Timelord

A walesi bárdokat Arany János 1857 nyarán írta. Közismert, hogy a ballada születését Ferenc József 1857-es magyarországi látogatása ihlette. Arany nem állt be az uralkodó dicsőségét zengők kórusába, és jól megfizetett dicshimnusz helyett egy szuggesztív költeménnyel fejezte ki a rendszer elleni érzéseit. Számomra Arany  balladájának csúcspontja:

"Elhullt csatában a derék
 -No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd."

Talán mondanom sem kell, hogy Ferenc József és Erzsébet utazása azért nem ilyen fagyos légkörben zajlott. Arany János helyett akadtak velszi bárdok, kik az uralkodó nevét diccsel ejtették. A kor szokása szerint az üdvözlő verseket külön kinyomtatták. Ezekből mutatok be néhányat.

A nagyváradi papság 20 versszak 80 verssorában próbálta kifejezni, mit jelent számukra Ferenc József látogatása. Az egyházfiak azt állították, csak az ő királyszeretetük az igazi, mert aki istent úgy szereti, mint ők, azok tudják Ferenc Józsefet igazán szeretni.

A Budapest c. napilapot 1877-ben alapították. Felületes, leegyszerűsítő, könnyen emészthető sajtótermékről van szó, bár hazudozásaiban a későbbi Kis Újság szintjét (és példányszámát) nem érte el.

A szerkesztőség és kiadóhivatal a Sarkantyú utca (ma V. kerület Vitkovics Mihály utca) 3. szám alatt működött

A dohányárusítás állami monopóliuma nem mai találmány. Az állami adóbevételek maximalizálása érdekében tilos volt dohányt külföldről becsempészni, szűzdohányt birtokolni és árusítani.

A dohánycsempészet megakadályozásáért (tettenérés és vagy feljelentés esetében) a rendőr  jutalékot kapott. A pályaudvarokon a fővárosba érkezők csomagjaiban pénzügyőrök turkáltak, nincs-e bennük elrejtve fogyasztásiadó-köteles szűzdohány.

A dohánycsempészet egy olyan össznépi vállalkozás volt, melyet az abban résztvevők többsége kiegészítő tevékenységként űzött. Őseink meggyőződése: a fogyasztási adóval nem sújtott, ezért olcsóbb szűzdohány füstölése remek élvezet. 

Szervezett dohánycsempészbanda és a pénzügyőrök küzdelme, 1906

Ezt a mai írást egy elsőrangú blog http://bpxv.blog.hu/ ihlette, ti. Rákospalotára és a vele összefüggő 19. századi eseményekre Palotabarát hatására kattan rá a szemem. Na de magyarázatból - ha kell egyáltalán -  elég is ennyi.

A most bemutatott képet Dörre Tivadar 1888-ban készítette, egy elveiben korszerű, igazi altruista iskoláról. Az oktatási intézmény célja az volt, hogy az árva fiúgyermekeknek kezébe szakmát adjon.

A képen látható épületet Ybl Miklós tervezte egy a Károlyi család által adományozott telken. A Károlyiak mellett az építkezést közadakozásból, valamint állami és fővárosi pénzekből finanszírozták. Hat osztályos elemi népiskola, négy évfolyamos kertésziskola, valamint iparosoktatás (szabó, varga) működött benne. Az intézményben száz növendék fért el, akiket hat éves korukban fogadtak be.

Az intézmény három hektáros haszonkerttel rendelkezett, melynek megművelését egy francia főkertész felügyelte. Üvegágyak, gőzzel melegített hajtatók, vasszerkezetű, kettős üvegezésű üvegházak, előnevelt gyümölcsfák százai jellemezték. Egy 1888-as bejárás szerint a nagyobb növendékek földet talicskáznak, az eladásra szánt terményeket szedik, tisztítják, kötözik és csomagolják. A főkertész felesége pedig a csomagokat és kosarakat átveszi és Budapestre kocsikázik velük. "Egyik növendék pedig a hajtatott finom dinnye vagy szamóca ládikáit viszi a postára, hogy megrendelőik Keszthelyen, Kassán, vagy Terebesen holnap délre fel is tálalhassák."

Az árván maradt gyerekeknek szakmai képzést is adó intézmények alapítása és működtetése a 19. századi modernizálódó Magyarország legrokonszenvesebb vonásainak egyike.

Itt a vége, fuss el véle.

A vízhordási biznisz egyike volt a 19. század családi kisvállalkozásainak. A hatékony munka szervezettséget, férj-feleség és talán a gyerekek együttműködését is igényelte. Ebben a bizniszben szükség volt egy szamárfogatra, hosszú nyelű vízmerő edényre, hevederekkel háton is cipelhető fedett vízszállító hordókra.

Az alábbi, 1865-ből származó karikatúrasorozat arra a máig létező előítéletre épül, mely szerint a honfitársaink  öltözékéből politikai nézeteikre, habitusára is következtetünk. Ezt figurázza ki Jankó János az alábbi rajzokban. A Kossuth-szakállas "mindent váró magyar" tollas kalapjával a kompromisszumot nem kötő, függetlenségpárti nemest testesíti meg. Érdemes megfigyelni, milyen óriási az ellentét a mindent és a semmit sem váró magyar alakja között. Gyilkos erejű telitalálat az önmagát a nemzet szíveként azonosító léha lóversenyező (?) aranyifjú alakja. Ironikus módon a "nemzet szíve" és a "mitsem váró magyar" közötti különbség viszont meglepően csekély. Jankó talán ezzel azt akarta sugalmazni: elhanyagolható a kettejük közötti mentalitásbeli különbség.  A "negyvenhetes magyar" németes fejfedőjében, zsinóros kabátjában számomra a városlakó - kettős identitású - polgárságot testesíti meg. A "vízözön előtti magyar" természetesen vízözön előtti fejfedőt (kalpag) hord és a reformkori táblabírók haladásellenes világát tükrözi. 

Ferenc József 1867-es koronázásakor a négy kilogramm tömegű koronázási palástot rendbe kellett szedni. Kik végezték el ez a munkát?  Az alábbi iratot jó tíz éve találtam az Országos Levéltárban. 

Az alábbi, 1894-ben felhasznált szabadjegy valószínűleg a legrégebbi fennmaradt MÁV-os szabadjegy. A jegyet azért nem dobták ki, mert egy - mai szemmel nézve teljesen érdektelen - elszámolási vita bizonyítékául szolgált.

1867 nyarán, a kiegyezést és a koronázást a magyar arisztokrácia fényes estélyekkel is megünnepelte. Az alábbi kínos semmiség a miniszterelnök egyik estélyén esett meg. Arany Jánost ez idő tájt tüntették ki a Szent István-rend keresztjével. 

Tanulság? Az nincsen.