Timelord

Kétszáz éve, 1813-ban született Rózsa Sándor a 19. század hazai sztárbűnözője.  Rózsa Sándor korának igazi celebje volt, roppant kíváncsiságot keltett személye. A Rózsa Sándorról szóló újsághírek mellett az emberek élőben (és képben) is látni akarták. Az 1859-es bírósági tárgyalásán például belépőjegyet szedtek az érdeklődők között. Nem véletlen, hogy az írástudatlan Rózsa Sándorról milyen sok fényképfelvétel készült. Börtönében nemcsak kíváncsi polgárok, hanem neves hazai és külföldi írók is felkeresték. Járt nála Jókai Mór is.

És most jöjjenek a celeblét pillanatai.

Karikatúra. Rózsa Sándor a kufsteini börtönben

Az Argo-akciók helyszíne a reformkori Argo gőzhajó volt. Mielőtt rátérnék a kalandok listájára, képzeljétek el a következő szituációt.

Sok pénzt akarsz keresni a dunai áruszállítással, de ez csak úgy fog sikerülni, ha gőzhajókat állítasz forgalomba. Azon álmodozol, hogy a Bécsben összevásárolt portékát gőzhajóval leviszed a Dunán a torkolatig, majd egy másik, tengeri gőzhajóval eljuttatod Konstantinápolyba. Ott a jó áron eladott bécsi árucikkekért más termékeket vásárolsz és azokat pedig a császárvárosban értékesíted. Mindehhez nem kell más, csak gőzhajó és személyzet. Ez lesz az üzleti terved. Kérdés csak az, hogyan kezdesz hozzá?

Nos, őseink a következőket találták ki. Nem egyetlen gőzhajót járatnak a Duna torkolatáig oda-vissza, hanem felosztják szakaszokra a folyamot, és minden szakasznak lesz egy menetrend szerint közlekedő gőzhajója. Mindez persze azzal jár, hogy a Konstantinápolyba szánt cuccot többször is át kell pakolni, viszont a gőzhajók sűrűn fordulnak fel és le, tehát a közbeeső állomások közötti áruforgalmat is megkaparintják.

Ennek az üzleti tervnek másodikként megépített gőzhajója volt az Argo.

Az 1833-ben elkészült 50 lőerős gőzgéppel felszerelt, alacsony merülésű gőzhajó a Duna alsó szakaszán - kb. Orsovától Galacig (ma Galati) - teljesített szolgálatot. A képen az Argo a ruszcsuki kikötőben áll. A gőzhajónak eredetileg nem volt vitorlázata, az 1840-es években az üzemeltetési költségek leszorítása végett kapott árbocot és vitorlákat.

Most pedig következzék az Argo-akciók listája.

Viszonylag ritka, hogy egyetlen ötletben két szélsőséges érzelmi állapot (paranoia és talpnyalás) is megmutatkozzék.  A most bemutatott terv ilyen. 

1951-ben járunk, az őrület már csúcsra járatott Magyarországon. Az állampárt vezetőinek biztonságát meg kell erősíteni. A kérdés csak az, hogyan. Hogyan lehetne növelni a biztonságot például a vasúti utazásoknál? A Keleti és Nyugati pályaudvarok kormányvárótermei, de különösen a vonatindító csarnokokba beállított kormányvonatok az ávósoknak nem tűnnek biztonságosnak. A megoldást a közlekedési tárca egy kizárólag a kormányzat által használt új vasútállomás létesítésében látta.

Az új állomást Zuglóra, a ceglédi vonal Mexikói úti részére tervezték, körülbelül oda, ahol manapság a kisföldalatti végállomása található. Feltűnő, hogy a tervrajzot április 4-ére, munkaszüneti napra dátumozták. Így Bebrits Lajos miniszter a tervjavaslatot mintegy ajándékként nyújthatta át az ország vezetői számára.

Az elképzelésből persze nem lett semmi. Rákosi Mátyás ritkán utazott, az országjárást sem sűrűn gyakorolta. A moszkvai rapportokra is inkább repülővel, mintsem vonattal jártak. Nem véletlenül. Magyarország és a Szovjetunió közötti vasúti összeköttetés a korszakban hihetetlenül alacsony színvonalú. Budapestről Moszkvába eljutni (2107 km) vonattal 80 órába telt. (Ugyanez 1914-ben csak 63 órát igényelt.)

Itt a vége, fuss el véle.

Az alábbi, négy rajzból álló viccesnek szánt politikai képregény 1947-ben jelent meg a Pesti Izében. A képregény célja  a hároméves terv népszerűsítése.

Dörmögő Dömötör panaszra megy Rákosihoz, mert barlangjának egy részét az állam egy másik - de az ott lakásra Dörmögő szerint méltatlan - állampolgárnak kiutalta. Dörmögő reklamációját a lakáshivatal elutasítja. Feltűnő módon Dörmögő nem az államigazgatási eljárás jogszabály-ellenességét bírálja, hanem azt állítja, a tisztviselők politikai nézetei (ti. reakciósok) miatt született meg az inkriminált határozat.

Dörmögő Dömötör ilyen előzmények után fordul Rákosi Mátyáshoz. Joggal feltételezhetnénk, hogy a képregény  sematikus - a jó király igazságot tesz - befejezéssel zárul, azaz Rákosi közbenjárására Dörmögő Dömötör visszakapja barlangját, és jól megbüntetik a vétkeseket.  A sztori mégsem így folytatódik.

