Timelord

Az alábbi 1879-ből származó képregény nem a sztorija, hanem az ábrázolás apró részletei miatt érdekes. Egy népes fővárosi család a rákospalotai nyaralóövezetbe - azaz a palotai erdőbe - készül kiruccanni. Előbb lekésik a vonatot, majd extra bénázással lekésik a gőzhajót. A képregény attól válik izgalmassá, hogy a fiktív sztorit a rajzoló valós terekbe helyezte. Az első két képen a mai Nyugati pályaudvart látjuk páratlan nézőpontból. Egy a vágányfogadó csarnokba nyíló folyosón vagyunk, melynek végében ott lóg a vonatindító harang. A folyosó egyik ajtaján pedig a felirat: ITT. Az ITT jelentése: illemhely.  A valóságban persze az illemhelyet a vasúton a "férfiak", vagy a "nők" felirattal jelezték. Vajon miért választotta a rajzoló ezt a feliratot? Miért jobb az ITT, mint az, hogy férfiak?  Érzésem szerint mindez remek példa az apró képi csavarra. Valami hirtelenjében új jelentés kap és mindez humorossá teszi az egészet. (Ezt a művészi kifejezőeszközt az indexes napirajz alkotója is mesterien használja.)

A képregény harmadik és negyedik rajza már a Gellért heggyel szemközt fekvő hajóállomáson játszódik. A  Duna-gőzhajózási Társaság járatára várakozó, és egymástól elkeveredő családtagok jelenetében a korábbi képi bravúrt a rajzolónak már nem sikerült megismételnie.

Nem hiszem, hogy szerémségi nép kétszáz évvel ezelőtti élete sokakat felvillanyozna. A kezembe került azonban egy térkép, amelynek apró részleteitől - és az ábrázolás mondandójától  - elgyengültem. Az alábbi nagyméretű térkép legalján lévő címerpajzs két oldaláról van szó. A valóságban ez néhány centiméteres részlet, ezért erős nagyításban fogom megmutatni. 

1805-ben járunk. A napóleoni háborúk miatt nagy a nyugat-európai kereslet a gabona, és a szarvasmarha iránt. Úgy látszik, hogy az alföldi termelők meggazdagodásának útjában egyedül a hosszú és költséges szállítás áll. Túl hosszú az az út, amíg az áru eljut a felvevőpiacára. A szegedi Vedres István főmérnök azonban tudja a megoldást: építeni kell egy olyan mesterséges vízi utat, amely közvetlenül összeköti Szegedet és Pestet. Az új csatorna lerövidítené a szállítás idejét, hosszát és költségét. Egységnyi idő alatt jóval több áru juthatna el az Alföldről Bécsbe. (Ebben gondolkoztak a Ferenc-csatorna építői is, de erről majd máskor.)

Vedresnél kevésbé kreatív emberek megelégedtek volna a csatornaépítés részleteinek kidolgozásával. Vedres azonban ennél nagyobb kaliberű fickó volt, és olyan tervet dolgozott ki, amely nemcsak az árutermelők, hanem Szeged városának meggazdagodását is elősegítette volna.

Nézzük miről volt szó.

A Szeged-Pest csatorna megépítése mellett egy logisztikai központot kell létesíteni Szegeden. A központot Vedres a Tisza-partján álló szegedi vár átépítésével képzelte el. A várfalak tetejére gabonaraktározásra alkalmas épületeket kell emelni. A logisztikai központban futnának össze négy irányból (Pest, Temesvár, valamint Bácska és Csongrád megyék) az országutak, itt áll a tiszai hajóhíd, és itt kötnek ki az Erdély felől érkező tutajok is.

 Az alábbi rajz, bár dilettáns munka, a lényeget mégis képes érzékeltetni.

Könnyen elképzelhető, Szegednek milyen prosperitást hozott volna ez a terv.

Az Argo-akciók helyszíne a reformkori Argo gőzhajó volt. Mielőtt rátérnék a kalandok listájára, képzeljétek el a következő szituációt.

Sok pénzt akarsz keresni a dunai áruszállítással, de ez csak úgy fog sikerülni, ha gőzhajókat állítasz forgalomba. Azon álmodozol, hogy a Bécsben összevásárolt portékát gőzhajóval leviszed a Dunán a torkolatig, majd egy másik, tengeri gőzhajóval eljuttatod Konstantinápolyba. Ott a jó áron eladott bécsi árucikkekért más termékeket vásárolsz és azokat pedig a császárvárosban értékesíted. Mindehhez nem kell más, csak gőzhajó és személyzet. Ez lesz az üzleti terved. Kérdés csak az, hogyan kezdesz hozzá?

