Magyarország lóállományáról az első összeírások a 18. században készültek. Az 1780-as évek elején 450 ezer, 1820-ban 700 ezer, 1840-ben pedig hozzávetőlegesen 810 ezer ló élt hazánkban. 1884-ben 1,7 1895-ben és 1911-ben pedig körülbelül 1,9 millió lovat írnak össze az országban. Hogy mit is jelentett ez Európa többi országához képest, rávilágít az alábbi grafikon. (Az országnevek utáni évszámok a lószámlálások évét mutatják.)
Magyarországon a lovak népességszámhoz viszonyított aránya magas, csak Oroszország, Dánia, Orosz-Lengyelország, és Románia előz meg bennünket Európában. De mit is mutat valójában ez a grafikon? Számomra arról szól, hogy a 19. század ipari forradalmára az európai országok milyen különbözőképpen reagáltak. Voltak országok, amelyekben a lovak munkaerejét jelentősen átvették a gépek. Voltak szegény, gyengén fejlett országok, amelyekben nagy mennyiségben tartottak lovakat, és voltak szegény, gyengén fejlett országok, ahol elvétve fordultak elő a lovak. Mélyebben belemenni ebbe most nem akarok, a lényeg: adott országban lévő lovak száma nem szól automatikusan egy ország fejlettségéről, de a szélsőségesen magas és alacsony értékek esetében illik némi gyanút táplálni.
Magyarországon a lótulajdonosok a földbirtokkal rendelkező emberek voltak. Az összes ló fele a 10-50 hold közötti birtok tulajdonosainak kezében volt. A 10 holdnál kisebb birtokosok is tartottak még egy-két lovat, de nem a gazdaságukon belüli munkák ellátására, hanem inkább bérfuvarozás céljából. Ők voltak azok, akiket a a ló „anyagilag és erkölcsileg” is tönkretesz – mint ahogy azt 1855-ben megfogalmazzák – „mert először, hogy lova az istállóban ne álljon, azután szenvedélyből fuvarozásra szokván, elhanyagolja gazdasági dolgait, s útközben hamarább rákap a boritalra, minél fogva a nagy kocsis ember rendesen részeges szokott lenni”.
A 19. században a magyar városlakók személyszállító kocsik iránti igényszintje rendkívül alacsony, birtoklásuk, használatuk nem tartozik hozzá a hétköznapi élethez. 1889-ben 139 város összesített adatai szerint a városlakókra fajlagosan hét, míg a falusi lakosság esetében 13 személyszállító lovas kocsi esik.
1889-ben Budapesten ezer lakosra alig tíz teherszállító lovas fogat esik (ugyanez Cegléden 48, Szentesen 50, Makón 64). Budapest fejlett iparvasúti hálózata, a fuvarozók viszonylag magas száma (1890-ben az ország 403 szállító iparosából 116-an a fővárosban működtek) nem teszi múlhatatlanul szükségessé a vállalatoknak teherszállító kocsik birtoklását. De a főváros ott van az ország személyszállító lovas fogatokkal leggyengébben ellátott városainak csoportjában is: Budapesten ezer lakosra alig öt személyszállító fogat esik. (Érdekességképpen: 2000-ben ezer fővárosi 333 személyautót birtokolt.)
A 19. század embereinek gondolkodásban élő, eleven erővel van jelen a ló – ezt a lóval kapcsolatos megfigyeléseket összesűrítő és egy magasabb, általánosító szintre emelő közmondások is bizonyítják: ahol ló nincs, ott szamár is kedves, a fáradt lónak patkója is nehéz, a makacs ló ingyen is drága, a tarka lótól sohasem kérnek vámot, a lopott lóról a tenger közepén is leszállítanak, megkötötte magát, mint a nyakas ló, a mén ló ritkán rúgja meg a kancát, nehéz az agg lóból poroszkát csinálni, a fáradt ló is farka előtt jár.
Magyarországon a lovak a hétköznapokból az 1960-as évek közepén tűntek el. 1959-ben 717 ezer. 1960-ban 490 ezer, 1962-ben 373 ezer ló volt Magyarországon. Érdekes módon a lovak szinte teljes eltűnése a hétköznapokból a lónak a magyarság nemzeti tudatában betöltött magas presztízsű pozícióját (ti. a magyar lóra termett, lovas nemzet) nem érintette. Manapság ezen vélekedést a pusztai romantikára építő csikós–ménes attrakciók – immáron nemzetközi méretekben – terjesztik.
2007-ben 57 ezer ló élt Magyarországon.
