeken hideg vízbe itatott nagy szivaccsal vannak ellátva, mit részint langyos, részint hideg vizet permetező zuhanyok enyhítenek, s minden 4–5 percben behozott friss forrásvizet kínálnak üdítőül a szomjazóknak”.

A megszűrt dunai vizet és hőforrások vizét egyaránt felhasználó felújított fürdőben gőzgép emelte fel a vizet a tartályokba. Omnibuszok óránként vitték a fürdővendégeket a mai Deák Ferenc térről a Lánchídon át a Rác fürdőbe.

 Római kori vízmedence, reneszánsz stílusú kupola, lazító férfiemberek.

Szegedi Zsuzsika gyulai úrilány szerelmes képeslapjait jó húsz éve találtam egy pesti antikváriumban. A négy szerelmes üzenet írója Szekeres András hadi tengerész volt.

Rendhagyó nőnapi tisztelgésként következzék egy 1871-ben készült karikatúrasorozat. A bemutatott rajzok összefoglalják, miért nem kell megadni a nőknek az egyenjogúságot. Az egyenjogúság a nőket és férfiakat méltatlan és nevetséges helyzetekbe taszítja. Sajnálatos módon arról nem készült rajz, hogy az egyenjogúság hiánya mit eredményez. Talán nem véletlenül.

Egyenjogúság esetén a nők fognak dirigálni a férfiaknak.

Száz évvel ezelőtt, 1913-ban rendezték meg Budapesten a feministák nemzetközi kongresszusát. A részletes program az mtdaportal.extra.hu/NET/1913/1913_05.pdf  alatt  elolvasható. Most következzenek a kongresszusról készített fényképek.

1865-ben járunk. Pest-Budán 270 ezren élnek. A magyar főváros gyalogosváros. Gyakorlatilag még nincs tömegközlekedés, a kósza omnibuszjáratok nem osztanak, és nem szoroznak semmit. Az emberek a napi munkába járásra, bevásárlásra, ügyintézésre a lábukat használják. A pesti utcák jelentős részének nincs szilárd útburkolata, egyedül a járdák kiépítettek. A közterületi rend képlékeny, az utcai viselkedés szabályai hiányosak és kiforratlanok. Pest-Buda provinciális város. A most bemutatott, „A pesti séták nyomorúsága” című képsorozat a gyalogosok keserveit foglalja össze.

 A gyalogosoknak ügyelniük kell, hogy az emeletes házak ablakaiból kidobott szemét el ne találja őket.

Talán ezek a legkorábbi légi felvételek Magyarországról. Mindkét felvételt Anton Schlein osztrák meteorológus készítette 1905-ben és 1908-ban. Schlein léggömbbel szállt fel Bécsben.

 Ez az igen korai légifotó 7000 méter magasból mutatja a koronázó várost.

Az első világháború előtt még nem létezett tömegturizmus. A világlátás passzióját egy szűk társadalmi réteg engedhette meg magának. Az összefüggő európai vasúthálózat és a menetrend szerinti hajójáratok azonban megteremtették az alapját az idegenforgalomnak. Ez az a kor, amelyben Velence varázslatos úti cél, és egy életre szóló kaland ígéretét hordozta: „akinek beteg szíve van, az meggyógyul Velencében, aki egészségesen megy oda, az szívdobogást kap, valahányszor visszagondol reája”.

A most bemutatott velencei képek 1890–1900 között készültek és a Library of Congress gyűjteményéből származnak. Egyértelműen látszik, a lagúnák városa még nem a turistákból él, de a hétköznapi élet pillanataiban és helyszínein már fel-feltünedeznek a gazdag turisták. „Velence arisztokratikus csöndje” megbűvöli az idegeneket.

Az első három képen lézengő turistákat látunk.

Úgy gondolom, az alábbi, rejtélyes okból igen ritkán látható kép igazi csemege lesz a vasútbarátoknak.

 1874-ben vagyunk, elkészült az Aréna úti (ma Dózsa György úti) vasúti aluljáró.

Joggal gondolhatnánk, hogy közelmúltunk históriájának feltárása kizárólag időbefektetés kérdése. A MALÉV története rácáfol erre a hiedelemre.