Timelord

A most bemutatott fényképek egy 1896-os fotóalbumból származnak. A fényképek a Ferenc József híd építésének fázisait örökítették meg időrendben. Az első lépés a hídfők elkerítése és alapjainak lerakása volt. A hídfők alapjainak elkészülte után került sor a két hídláb helyének kicölöpözéséhez. A cölöplábakra egy-egy ideiglenes fahidat emeltek, hogy a munkások bátran járhassanak és kényelmesen szállíthassák a hídlábakhoz a követ és a vasat. Így kezdődött tehát a hídlábak építése. A folytatás pedig:  

1895. június

A 19. századi Magyarországon a csúcsforgalom még ismeretlen fogalom volt. Ilyesmit honfitársaink csak a világvárosokban tapasztalhattak meg. 

A motorizáció előtti városi közlekedést zaj és állandó por jellemezte. Joggal gondolhatjátok, ma is van zaj és por, de az akkori másmilyen volt. Másfélék voltak a zajok és szagok, másmilyen az ütemessége és menetsebessége, és persze más volt a forgalmi rend is. A pormentesített burkolatok alacsony elterjedtsége miatt az úttesteket vékony porréteg fedte, melyet a fogatolt járművek folytonosan felkavartak, felvertek. Nagyforgalmú, pormentesített burkolattal nem rendelkező utcákban az első emelet feletti lakások értékesebbek voltak, mert ezekben tisztább volt a levegő. 

De elég a szövegből, jöjjenek a képek két világváros, London és Párizs csúcsforgalomáról. 1890-ben Londonnak több mint négymillió, Párizsnak "alig" 2,5 millió lakosa volt.  

A világháború éveiben a BESZKÁRT kalauzhiánnyal küszködött. A tapasztalatlan, a főváros tömegközlekedését kevésbé ismerő, újonnan munkába álló villamoskalauzok munkáját (az utastájékoztatást) segítette az alábbi,  1943-ban kiadott brossúra.  A zsebfüzet az autóbuszok útvonalán kívül egyebet nem tartalmaz.

1943-ban a Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Rt. (Beszkárt) kalauzhiánnyal küszködött. A munkaerőhiány enyhítésére és a kalauzok munkájának gyorsítása céljából a vállalat átalakította a jegyrendszerét. 1943 augusztusában bevezették az ún. "előreváltási rendszert".  Ez azt jelentette, hogy az utas a villamoson olcsóbban kapta meg az átszállójegyét (50 fillér helyett 40 fillérért), ha nem pénzzel, hanem egy előre megváltott tantusszal (ez volt a váltójegy) fizetett. A trafikokban is megvásárolható tantusz ára 40 fillér volt. Ettől kezdve tehát a villamosokon kétféle, egy 40 filléres tantuszért adott fehér színű és 50 fillérért megvásárolható piros színű váltójeggyel is lehetett utazni.

A kétféle árú átszállójegy az amúgy is feszült politikai légkörű 1943-as évben csak gerjesztette a hétköznapi konfliktusokat és indulatokat. A Beszkárt közleményben igyekezett az utazóközönséget lecsillapítani: "Érdemes ugyanezért az útért 10 fillérrel többet fizetni? Nem! Tanulság: mindig legyen a zsebében váltójegy, mert sohasem tudhatja előre, mikor kell villamosra szállnia. Ha pedig mégis elfelejt a dohánytőzsdékben váltójegyet venni és átszállójegyet akar váltani ne haragudjék, hanem zokszó nélkül készítse elő az 50 fillért és mondja meg a kalauznak, hogy piros átszállót óhajt."  A villamoskalauzokat pedig plakáton is figyelmeztette az udvariasság követelményeire.

Korábban még nem publikált képek következnek.

A most bemutatott, Alt Jakab által készített fiumei városképek egy 11 ezer lakossal rendelkező tengeri kisváros életébe nyújtanak bepillantást.

