Timelord

Néhány hónapja megvásároltam egy kisebb fényképgyűjteményt, amelyben lapult egy Ganz  generátorokról készített fotó, hátlapján egy ráfirkantott Almissa felirattal. Meglepően könnyen sikerült kideríteni: Dalmácia legnagyobb hidroelektromos telepét ábrázolja a fénykép. És persze arra is rájöttem, jártam már az erőmű környékén. Bosszant, hogy nem néztem meg, mert nem tudtam róla. Bárhol járok, az ipari műemlékeket nem szoktam kihagyni. Erre tessék, itt van egy fontos, ráadásul magyar alkotás!

De nézzük a részleteket.

Két Ganz vállalat, a Ganz-Danubius és a Villamossági Rt. 1913-ban adta át a mai Omis (egykoron Almissa) környékén a Cetina folyóra telepített erőművét. Az erőművet Bláty Ottó Titusz tervezte négy, egyenként 20 ezer lóerős turbinával. A vízmű építését a karsztvidék viszonyai nehezítették meg. A közlekedési nehézségek miatt egyes gépeket szétszedve szállították a helyszínre, és helyben szerelték össze.

A Ganz dalmáciai vízerőműjének 75 méter hosszú gépházában

Magyarország első drótkötélpályája 1884 májusában készült el Hunyad megyében. A kötélpálya 33 km(!) hosszú volt, faszenet és vasércet szállítottak rajta.

A pályát négy gőzgép hajtotta, a lejtése 727 méter volt. A kötélzet minden 40 másodpercben továbbított egy kosarat. A tíz órás munkaidő alatt naponta 900 kosár (120 tonna érc + ezer liter faszén) érkezett be a vajdahunyadi vasgyárba. A kosarak egyharmada faszénnel, a többi vasérccel volt megpakolva.

A drótkötélpálya áráról három adatot (531, 560, 597 ezer forint) is találtam, hogy melyik a helyes azt nem tudom. De végül is mindegy: a beruházás költsége mai szemmel nézve nem tűnik irreálisan magasnak, bár a tervezett költségeket meghaladta.

Merre vezették a drótkötélpályát? Az alábbi térkép megmutatja.

A most bemutatott képek egy 1899-es francia fényképalbumból származnak. A fényképek készítésének idején a Krivoj Rog-i külszíni bányaművelés és vasércfeldolgozás alig 15 éves múltra tekintett vissza. A bánya- és nehézipar helyi felfutásának tehát még a kezdetén járunk. Hogy mindez az elmúlt száz évben mivé teljesedett ki, annak mellbevágó bizonyságát mutatja a Google Earth.

A bánya- és ipari munka, az érc- és szénszállítás jelenetei mellett érdemes megfigyelni a munkásokat is. Fegyelmezetten vigyázzba álló  egykori katonákat, a parasztságból bérmunkássá váló férfiakat, sőt gyerekeket is láthatunk a felvételeken.

Krivoj Rog históriája sem nélkülözi a magyar vonatkozásokat. A második világháborúban a város környékén magyar csapatok is harcoltak. Később, a háború vége után Hajósról deportált honfitársaink szenvedték el itt  megpróbáltatásaikat. 

A vonatszállító dunai gőzkomp egy nagy ívű - bár a későbbiekben kormányzati szinten megfúrt - üzleti terv eredménye. Az ötlet lényege: a Dél-Alföld termékeny vidékeiről származó tömegtermékeket (elsősorban gabonát) a tengerentúli piacokon kellene értékesíteni. Ennek érdekében ki kell építeni egy olyan vasútvonalat, amelyik a Dél-Alföld és a fiumei kikötő között a legrövidebb szállítási utat biztosítja. Ennek az üzleti tervnek a megvalósítását szolgálta a Gombos és Erdőd között 1871-ben forgalomba állított két dunai gőzkomp.

A Dráva torkolattól néhány kilométerre lejjebb fekvő Gombos és Erdőd között a Duna mederszélessége - vízállástól függően - 600-1500 méter között ingadozott. A gőzkompoknak ezt a távolságot kellett leküzdenie. 

Tehervonat tolatása a gőzkompra a Duna erdődi oldalán. Az átkelés tíz percig tartott

Az erdődi oldalon a vasúti sínek 70 méterre benyúltak a folyóba. Magas vízállás esetében a vonat vízben haladva jutott fel a gőzkompra. A Duna medrébe, a két szemközti part között, egy acélsodronyt fektettek le. A gőzkomp kerekei (ez jól látható a rajzon) az acélsodronyba kapaszkodtak. Ez a kapaszkodó gőzkompozás igen praktikus volt, mert kisebb gőzgéppel nagyobb sodrású szakaszokon árral szemben is lehetett haladni.

130 évvel ezelőtt, 1883-ban nemzetközi villamosipari szakkiállítást rendeztek Bécsben. A villamosipar e korai periódusában (a telefon és az izzólámpa alig néhány éve létezett) egy útját kereső high-tech iparág bemutatkozása jelentős innovációs esemény volt.  A feltörekvő, de még gyermekcipőben botorkáló legújabb hight-tech iparág képviselőinek seregszemléjén magyar cégek is megjelentek.

A kiállítást a Prater területén rendezték meg. Ez volt a központi csarnok.

A közelmúltban került elő a levéltári iratcsomók mélyéről az alábbi dokumentum. A MÁV Gépgyár dolgozóinak munkarendjét, a munkások kötelességeit  36 paragrafusban ismertető füzetecske 1893-ban készült. A munkaszerződést helyettesítő szöveg mai szemmel nézve meghökkentő szabályokat tartalmaz.

Az alábbi, 1869-ben megjelent rajzok a belvárosi Athenaeum nyomda életébe és az ott folyó munkába nyújtanak bepillantást. A vállalkozás 326 alkalmazottal működött, akik között - mint ahogy az alábbi képek is mutatják - nők is jócskán voltak. Az elkészített rajzsorozat a technikai kultúra iránt érdeklődő, a világra nyitott művelt magyarok számára készült. És gondolom, jó reklám volt az Athenaeumnak is.

Az Athenaeum legfontosabb épülete a mai Egyetemi Könyvtárral szemközti oldalon, a Ferenciek terén állt. Az épület a belváros zegzugos utcáinak rendezése során - nagyjából az Erzsébet híd építésével egy időben - tűnt el.  Ebben az épületben voltak az irodák, a földszinten balra pedig a kiadóhivatal. A kiadóhivatal intézte az újságok előfizetését, a reklamációkat és innét postázták a megjelent lapokat. Ez igen-igen stresszes feladat lehetett. Gondoljunk bele: naprakész nyilvántartások vezetése kézírással lúdtollal, golyóstoll és írógép nélkül...

A földszint jobboldal egyik szobájában volt a pénztár, amelyet betörés ellen vasrácsokkal és egy Wertheim-szekrénnyel védtek. A pénztáros feladata volt, hogy napjában többször is a főpostára menjen a beérkező pénzes-levelekért. A vidéki újság-előfizetők ugyanis pénzes-levélben küldték el az előfizetési összeget. A pénztárost persze őrző-védő ember is kísérte. A pénztáros az előfizetők adatait, és a befizetett összegeket egy nagykönyvbe bevezette.

A nyomdagépek nem ebben az épületben dübörögtek.