Rákosi Mátyás a távolabbi, de még belátható jövőbe tolja ki a megoldást. A hároméves tervet fogja bunkósbotként használni a reakciósok ellen. Agresszió és a szebb jövő ígérete - ebből áll a politikai eszköztára.

A barlangról pedig szó se essék.

A most bemutatott képek az 1875. júniusi budai árvízről a német sajtóban jelentek meg.  A pusztítást nem a Duna, hanem a budai hegyekből az Ördög-árokban "gyorsvonati sebességgel" lezúduló ár okozta. A magyar újságírók a borzalmak éjszakájának minősítették az esetet. Nem véletlenül. A tomboló áradással egy időben viharos jégeső is lecsapott a városrészre.

Olvasom, hogy ötszáz éves árvízi rekord dőlt meg Passaunál. De mekkora is volt a víz 1501-ben? Könnyebb elképzelni az alábbi fotó segítségével.

A torony aljában, a boltíves kapu melletti falon látható a várost pusztító árvizek adatai. Az 1501-es vízmagasság a kapu tetejével esett  egy magasságba.

Közelebbről a fal részlete:

Az 1860-as évek közepén járunk. A magyar fővárosban két vasútállomás működik, az egyik a mai Nyugati helyén álló Pest indóház, a másik pedig a déli vasúti. A két állomás között nincs vasúti összeköttetés. A vasúton Pestre érkező gabonát fuvarszekerekre kell rakodni, majd a fizetős Lánchídon és a fizetős Alagúton átszállítva, a budai indóházban ismételten be kell vagonírozni. A magyar gabona és az őrlemények versenyképességét a Pest-budai szállítási mizéria rontja.

Mi a megoldás? Építeni kell a Dunán egy a két pályaudvart összekötő vasúti hidat. A kérdés csak az, hol álljon az új híd?  És elkezdődött az ötletelés...

Az egyik javaslat a még nem létező Margit híd helyére képzelte az összekötő vasúti hidat. A terv nagy léptékben gondolkodott, mert nemcsak hídról, hanem rakodóházakról és vonatfogadó csarnokok építéséről is szólt. Ezeknek a beruházásoknak az lett volna az értelme, hogy az új létesítmény képes legyen a vízi úton érkező árucikkeket is továbbítani. (Néhány évtized múlva ezt a funkciót - a vasúti és vízi szállítási út összekapcsolását - a Duna-parti teherpályaudvar fogja megoldani.)

A bemutatott látványterven a Rózsadomb tetejéről, a Gül Baba türbéje körüli szőlőskertek irányából pillantunk a megálmodott vasúti hídra és a Duna-parti pályaudvarra. De merre vezettek volna a sínek? Erről szól a következő kép.

Az alábbi sztori 1873-ban esett meg egy borsodi falucskában. A történet több mozzanata is igen kedvemre való: a béreslegénynek először is volt gyufája, másrészt tudta, hogyan kell védekezni a boszorkányok ellen. Nekem egy ilyen szituban - korunk populáris kultúrájának hatására - az Avada Kedavra jutna eszembe. Ő bocskormadzaggal próbálkozott.

A magyarság hiedelemvilágában a tejlopó, tejrontó boszorkányok alakja közismert volt.

1893-ban járunk, az Osztrák-Magyar Monarchia Kőszegen nagy hadgyakorlatot szervez. A résztvevőket a vezérkar két hadseregbe - északi és déli - csoportosítja. Az egyik seregbe mintegy 80 gyalogos zászlóalj, 50 lovas század, és 170 ágyú tartozik. A másik seregben több a lovas század és kevesebb az ágyú. A hadgyakorlat célja annak gyakorlása, hogyan kell egy jövendő háborúban az egymás ellen harcoló tömeghadseregeket irányítani. A korabeli sajtó szerint a hadgyakorlaton mintegy 160 ezer katona vesz részt.

Az eseményen Ferenc József, II. Vilmos német császár, miniszterelnökök, miniszterek, külföldi attasék, követek is megjelentek.  De eljött a szász király, több Habsburg és bajor főherceg, sőt az angol királynő egyik fia is.   "A ritka fényes látványt" a magyaros díszruhába öltözött főurak, a magyar főpapok, megyei és városi küldöttségek tovább emelték.

Joggal vélelmezhetjük, hogy a kisvárosi Kőszeg életében, mindennek milyen óriási jelentősége volt.   Kőszeg beleadott apait-anyait. Lássuk, hogyan.

Szombathelytől Kőszegig a vasút menti falvak lakói a Ferenc Józsefet szállító udvari vonatnak fáklyás világítást adtak, azaz örömtüzeket  gyújtottak.

1960-ban vagyunk. Az állampártnak infó kell arról, hogyan vélekednek a hazánkba látogató nyugatiak az országról. Nincs mit tenni, az IBUSZ idegenvezetői egymás után írják a beszámolóikat a turistacsoportokról. 

A beszámolók szerint a nyugat-német turisták a legelőítéletesebbek. Volt olyan nyugat-német, aki kifejtette, hogy a magyar szállodákban látható jól öltözött nőket biztos miattuk szerződtették, hogy "jólétet mutassanak". Mások arról beszéltek, hogy ezeket a nőket biztos a rendőrség ültette be. Kérkednek a pénzükkel és feltűnően sok borravalót adnak, előszeretettel fényképezik a villamosokon csüngő embereket. "Nyugat-német részről felmerültek olyan kérdések is, hogy megvannak-e elégedve a magyarok a kormánnyal és népszerű-e Kádár János elvtárs."