Timelord

"Hallatlan! Borzasztó! - Így kiáltott fel egyik érdemes kollégám, mikor az eszéki katasztrófa első távirati hírét kézhez kapta. A nagy lap szerkesztőségében pedig éppen csak az imént arról vitatkoztak, hogy beállt az uborkaszezon (...) Mint a bomba hatott tehát ez a kis szenzációs távirat, hogy Eszéknél leszakadt a vasúti híd és 27 bátor huszár lelte halálát a Dráva piszkos hullámaiban."  Így kezdődik, majd azzal folytatódik  a tudósítás, hogy a pesti újságíró csapot-papot otthagyva leutazik az első vonattal Eszékre. Mindez 1882-ben még hallatlanul menő dolognak számított, a magyar sajtóban ritka a helyszíni beszámoló. A nagy fővárosi lapok közötti hírverseny jóformán csak a tiszaeszlári perre korlátozódott.

Na de, térjünk vissza az eszéki baleset sztorijához.  1882. szeptemberében járunk, a Dráva árad. Az Eszék melletti  fából épített vasúti híd egyre nagyobb terhelésnek van kitéve. Egyre kiterjedtebb uszadék torlódik fel a híd körül,  több mint negyven munkás próbálja kiszabadítani a hulladékot a híd alól. Miután a helyzet egyre aggasztóbbá válik, Budapestről is megérkeznek a főnökök. A szeptember 23-i baleset előtti héten már éjjel is folyik a munka a híd alatt. Szeptember 22-én úgy tűnik, a hidat közvetlenül veszélyeztető uszadéktól sikeresen megszabadultak. Éjjel egy próbajárat baj nélkül végighalad a hídon, aminek hatására a helyszínen tartózkodó legmagasabb rangú vasúti szakember egy táviratot ad fel Budapestre: a híd tartható, semmi veszély.

Ilyen előzmények után, alig fél nap múlva, a híd egy Bécs felé indított személyszállító vonat súlya alatt leszakad. A balesetben 26 katona és két, a hídon tartózkodó munkás életét veszíti.

A rajzon jól látszik a Dráva áradása miatt feltorlódott uszadék is. Az áradás alámosta a tartószerkezetet

Törtem a fejemet, van-e ennek az 1956-os karikatúrának a foci népszerűségén túlmutató, másodlagos - rejtetten megbúvó -  jelentése. Végül is arra jutottam, hogy nincs.  A felnőttesen viselkedő óvodások, a hivatali értekezlet imitációja, illetve az egész jelenet fontoskodó atmoszférája mögötti üzenet pusztán csak az, ami látszik: egy ország rajong a fociért.

Itt a vége, fuss el véle.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy erős akaratú és nagy tekintélyű miniszter, akit úgy hívtak, hogy Baross Gábor. 1891 egy dolgos hétköznapján a gőzhengerként nyomuló államférfi kinyitotta a Magyar Hírlapot, és szeme elkerekedett. Az újság nem a dicséretéről zengett, hanem a vasutasok panaszaival foglalkozott. Ejnye már - gondolta a vasminiszter. A vasutasok nem tudják mit beszélnek, nem úgy van az! - és félretette a napilapot. Igen ám, de másnap új cikk jelent meg az újságban, arról, milyen sokat kell dolgozni a vasutasoknak, milyen kevés pénzért. És így ment ez hétről-hétre. Az újságírók nem szálltak le a témáról, a minisztert bíráló cikkek száma nőtt, a lap pedig egyre jobban fogyott. Mit szólt mindehhez a nagy Baross Gábor? Képzelhetitek, hogy a vasakaratú miniszter agya eldurrant, de jó alaposan.  Bosszút forralt a szívében, és cselekedett. A lap uszítja a vasutasokat - mondta - ezért, megtiltom, hogy a vasút az újságot vidékre szállítsa és a posta kézbesítse.

1915 tavaszán vagyunk, a háborús viszonyok már az élet minden területén éreztetik hatásukat. A növekvő élelmiszerárak, és az ellátási nehézségek hatására Budapest igyekszik megkönnyíteni a  szűkölködő városlakók számára az életet. A város mintegy száz hold parlagon fekvő, de művelésre alkalmas földterületén (fővárosi építési telkek, a közműtelepek, a faiskolák sőt a temetők használható részein) megkezdődik a zöldségtermesztés. 

Mindezen túl a főváros az üres álló telkek tulajdonosaihoz is fordult. Vessék be a konyhakerti művelésre alkalmas földjeiket  - vagy ha ezt nem akarják -  akkor díjmentesen engedélyezzék azokon a zöldségtermelést.

A konyhakertek megművelésére iskolai közösségek, és magánszemélyek is jelentkezhettek. Az iskolák tanulói által megtermelt zöldség az iskolai étkeztetésbe került. A földet megművelő magánszemélyek szabadon rendelkezhettek a terményeikkel, egyetlen megkötés volt: burgonyát, kukoricát, babot vagy borsót kötelesek termeszteni.

