Timelord

A 20. század elején az autó még nem volt egy elfogadott jármű Magyarországon. Az automobil azt mutatja - gondolták őseink - milyen egyszerű a halálba rohanni. Sokan nem értették, mire való ez az egész:  "De mi készteti e dühös sportmaneket arra, hogy arcuk verejtékével, libák és kutyák elgázolásával, kártérítések fizetésével, rendőrharcok árán törtessen egy nem szükséges cél felé?"

Az automobilisták ostorozása tehát igencsak népszerű volt a századforduló elején. Pedig ekkor már szabályozták Budapesten az autók közlekedését. Kötelező volt az éves műszaki vizsga, kellett jogosítvány, és rendszám tábla is. Az autók legnagyobb engedélyezett sebessége nagy forgalmú utcákban csak 10 km/óra lehetett. A sofőrnek tilos volt a járművet hosszabb időre a magára hagyni. Az autó haladásakor kötelező volt a minél gyakoribb kürtjelzés. 1901-ben Budapesten 38 személyautó kapott forgalmi engedélyt. A Magyar Postának volt még 22 motoros triciglije. Összesen tehát Budapesten alig hatvan gépjármű miatt volt a perpatvar.

A La Manche csatornán 1909-ben először átrepülő francia aviatikus, Blériot korának ünnepelt sztárja volt.  Mindebben nemcsak az önön teljesítménye, hanem a sajtó közvélemény befolyásoló ereje is megmutatkozik.  A sztori lényege: egy angol újság, a Daily Mail pénzdíjat írt ki annak az aviatikusnak, aki először tudja átrepülni a csatornát. Ez az ötlet a versengésre, és az ezzel járó kisebb-nagyobb drámákra fogékony angol újságolvasó közönségnek igencsak megtetszett, de megtetszett a tekintélyes pénzjutalomra vágyó aviatikusoknak is. A pénzjutalomra és a vele járó dicsőségre tehát több aviatikus is pályázott. Blériot lett az első.

A csatorna feletti átrepülés legizgalmasabb kérdése az volt, mi lesz, ha a gép a tengerbe zuhan. Állítólag Blériot  nem tudott úszni. Ezért indulás előtt egy mentőmellényt vett fel, illetve magával vitt egy úszó légzsákot és egy piros jelzőzászlót is. A csatornán pedig egy francia hadihajó tartózkodott, azzal a feladattal, hogy kísérje a repülőt és szükség esetén mentse ki a vízből. Valójában persze a repülőgép hamar lehagyta a hajót. Érdekes módon, az angol parti őrség egyik őrszeme előbb vette észre a nagy sebességgel száguldó hadihajót, mintsem az apró, de "meseszerű gyorsasággal" haladó repülőgépet.

Most pedig következzenek a képek. Előbb a felkészülés, majd a csatorna átrepülés, és végül az ünneplés felvételei. 

Haynau 1849. júliusában három kiáltványt intézett a magyar főváros lakóihoz. Az alábbi, házfalakra feltűzött plakát volt a legelső. Figyeljétek meg a szöveget. A verbális megfélemlítés kimódolt és alig leplezett eszközeivel játszadozik, olyan formában, hogy önmagát az igazságosztó atyai pozícióba helyezi. A gyűlöletet, melyet neve keltett, meg tudom érteni.  És ekkor a kivégzettekről még szót sem szóltunk.

Az alábbi fergeteges sztori 1820-ban jelent meg a sajtóban. A történet arról szól, hogyan keltek át 1818-ban Kőröshegyről Tihanyba egy balatoni kompon. Főszereplői a disznók.

„Egy fertály óra múlva a révnél voltunk, ahol is már több emberek és kocsik voltak, akik az által menetre várakoztak. Mi oda érkezvén, tüstént mindnyájan felrakodtunk a hajóra, amelyen mindenestül valami 35 ember, 5 paraszt kocsi, egy hintó és 12 lovak voltak, majd el is felejtem mondani, hogy még egy süldő disznó is volt!

