Timelord

Az 1838-as pesti árvíz egyike azon történelmi eseményeknek, melyek népünk kollektív emlékezetében is megőrződött. Ki ne emlékeznék a jégtorlasz bátor felrobbantására,  vagy arra, hogyan segített az ifjú és igen jóképű Kárpáthy Zoltán Wesselényinek, hogyan mentették meg Kőcserepy Vilmát  és persze ott volt még Szentirmay Katinka... De félre a romantikus fikcióval, jöjjön a valóság.

Az árvíz 175 éve, 1838. március 13-án csapott le a városra, és nemcsak a pesti, hanem a budai oldalon is pusztított. Meddig öntötte el Pestet az árvíz? A fenti, 1863-as térképen a fekete vonal mutatja.

Az alábbi, 14 részből álló képsorozat 1867-ben jelent meg.  A tárgyilagos hangvételű rajzsorozat világias nézőpontból mutatja be Jézus keresztútjának helyszíneit. Nem vallásos ábrázolásokat látunk, hanem azt, amit a korabeli turisták (zarándokok) láthattak. Kétely és kétkedés nélküli pontos helymeghatározások következnek.

A most bemutatott fényképek egy 1896-os fotóalbumból származnak. A fényképek a Ferenc József híd építésének fázisait örökítették meg időrendben. Az első lépés a hídfők elkerítése és alapjainak lerakása volt. A hídfők alapjainak elkészülte után került sor a két hídláb helyének kicölöpözéséhez. A cölöplábakra egy-egy ideiglenes fahidat emeltek, hogy a munkások bátran járhassanak és kényelmesen szállíthassák a hídlábakhoz a követ és a vasat. Így kezdődött tehát a hídlábak építése. A folytatás pedig:  

1895. június

130 évvel ezelőtt, 1883-ban nemzetközi villamosipari szakkiállítást rendeztek Bécsben. A villamosipar e korai periódusában (a telefon és az izzólámpa alig néhány éve létezett) egy útját kereső high-tech iparág bemutatkozása jelentős innovációs esemény volt.  A feltörekvő, de még gyermekcipőben botorkáló legújabb hight-tech iparág képviselőinek seregszemléjén magyar cégek is megjelentek.

A kiállítást a Prater területén rendezték meg. Ez volt a központi csarnok.

A 19. században a Magas-Tátrában túrázni kifejezetten drága mulatság volt. Kevésbé a szállodai árak, sokkal inkább a közlekedés és a túravezetés árai voltak szokatlanul magasak.

A Magas-Tátrába a legcélszerűbben a vonattal és bérkocsival lehetett eljutni. A vonatról a Kassa-Oderbergi Vasút poprádfelkai állomásán kellett leszállni. Innét egy bérkocsi (persze a pesti árak többszöröséért) kb. 90 perc alatt elvitte az utazót Tátrafüredre. Azért Tátrafüredre, mert a csorba-tói fogaskerekű és a tátrai villamos megnyitása előtti időben a magas hegység túraútvonalaihoz legközelebbi kiinduló pont Tátrafüred volt. A túrázók tehát Tátrafüreden megszálltak. Másnap innét lehetett továbbindulni.

1957-ben jelent meg az áruló szó többértelmű jelentését ügyesen kihasználó karikatúra. A képen a Rákosi-rendszer két egykor ünnepelt  írója piaci kofaként -  talán egymással is versengve - árulja műveit.

A rajz azon a máig közkeletű feltételezésen alapszik, hogy a rendszeráruló és a hazaáruló között nincs különbség. Mert a rendszer, az maga a haza.

Az 1848-as vörös-ellenes hisztéria - ki tudja, miért? - valahogyan ismerősnek tűnő sztori.  Honfitársaink egy része nem tűrhette, hogy a pesti utcákon fiatalok egy csoportja a nemzeti színek helyett vörös szalagot viseljen. A párizsi forradalomra utaló, túlontúl radikálisnak talált vörös szalagokon őseink úgy felizgatták magukat, hogy a tettek mezejére léptek. Volt némi kiabálás, inzultus, lökdösődés és ütlegelés, állítólag botokkal. A  korabeli sajtó szerint a háborgó agresszorok megüzenték még a kocsmárosoknak is, sehol sem tűrik a magában álló vörös színt, tessék az asztali paprikatartók mellé só- és majoránna tartókat is helyezni. Legyen minden nemzeti.

Az őrület terjedése ellen készült az alábbi falragasz.

A 20. század elejére Petőfi Sándor népünk emlékezetében ZS-kategóriás akcióhőssé formálódott. Mindez persze nem csak úgy magától történt, hanem a korabeli ponyvaipar működésének egyik eredménye volt. A bulvárszerzők Petőfi nevével, a róla szóló képtelenségekkel pénzt tudtak keresni.

A Petőfiről szóló filléres ponyvák illusztrációiból válogattam néhányat. Következzék Petőfi Sándor titkos élete, ahogyan még sohasem láttad...

Az 1956-os forradalom kitörése utáni fél év alatt 194 ezer magyar állampolgár hagyta el hazánkat. Budapest lakosságának 4%-a disszidált. Magyarország két évnyi természetes szaporulatát veszítette el. Hogyan reagált a Ludas Matyi minderre?

Az alábbi, 1957-ben megjelent karikatúrák hangvétele nem egyöntetű. Találunk közöttük emberséges, tárgyilagos, de rosszindulatú és gyalázkodó rajzot is. Egyedül humoros nincs közöttük. Nem véletlenül.

A most bemutatott metszet 1857-ben egy párizsi képes újságban jelent meg. A rajzoló a Rózsadomb tetejéről figyelte meg a várost. Ez idő tájt 187 ezren éltek Pest-Budán.

Javaslom, töltsétek le az alábbi, a szokásosnál nagyobb felbontásban feltöltött rajzot. Érdemes.