A most bemutatott karikatúrák a halálbüntetés és az akasztófa árnyékában játszódnak. Mindhárom rajz az 1870-1880-as években jelent meg a hazai élclapokban. A rajzok természetesen nem a kivégzésre várók nézőpontját közvetítik. A mások halála feletti nyilvános örvendezés gátlástalansága ekkor még nem a humor forrása. Ez persze a nyilas élclapokkal megváltozik, de erről inkább máskor írok.
Mi jellemzi ezeket a karikatúrákat? A budapesti hóhér monológja a beosztását féltő dolgozóé. A 19. század utolsó évtizedeiben a valóságban is csökkent a hazai kivégzések száma. Amíg az 1850-es években évente 50-60 embert is felakasztottak Magyarországon, az 1880-as évekre ez a szám 18-22 körüli értékekre csökkent. A második, Bosznia-Hercegovina okkupációját elítélő rajzot politikai kritikának értelmezem. Az utolsó, harmadik karikatúrában a nyelvi és képi humor eszköztára is felcsillan.
