Nagyszerű történet, pocsék képekkel. Bocs!
Képzeljétek el az alábbi szituációt. A 20. század elején lassan, de biztosan növekedni kezd a balatoni idegenforgalom. A városokból érkező fürdővendégek kényelemre és modern szolgáltatásokra vágynak. Kulturált nyaralóhelyeket, tiszta szállodákat, kiszámítható vasúti közlekedést, bérkocsikat, cukrászdákat, cigányzenés esti szórakozóhelyeket igényelnek. Balatoni bort, halászlevet, és persze rántott fogast akarnak.
A balatoni fürdőtelepeknek - ha pénzt akarnak csinálni - alkalmazkodniuk kell az új igényekhez. Ez az a pont, ahol a polgárosodó életminőség jelei már nemcsak Balatonfüreden, Keszthelyen vagy Siófokon, de a kisebb településeken is megjelennek. Ennek a folyamatnak az egyik állomását jelenti a nyaralótelepek és községek elektromos áramellátása. Erről szól ez a sztori.
1913-ben járunk. Aszófőn egy áramfejlesztő telepet létesít a Hazai Villamossági Rt. Az a cél, hogy az áramfejlesztő telep ellássa a Balaton északi és déli partjának településeit. A két part közötti összeköttetést egy vízalatti kábel lefektetésével oldották meg. Ezt a munkát a pozsonyi kábelgyár végezte el.
Most pedig jöjjenek a képek.
Az aszófői áramtelep az észak-balatoni vasút mellé települt