A sajtószabadságról viccet csinálni? Nehéz ügy.  A közéleti eseményekre reflektáló 19-20. századi magyar élclapok inkább csak ízlelgették a sajtószabadságos témákat, de igazán átütő poénokat nem tudtak kihozni belőle. Az a benyomásom, mintha a sajtószabadság veszélyeztetettségének árnyékában az írók és karikaturisták elveszítették volna vitriolos eszköztárukat. De jöjjenek inkább a képek.

Az alábbi versrészlet 1869-ben jelent meg a Bolond Miska költeményei című kötetben. Humoros? Nem. Sokkal inkább olyan, mint amikor az udvari bolond szemébe vágja a királyának azt az igazságot, amit mindenki gondol, de amiről senki sem beszél.

A következő 1897-es kép a sajtószabadságért harcoló Mikszáth Kálmánról készült.

A 19. századi Budapest játéktermeit az illegális működés és a sűrű költözködés jellemezte. A titkos kaszinók működését 1874-ben a sajtó leplezte le. A zártkörű, rulett- és kártyaasztalokkal felszerelt kaszinókat magánlakásokban működtették a tulajdonosaik. Hogy hol működtek az illegális kaszinók? Az alábbi térkép megmutatja.

 A felső két - a tőzsdéhez igen közel fekvő kaszinót - a bankárok és tőzsdei alkuszok látogatták. A lenti két kaszinóban pedig arisztokraták, és országgyűlési képviselők és katonatisztek szórakoztak. A képviselőház alig pár percre volt innét.

Az alábbi 1879-ből származó képregény nem a sztorija, hanem az ábrázolás apró részletei miatt érdekes. Egy népes fővárosi család a rákospalotai nyaralóövezetbe - azaz a palotai erdőbe - készül kiruccanni. Előbb lekésik a vonatot, majd extra bénázással lekésik a gőzhajót. A képregény attól válik izgalmassá, hogy a fiktív sztorit a rajzoló valós terekbe helyezte. Az első két képen a mai Nyugati pályaudvart látjuk páratlan nézőpontból. Egy a vágányfogadó csarnokba nyíló folyosón vagyunk, melynek végében ott lóg a vonatindító harang. A folyosó egyik ajtaján pedig a felirat: ITT. Az ITT jelentése: illemhely.  A valóságban persze az illemhelyet a vasúton a "férfiak", vagy a "nők" felirattal jelezték. Vajon miért választotta a rajzoló ezt a feliratot? Miért jobb az ITT, mint az, hogy férfiak?  Érzésem szerint mindez remek példa az apró képi csavarra. Valami hirtelenjében új jelentés kap és mindez humorossá teszi az egészet. (Ezt a művészi kifejezőeszközt az indexes napirajz alkotója is mesterien használja.)

A képregény harmadik és negyedik rajza már a Gellért heggyel szemközt fekvő hajóállomáson játszódik. A  Duna-gőzhajózási Társaság járatára várakozó, és egymástól elkeveredő családtagok jelenetében a korábbi képi bravúrt a rajzolónak már nem sikerült megismételnie.

A 19. századi Budapesten a Duna két partja közötti átkelőhajózás joga a Lánchíd tulajdonosát illette. A Lánchíd állami megvásárlása után (1870) a privilégium a magyar államé lett. Emiatt nem a főváros, hanem az állam döntötte el, ki üzemeltethet a két part között hajózási vállalkozást. Nagy tolongás a bizniszért nem volt, gondolhatjátok, hogy nem véletlenül. A hajóforgalom nemcsak erősen évszak- és időjárásfüggő volt, hanem a  lóvasútnál, és villamosnál jóval kevesebben használták. A 19. század utolsó évtizedeinek jellemzője az üzemeltető vállalat sunnyogása, igyekeztek a tavaszi üzemkezdést minél későbbre halasztani.

A magyarországi vasúttörténetben a Kassa-Oderbergi Vasút kiegyensúlyozottan fejlődő, balhés ügyektől mentes vasúttársaság volt. Az alábbi, 1870-1872 között készült fényképek a vasút építéséről, illetve a működés kezdetéről szólnak. A képek egy több mint negyven képet tartalmazó albumból származnak, melyet a zürichi ETH Bibliothek Bildarchivumban megtalálhattok.  A KSOD építéséről persze ennél jóval több fotót őriznek a magyar múzeumok, de azokat nem lehet csak úgy online nézegetni. 

Kassa vasútállomását még a Tiszavidéki Vasút nyitotta meg. Figyeljétek meg a favázas vonatfogadó csarnokot, hátul a fűtőházat. Sőt, jobbra elöl mintha egy hóekét látnánk

A 18. században a Margit-sziget északi és középső részén szőlőskertek voltak.

 Az alábbi, 1781-ből származó képen két művelés alá került tábla látszik. Az apró részletek miatt nézzük meg még  közelebbről.