A walesi bárdokat Arany János 1857 nyarán írta. Közismert, hogy a ballada születését Ferenc József 1857-es magyarországi látogatása ihlette. Arany nem állt be az uralkodó dicsőségét zengők kórusába, és jól megfizetett dicshimnusz helyett egy szuggesztív költeménnyel fejezte ki a rendszer elleni érzéseit. Számomra Arany balladájának csúcspontja:
"Elhullt csatában a derék
-No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd."
Talán mondanom sem kell, hogy Ferenc József és Erzsébet utazása azért nem ilyen fagyos légkörben zajlott. Arany János helyett akadtak velszi bárdok, kik az uralkodó nevét diccsel ejtették. A kor szokása szerint az üdvözlő verseket külön kinyomtatták. Ezekből mutatok be néhányat.
A nagyváradi papság 20 versszak 80 verssorában próbálta kifejezni, mit jelent számukra Ferenc József látogatása. Az egyházfiak azt állították, csak az ő királyszeretetük az igazi, mert aki istent úgy szereti, mint ők, azok tudják Ferenc Józsefet igazán szeretni.
Voltak, akik nevükkel nem vállalták fel költeményüket. A Hódolati-kegyeleti érzelmek íróját nem ismerem. Gyanakszom ugyan szegény buggyant Hugó Károlyra (http://hu.wikipedia.org/wiki/Hug%C3%B3_K%C3%A1roly) a versből áradó gátlástalan rettenet miatt, de végül is nincs bizonyítékom. A költemény arról szól, hogy a "korcsosulásba nem süllyedt alattvalók" meghalni is készek, amikor az uralkodó igényli ezt, Magyarország "békevirányain elégület és víg létel uralkodik", ezért "párducos őseink" a mennyekben roppant elégedettek.
Talán a legeredetibb - bár változatlanul élvezhetetlen - költeményt a hódmezővásárhelyiek produkálták.
A vers olvashatósága céljából az utolsó képet nagy méretben töltöttem fel. Jó szórakozást!