A közelmúltban sikerült megszereznem egy érdekest doksit a mai Blaha Lujza téren álló Nemzeti (régen Pannónia)  szálloda múltjából. 1879. november 25-26 között alig egy éjszakát töltött el a hotelben egy téli bevásárlás céljából Budapesten tartózkodó vidéki ősünk. A hotelszámla hűen tükrözi ennek a rövid itt tartózkodásnak a költségeit: megfizette a szoba árát, a fűtést, és a világítást. A vendég ezen felül papírt is hozatott - nyilván levélíráshoz - illetve valamelyik ruhadarabját kitisztíttatta. Bizonyára lucskos volt a novemberi idő. 

A szállodai számla végösszege nem tűnik komolynak, 3 forint 40 krajcár.

Hát ez szép, gondolhatjátok, de mitől válik ez igazán érdekessé? Nos, meg kell néznünk a számla hátoldalát is.

A Liebster Award - ha jól értelmezem az olvasottakat - blogerek közötti vándordíj.

A vándordíjat most kaptam meg a ritkán látható történelem blogtól, köszönet érte.

http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/

A díjat pedig továbbadom másik kedvencemnek

http://bpxv.blog.hu/

A díj szabályai szerint most tizenegy dolgot kellene magamról írni. Hát....  momentán gyászmunkát végzek, ebben a játékban nem tudok részt venni.Kedves Palotabarát, a díjhoz mindenféle kérdésekre is válaszolni kell(ene). Én ezt nem teszem, nincs erőm most erre. A kérdéseket megtalálhatod a ritkán látható történelem blogon.

Az alábbi, 1879-ben készült rajz a legkorábbi ismert vega karikatúra. Alkotója még nem a vizuális humor eszközeiből építkezett, sokkal inkább a hozzá tartozó anekdota képi illusztrációját készítette el.  A sztori a híres-neves, az Astoriánál lévő Szikszay étteremben játszódik. A hely specialitása a szarvasgombás libamáj volt.  Ebben a környezetben játszódik az alábbi történet. 

Ferenc Ferdinánd és felesége utolsó, végzetessé vált szarajevói utazásáról következzenek a felvételek.

A 19. század utazóinak Egyiptom a felfedezésre váró, izgalmas úti kalandok reményét jelentette. Ki volt az első magyar, aki végigjárta Egyiptomot? Értelemszerűen csak azoknak a neveit ismerjük, akik megörökítették utazásuk emlékeit. 1842-ben gróf Forray Iván, néhány év múlva Petrichevich Horváth Lázár fedezte fel az országot. A század második felében, különösen a szuezi csatorna megnyitása (1869) után egyre gyakoribbá vált, hogy magyarok is felkeresték a Nílus vidékét. Az utazók földbirtokosok, katonatisztek, vasútépítő mérnökök, és geográfusok voltak. Úti élményeiket hosszabb-rövidebb írásokban közreadták. A magyar utazók egyiptomi fényképei - ha voltak egyáltalán ilyenek - azonban nem maradtak fenn. A most bemutatott képek egy 1884-ből származó francia képalbumból származnak. Őseink is ilyennek láthatták Egyiptomot.

A Szfinx, még félig betemetve

„Ami a telefon-kérdést illeti: Budapesten minden kalapszalon megszerzi a telefont, ott a telefonkönyv, el lehet olvasni, hogy minden egyéb, kisebb-nagyobb maszekok, isten tudja milyen cégér alatt, miféle emberek, de megszerzik. Ha munkásember, vagy egy kis funkcionárius kéri, mert ott tart, hogy be tudja vezettetni a telefont, ott kijön az írás, és közlik, hogy még mindig nem tudják megadni, közben ugyanabban a házban, ugyanabban a környékben egymás után kapcsolják be a telefonokat olyan elemeknek, akiknél nem volna baj, ha még tíz évig nem kapnának telefont." Ezt a véleményt Dabronaki Gyula, az MSZMP Központi Bizottsága tagja fogalmazta meg 1958-ban. Hmmm. Úgy érzem, erre - az országot érdemesekre és érdemtelenekre osztó - abszurd nézőpontra felesleges jó kis elemző mondatokat kitalálnom. Beszédes ez, úgy, ahogy van. A lényeg: a szocialista Magyarországon nem volt nagyobb hiánycikk a telefonnál.  Ebben a légkörben született az alábbi karikatúra.