A most bemutatott rajzok 1837-ben jelentek meg Pest és Buda legvonzóbb nevezetességeiről. A képek idealizált, felcicomázott arcát mutatják a két városnak, a port, az utcákra öntött piszkot, a lovak ürülékét, a mocskos mészárszékeket, a messziről bűzlő budikat nem láttatják. Ne feledjük, ekkor még sem vezetékes víz, sem csatorna, sem szemétszállítás nem létezett. Biztos, hogy sem Pest, sem pedig Buda nem egészen így nézett ki. De ettől még szeretjük.
Az Andrássy úton 1910-ben megnyílt Párizsi Nagyáruház históriájából rendhagyó módon egy privát történet következik.
Ezt a történetet még gyerekkoromban kaptam a dédmamámtól, és arról szól, hogyan (nem) ismerkedett meg 1911-ben a dédnagyapámmal a Párizsi Nagyáruházban. A dédnagyanyám fiatal leányként ugyanis az áruház kesztyűosztályán dolgozott.
A történet ott kezdődik, hogy a dédi megismerkedett egy férfival és beleszeretett. A történetnek ez a szála sajnos ismeretlen, hogy ki volt ez a férfi, történt-e bármi kettőjük között (valószínűleg nem), azt nem tudom. Az azonban bizonyos, hogy dédmamám szülei alaposan megijedtek és eltiltották 16 éves lányukat az udvarlótól.
Dédmama sírt, dacolt, a nagynénik pedig hozták-vitték a híreket és lelkére beszéltek: az a férfi bizony-bizony csak azt a bizonyos dolgot – ami tudvalevőleg a legdrágább kincse – akarja a déditől. Hogy mennyi idő után tört meg a dédmamám, azt nem tudom.
„Mi szabad nép vagyunk, s habár politikai tekintetben e pillanatban gúlában tartjuk is fegyvereinket, társadalmi tekintetben elszántan védjük jogainkat, s e téren még a nyugat befolyásának sem engedünk. Igaz, hogy sokszor gyerekeinket, feleségünket, sőt magát úri személyünket is jól megdögönyözik, sőt földre tiporják a küzdelemben, de máskor meg mi dögönyözünk, tiprunk másokat, feleségeket és gyerekeket.” – így ironizált a pesti sajtó 150 évvel ezelőtt az omnibuszokon uralkodó közállapotokról. Ekkor már harminc éve működött az omnibusz Pest-Budán.
Az első pesti omnibuszok 1832-ben álltak forgalomba.
A nagyszájú, öntudatos butaság karakteres példája következik. A párbeszéd reformkori írója, Nagy Ignác egy rendkívül ismerős, manapság is erős bázissal rendelkező gondolkodási sémát öntött formába.
Az 1840-es években vagyunk, épül az első magyarországi vasútvonal Pest és Vác között.
Az első világháború előtti évtizedekben szervezett lengyel csoportok két alkalommal jöttek Budapestre. Elsőként 1885-ben indítottak kirándulóvonatot (korabeli szóhasználattal kéjvonatot) a fővárosba. A kéjutazók különvonatát Budapest ünnepélyesen fogadta, fellobogózták a Keleti pályaudvart, voltak beszédek, fogadás, tósztok és ivászat. A kirándulók célja a Városligetben megnyílt Országos Kiállítás megtekintése volt.
1903-ban a Szent István napi körmenetre érkeztek különvonattal lengyel vendégek Budapestre.
A most bemutatott képek több mint 140 éve készültek a frissen felújított Rác fürdő életéről.
Az öt képből álló sorozat a gőzfürdőzés különböző stációit ismereti. Feltűnő, hogy a gőzfürdőzés legalapvetőbb részéről, a gőzkamráról nem készült rajz. A gőzpárába burkolózó szaunák izzasztó környezetét így csak elképzelni lehet: „Mindkét kamara világos és tiszta, a padok fekvésre fapárnákkal, ezeken hideg vízbe itatott nagy szivaccsal vannak ellátva, mit részint langyos, részint hideg vizet permetező zuhanyok enyhítenek, s minden 4–5 percben behozott friss forrásvizet kínálnak üdítőül a szomjazóknak”.
A megszűrt dunai vizet és hőforrások vizét egyaránt felhasználó felújított fürdőben gőzgép emelte fel a vizet a tartályokba. Omnibuszok óránként vitték a fürdővendégeket a mai Deák Ferenc térről a Lánchídon át a Rác fürdőbe.
Római kori vízmedence, reneszánsz stílusú kupola, lazító férfiemberek.
Száz évvel ezelőtt, 1913-ban rendezték meg Budapesten a feministák nemzetközi kongresszusát. A részletes program az mtdaportal.extra.hu/NET/1913/1913_05.pdf alatt elolvasható. Most következzenek a kongresszusról készített fényképek.
1865-ben járunk. Pest-Budán 270 ezren élnek. A magyar főváros gyalogosváros. Gyakorlatilag még nincs tömegközlekedés, a kósza omnibuszjáratok nem osztanak, és nem szoroznak semmit. Az emberek a napi munkába járásra, bevásárlásra, ügyintézésre a lábukat használják. A pesti utcák jelentős részének nincs szilárd útburkolata, egyedül a járdák kiépítettek. A közterületi rend képlékeny, az utcai viselkedés szabályai hiányosak és kiforratlanok. Pest-Buda provinciális város. A most bemutatott, „A pesti séták nyomorúsága” című képsorozat a gyalogosok keserveit foglalja össze.
A gyalogosoknak ügyelniük kell, hogy az emeletes házak ablakaiból kidobott szemét el ne találja őket.
Úgy gondolom, az alábbi, rejtélyes okból igen ritkán látható kép igazi csemege lesz a vasútbarátoknak.
1874-ben vagyunk, elkészült az Aréna úti (ma Dózsa György úti) vasúti aluljáró.
A józsefvárosi Práter utca a lassan fejlődő, külvárosias, eseménytelennek tűnő budapesti utcák közé tartozott a 19. században. A jellegtelenségből egyetlen mozzanat emeli ki számomra, 1875-ben egy remek rajz készült az utcáról. A rajz a városiasodásnak azt a pillanatát ragadja meg, amikor egy falusias környezetben megjelennek az urbanizálódás nyomai.
Az ábrázoláson deszkapalánkokkal övezett falusias utcát látunk, melynek távolabbi elején már emeletes bérházak is felsejlenek.
