Timelord

A 19. században a Déli pályaudvar fűtőházának vízellátását a Duna biztosította. Ne arra gondoljatok, hogy a pályaudvar rácsatlakozott az ívóvízhálózatra. A víz egy önálló csővezetéken át érkezett. A Déli Vasútnak két dunai szivattyúháza működött. A régebbi szivattyú a Fő utca 5. sz. alatti épületben üzemelt. Az újabbik a Margit rakpart 3. szám alatt. A Fő utcai szivattyúházból a vizet egy az alagúton át lefektetett vezetékbe pumpálták.

Ezen a fortepanos képen két Lánchíd melletti kéményt látunk. A magasabbik  a Fő utca 3. szám alatti budai vízhajtó gép- és bérházhoz tartozott. Az alacsonyabbik kémény pedig a Déli pályaudvar szivattyúháza  (Fő utca 5.) Nem nehéz elképzelni, milyenné tette a működő gőzgépek zaja, a kéményekből kiáramló füst és korom ezt a környéket. Mondanom sem kell, hogy gőzgépek mellett lakások is voltak az épületekben. 

A Balatonaligai Vízhasznosító Társulat tulajdonában álló balatonavilágosi szivattyútelep történetéről alig-alig találtam használható adatot. A művet 1963-1965 között  építették a közeli állami gazdaság földjeinek öntözésére. A korabeli sajtótudósítások szerint szőlő- és barackfa ültetvényeket, valamint kukorica táblákat öntöztek a Balatonból kiemelt vízzel. 1966-ban, amikor a perzsa sah Magyarországon járt, elvitték a Balatonra és Tihany mellett megmutatták neki a szivattyútelepet is. Gondolom, valamilyen üzletet reméltek ettől őseink.  Az 1970-es években a geográfusok azt írták, a "gyengén lúgos és szódás" balatoni víznél jobb az öntözésre a patakokból összegyűjtött víz. Hogy működik-e a szivattyútelep, van-e még vízkiemelés, arról nem tudok semmit. Aki tudja, írja meg.

Manapság mindez így néz ki.

Néhány hónapja megvásároltam egy kisebb fényképgyűjteményt, amelyben lapult egy Ganz  generátorokról készített fotó, hátlapján egy ráfirkantott Almissa felirattal. Meglepően könnyen sikerült kideríteni: Dalmácia legnagyobb hidroelektromos telepét ábrázolja a fénykép. És persze arra is rájöttem, jártam már az erőmű környékén. Bosszant, hogy nem néztem meg, mert nem tudtam róla. Bárhol járok, az ipari műemlékeket nem szoktam kihagyni. Erre tessék, itt van egy fontos, ráadásul magyar alkotás!

De nézzük a részleteket.

Két Ganz vállalat, a Ganz-Danubius és a Villamossági Rt. 1913-ban adta át a mai Omis (egykoron Almissa) környékén a Cetina folyóra telepített erőművét. Az erőművet Bláty Ottó Titusz tervezte négy, egyenként 20 ezer lóerős turbinával. A vízmű építését a karsztvidék viszonyai nehezítették meg. A közlekedési nehézségek miatt egyes gépeket szétszedve szállították a helyszínre, és helyben szerelték össze.

A Ganz dalmáciai vízerőműjének 75 méter hosszú gépházában

A most bemutatott képek az 1875. júniusi budai árvízről a német sajtóban jelentek meg.  A pusztítást nem a Duna, hanem a budai hegyekből az Ördög-árokban "gyorsvonati sebességgel" lezúduló ár okozta. A magyar újságírók a borzalmak éjszakájának minősítették az esetet. Nem véletlenül. A tomboló áradással egy időben viharos jégeső is lecsapott a városrészre.

Olvasom, hogy ötszáz éves árvízi rekord dőlt meg Passaunál. De mekkora is volt a víz 1501-ben? Könnyebb elképzelni az alábbi fotó segítségével.

A torony aljában, a boltíves kapu melletti falon látható a várost pusztító árvizek adatai. Az 1501-es vízmagasság a kapu tetejével esett  egy magasságba.

Közelebbről a fal részlete:

Az 1838-as pesti árvíz egyike azon történelmi eseményeknek, melyek népünk kollektív emlékezetében is megőrződött. Ki ne emlékeznék a jégtorlasz bátor felrobbantására,  vagy arra, hogyan segített az ifjú és igen jóképű Kárpáthy Zoltán Wesselényinek, hogyan mentették meg Kőcserepy Vilmát  és persze ott volt még Szentirmay Katinka... De félre a romantikus fikcióval, jöjjön a valóság.

Az árvíz 175 éve, 1838. március 13-án csapott le a városra, és nemcsak a pesti, hanem a budai oldalon is pusztított. Meddig öntötte el Pestet az árvíz? A fenti, 1863-as térképen a fekete vonal mutatja.

Az artézi kutak népegészségügyi hatásáról, a hazai fürdőkultúra kialakulásában játszott szerepükről felesleges hosszú fejtegetésekbe bocsátkoznom. A mélyből feltörő tiszta víz, netán gyógyvíz emberi életre, és gazdaságra gyakorolt hatásairól mindannyiunknak vannak tapasztalatai. Jöjjenek inkább a képek.

A Margit-szigeti kút fúrására a terület tulajdonosa, József főherceg adott megbízást Zsigmondynak. Mintegy féléves munka után, 1867. május 13-án délután 5 órakor csapott fel először a vízsugár. "Meglepő és váratlan jelenség" volt a Margit-szigeti kútból magasan feltörő víz, mert magyar ember ilyesmit korábban még nem láthatott, "ha csolnakon közeledünk a helyhez már messziről érezzük az erős kénszagot, mit a víz párolgása terjeszt a forrás körül".