A Károlyváros irányából érkező utas elsőként ilyennek látta a várost. A horvát karszt hegyeit áttörő "csinált út" a kereskedők reményeit nem váltotta be. A kisebbik gond az volt, hogy az út használatáért fizetni kellett. A nagyobbik probléma szinte leküzdetetlennek látszott: az útvonal túlontúl meredekre sikeredett, így az áruval megterhelt szekereket több igavonóval  - azaz jóval drágábban - tudták csak továbbítani. Nem tartom véletlennek, hogy a rajzon az áruszállítást pusztán egy felmálházott, a meredek kaptató után az árnyékban megpihenő szamár (vagy öszvér) jelképezi.

Az alábbi, a könyvkereskedelemben már jó régóta nem kapható könyvről rendszeresen érdeklődtök. A kötet a közelmúltban felkerült az internetre, ezért közhírré tétetik, fejezetenként az alábbi címről ingyenesen letölthető.

 Letöltés:  http://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6571%3A2&catid=34%3Ae-konyv&Itemid=101&lang=hu

Mi is történt 1958-ban? Rövid emlékeztető következik.

Magánszemélyek autót csak gépkocsi vásárlási engedély birtokában vásárolhattak. Az engedélykéréshez hatósági erkölcsi bizonyítvány is szükséges. Bevezetik a négy számjegyből álló forgalmi rendszámokat. A személyautók száma Magyarországon 18 ezer darab. Folytatódik a Malév terjeszkedése, új járatokat indítanak Amszterdamba és Brüsszelbe. Hetente háromszor jár Malév gép Budapest-Bécs között (menettérti jegy ára 512 Ft, mai áron 25 ezer Ft ). Budapesten bevezetik az ülőkalauz-rendszert a 35-ös autóbuszon. A főváros Nagykörúton belüli részére naponta még háromezer lovas kocsi hajt be. Az MSZMP Politikai Bizottsága dönt arról, hogy az alacsony forgalmú vasútvonalakat - a közúti közlekedés egyidejű fejlesztése mellett - meg kell szüntetni. Megindulnak az első belföldi expresszvonatok Budapest és Tapolca között. A közforgalmi vasúthálózat hossza 8933 km.

Most pedig vessünk egy pillantást az utazási sebességekre. 

Az alábbi táblázat 1958-ban készült a vasúti és autóbuszos menetsebességekről. A táblázat trükkje, hogy a kétségtelenül elborzasztó sebességi adatokat a települések légvonali távolsága alapján számolták ki. Mindez nem volt öncélú. A belföldi közforgalmú repülés széleskörű kiterjesztésének eszméjét kívánták a táblázat eredményeivel alátámasztani. Induljon a borzongás.

 (A táblázatban egy sajtóhibát találtam, a Nyíregyháza-Miskolc közötti vasúti távolság nem 38, hanem 88 kilométer.)

A parkolási stressz viszonylag új jelenség a magyarországi közlekedés történetében.

 Budapesten parkolási gondok legelőször az 1970-es évek elején a belváros frekventált csomópontjaiban keletkeztek. Hogyan próbálták a belvárosban a parkolást szabályozni? Rövid emlékeztető következik.

A Vaskapu hajózási akadályainak felszámolása a 19. század végének legnagyobb állami beruházása volt. Az 1890-1898 közötti munkálatok során több mint 25 millió köbméternyi követ és földet mozgattak meg hat munkaállomáson.  85 építőmunkás szenvedett halálos balesetet. Sőt, ebbe halt bele a mű legfontosabb szervező-koordinátora és akarnoka Baross Gábor is. Voltak meddő viták, határidő és költségvetés túllépés. És persze előbb avatták fel (1896), mintsem teljes egészében elkészült (1898) volna. A teljes költsége 31 millió korona volt, ez az összeg körülbelül akkora, mint amennyit a MÁV 15 év alatt költött beruházásokra.

A munkálatok nagyságrendjét ez a kép plasztikusan érzékelteti. A metszeten a Grében hegy Dunába mélyen benyúló lerobbantott részét egy pontozott félkörív jelzi. Ez alig 327 ezer köbméter volt, a teljes földmunka, kevesebb mint két százaléka.