Timelord

A most bemutatott 1946-os rajz a lojalitást a szakértelem elé helyező káderpolitikát ostorozza. A karikatúra mondandója ismerős, nincs ebben semmi új. Úgy érzem, a rajz mégsem tökéletes. Azt az illúziót táplája, hogy a felfelé nyaló karrieristáknak nincs más dolguk, mint felülni a párt szekerére  autójára, elrévedni a boldogságban, majd jön a happy end.  A gyakorlatban persze mindez nem így történt. A pártnyomásnak ára volt, amelyet megfizetett a kedvezményezett is, hiszen kérhettek tőle akármit és bármit. 

És megfizettük az árát a mi is.

Jó lett volna ütősebb címet találni ennek az írásnak, de cserbenhagyott a fantáziám. Az automatizált irányítási rendszerek létéről gyerekkoromban - a szocialista Magyarországon - fogalmam sem volt. Valahogy nem volt ez téma a hétköznapokban, nyilván nem véletlenül.

A robotizáció magyar kezdete. Karikatúra, 1985

A most bemutatott karikatúra sorozat 1954-ben jelent meg a Ludas Matyiban. A humorista abból az alapvetésből indul ki, hogy a politikai propaganda hatásos eszköze a dolgozók befolyásolásának, ha azt célzott módon alkalmazzák. Magyarországon a plakátolást viszont rosszul csináljuk - állítja az alkotó.

A rajzsorozaton megfigyelhetitek az 1950-es évekbeli politikai propaganda egyik sajátosságát. A plakátok látszólag a precízebb, hatékonyabb és gyorsabb munkavégzésre buzdítanak. Ugyan, miért lenne ez baj? Valójában ezek a szövegek azt a rejtett üzenetet hordozzák: a szocialista Magyarország működési zavaraiért a dolgozók a felelősek. Mert a kohászok nem találnak ki valamit a nyersvas önköltségének csökkentésére, a könyvelők lassan számláznak, az esztergályosokról pedig ne is beszéljünk.

Felelősség áthárítás ez, a javából.

Nem tudom mi történt, hogy történt, de a keresőkérdésekből látom, megnőtt az érdeklődés a városligeti karikatúrák iránt. A legkorábbi, általam ismert városligeti karikatúra 1869-ből származik. 1873-ban a Borsszem Jankó a Városligetet a pesti Bakonynak nevezte - így utalva a közbiztonság hiányára. Következzék száz év ligeti humora. A rajzok hétköznapi élethelyzeteket ábrázolnak, talán egyetlen 1946-1948 körüli uszító karikatúrától eltekintve.

Karikatúra 1869-ből. Miért gondolták ezt viccesnek? A túlzsúfoltság és a nagy por miatt

1872-ben jelent meg ez a humorosnak szánt költemény az egyik hetilapban. Kétségtelen, nem műremek. Viszont költészet napi poénnak - talán elmegy. A vers amúgy Orbán Balázsról szól.

Milyen volt a taxizás hetven évvel ezelőtt? Az alábbi, 1946-os karikatúrák a taxizást az erőszak és a hiány dimenziója közé helyezik. A kriminalitásig fokozott erőszakosságban az utasok és a taxisok egyaránt részt vesznek, az utasok és taxisok viselkedése között nemigen van különbség. A hiány hasonlóképpen sokoldalú. Nemcsak az alkatrészek hiányoznak, hanem a taxikhoz való hozzáférés is korlátozott.

Úgy gondolom, hogy a bemutatott rajzok mondandóját tovább erősíti közreadásuk silány minősége. A nyomdafestékkel takarékoskodó, rossz minőségben kinyomtatott újságrajzok egy lecsúszó ország imázsát sugallják. Ezt a rejtett érzetet tovább erősíti az utasok viselete. Jómódú emberek, méltatlan körülmények.

Ami pedig a taxisbajokat illeti, nos mindezeknek a pártállam fog hamarosan véget vetni. A magántaxisokat 1950-ben arra kötelezik, hogy adják el személyautójukat az államnak. Több mint hétszáz magántaxistól veszik el ilyen formán a járművét. A kényszer-értékesített személyautókért az állam átlagosan 2500 forintot fizet a magántaxisoknak. 

Közismert, hogy árnyalt véleményt megfogalmazni fárasztó, ráadásul cseppet sem szórakoztató dolog. Nem így van azonban a címkézéssel. A méltánytalan és igazságtalan címkézés (elfajult formájában a megbélyegzés) sok-sok érzelmet kelt, lehet rajta dühöngni, vagy nevetni. A címkézést nevetésre felhasználó 19. századi élclapok eszköztárában igen népszerűek voltak a nemzeti karakterológia toposzaiból merítkező ábrázolások.

Erről szól a most bemutatott rajzsorozat is. Az oroszok agresszívek, az aszkétának tűnő német pénzgyűjtögető, a lengyel teátrálisan Istenhez fordul. A franciák az olaszokat tuszkolnák, de hiába. A tiroliak óvatoskodóak. A törökök, fordítva ülnek egy kürtön - bevallom, ennek a szimbolikája nem világos. Az angol hajós erőt mutat fel, az amerikai pedig fenyegetőzik.

És milyenek a magyarok? A magyar nyugisan - vagy talán passzívan - szemléli a világot.

Tanulság? Az nincsen.

"Egy romlatlan ifjú néger, pesti strandon Afrikát lel" - ez a címe az alábbi 1946-os képregénynek. A sztori annyira blődli - meg különben is meleg van - szóval, nem akarom szöveggel túlragozni. Meg különben is, nyakig ülünk a sűrű lében.

Itt a vége, fuss el véle.

1965. április elsején a Ludas Matyi szerkesztősége az alábbi címlappal emlékeztette olvasóit az útra, amelyet Magyarország az elmúlt húsz év alatt bejárt.

Az alábbi fotó 1989. április elsején készült. Bevásárló honfitársaink hozzák haza a hűtőládákat Ausztriából.

1950-ben vagyunk. A politikai harc egyre fokozódik. Az ország most ismerkedik azzal, mit is jelent a represszió a hétköznapokban. Magyarországnak jócskán vannak ellenségei külföldön (a nyugati államok) és belföldön. A belföldi ellenségek, ellenségesnek tartott társadalmi csoportok leleplezése, kifigurázása és megszégyenítése a Ludas Matyi egyik feladata. Az élclap számára a külföldi ellenségek bemutatása, kigúnyolása és meggyűlöltetése azonban már jóval nehezebbnek bizonyul. Az a benyomásom, hogy az alábbi távoli, világpolitikai események dimenziójába helyezett karikatúrák erőtlenek. A rajzok azt sugalmazzák, hogy a kapitalista államok nem tudják leküzdeni működési zavaraikat, bezzeg egy szocialista állam működése! Az, teljesen más.