Timelord

„Amikor az intendáns kellő politikai támogatottságot élvezett, és távol tartotta magát a művészeti ügyektől, akkor zeneileg kimagaslóan termékeny időszakokat ért meg az Opera” – ez a lényegre tapintó mondat a Magyar színháztörténet c. monográfiában szerepel.

A 19. század utolsó évtizedeiben három igazgató (másképpen intendáns) Podmaniczky Frigyes, Keglevich Iván és Beniczky Ferenc működése nyomta rá a bélyegét az Operaházra. Podmaniczky a kompromisszumok mestere volt. Keglevicz egyszemélyi vezetéssel kísérletezett. Beniczky politikai hajsza miatt távozott az Operaház éléről. Ő volt az első direktor, akinek sikerült az Operaházat rentábilisan működtetni.

Ez egy remek sztori, nem is értem, miért nem filmesítették még meg.

Az előzmények

István 1038. augusztus 15-én meghall. A király testét a székesfehérvári bazilika közepére helyezett szarkofágba temetik. Az élet megy tovább a szokásos véres hatalmi cirkuszokkal. 1061-ben pogányzavargások törnek ki, emiatt a sír kirablásától tartó kanonokok a szarkofágból kiemelik a testet és elrejtik egy föld alatti kősírba. A test áthelyezése során István jobb karját, kézfején a rajta lévő gyűrűvel leválik. A maradványt ereklyeként a káptalani kincstárba helyezik el. A kincstár egyik őre, Merkur a jobb kézfejet innét ellopja és saját bihari birtokán elrejti. A lopás pontos évszámát nem tudjuk.

Múltkor történt, hogy Matolcsy György fejét nagy komorság szállotta meg, részint a rente sikertelensége, részint egyéb kellemetlenségek miatt.

Természetesen Titónak. Az alábbi szervezeti sémán a kelet-európai kémközpont működési  hálózatát tanulmányozhatjuk.

Blogolvasó újságírók figyelmét az ábra bal alsó sarkában lévő, egyik kezében mikrofont szorongató fickóra hívnám fel. Igen, jól látod... téged is pórázon vezetnek.

Széll Kálmán pénzügyminisztersége idején jelent meg az alábbi karikatúra. És most jöjjön a találós kérdés: vajon mire vetette ki a magyar állam a luxusadót?

  A nyertes válasz: a vasút és a hajózás személyszállítási viteldíjára. Ez volt tehát a luxus.

1875-től az utasoknak a menetjegyek árai után egy 10%-os adót is meg kellett fizetniük a jegypénztárakban. 1881-től az adót felemelték 15%-ra.

Talán mégis igaztalan az az ítélet, amelyik a kommunikációs szakértőket fizetett manipulátoroknak minősíti.

Az egyszerű, de mégis értelmes beszéd hiányát szépen példázza az alábbi plakát. Díszpolcra emelt polgártársaink üzenete a következő: 

       Egy csapásra érthető? 

A komolykodó politikai hülyeség nem ismer határokat.

1884-ben a képviselőválasztások során a Budapest napilap a függetlenségi párt jelöltjei mellett kampányolt. A lap a IX–X. kerületi jelöltek közötti különbséget abban látta, hogy Kemény Gábornak „húsos fazék” a programja, Tompa Antalnak pedig a függetlenségi párt „magasztos elvei”.  Ha a ferencvárosiak többre becsülik a pusztuló magyar hazát a sült libamájnál, akkor Tompa Antal lesz a győztes.