Nos, őseink a következőket találták ki. Nem egyetlen gőzhajót járatnak a Duna torkolatáig oda-vissza, hanem felosztják szakaszokra a folyamot, és minden szakasznak lesz egy menetrend szerint közlekedő gőzhajója. Mindez persze azzal jár, hogy a Konstantinápolyba szánt cuccot többször is át kell pakolni, viszont a gőzhajók sűrűn fordulnak fel és le, tehát a közbeeső állomások közötti áruforgalmat is megkaparintják.

Ennek az üzleti tervnek másodikként megépített gőzhajója volt az Argo.

Az 1833-ben elkészült 50 lőerős gőzgéppel felszerelt, alacsony merülésű gőzhajó a Duna alsó szakaszán - kb. Orsovától Galacig (ma Galati) - teljesített szolgálatot. A képen az Argo a ruszcsuki kikötőben áll. A gőzhajónak eredetileg nem volt vitorlázata, az 1840-es években az üzemeltetési költségek leszorítása végett kapott árbocot és vitorlákat.

Most pedig következzék az Argo-akciók listája.

A most bemutatott fényképek a Horthy István Hajóslaktanya 1943. november 14-i ünnepélyes felavatásán készültek. A Magyar Folyamhajózási Rt. újpesti telepén, az északi összekötő vasúti híd közelében járunk. A szokványos avatóünnepség képei a korabeli protokolláris rendezvények forgatókönyvébe is betekintést nyújtanak. Az eseményt merev és erősen strukturált térhasználat jellemzi, a manapság megszokottnál jóval formálisabbak a külsőségek.  Mindezek ellenére az MTI az ünnepséget "bensőségesnek" minősítette.

A Vaskapu hajózási akadályainak felszámolása a 19. század végének legnagyobb állami beruházása volt. Az 1890-1898 közötti munkálatok során több mint 25 millió köbméternyi követ és földet mozgattak meg hat munkaállomáson.  85 építőmunkás szenvedett halálos balesetet. Sőt, ebbe halt bele a mű legfontosabb szervező-koordinátora és akarnoka Baross Gábor is. Voltak meddő viták, határidő és költségvetés túllépés. És persze előbb avatták fel (1896), mintsem teljes egészében elkészült (1898) volna. A teljes költsége 31 millió korona volt, ez az összeg körülbelül akkora, mint amennyit a MÁV 15 év alatt költött beruházásokra.

A munkálatok nagyságrendjét ez a kép plasztikusan érzékelteti. A metszeten a Grében hegy Dunába mélyen benyúló lerobbantott részét egy pontozott félkörív jelzi. Ez alig 327 ezer köbméter volt, a teljes földmunka, kevesebb mint két százaléka.

A Titanic elsüllyedését a világ legismertebb katasztrófái között tartjuk számon. A Titanic túlélőit kimentő Carpathia gőzhajó egyik orvosa Lengyel Árpád, egy hónappal az esemény után, 1912. májusában előadást tartott Budapesti Orvosi Kaszinóban. Lengyel beszámolója később nyomtatásban is megjelent. Ebből álljon itt néhány jellemző részletet.

  „Sohasem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amidőn ébresztőm magából kikelve rohant szobámba, hogy felkeltsen, s bár még akkor ő maga sem tudta, hogy miről van szó, viselkedésével elárulta, hogy valami nagy balesetet sejt a Carpathia személyzetének éjjeli egy óra tájban való mozgósításából. Az első pillanatban azt hittem, hogy talán – amint gyakran megesik – egy betegünkhöz hívnak, de alighogy hozzáfogtam az öltözködéshez, már jön az angol orvos is hozzám és mondja:

A miniszterelnök erőteljes hasonlata – mely szerint a magyar állam olyan, mint egy gyorsnaszád – adta az ötletet, néhány naszádos képet bemutatni. A naszád olyan hadihajó, amely gyors, olcsón felépíthető és működtethető, és – ahogy azt a wikipédia megjegyzi – képesek bosszantani (tehát nem legyőzni) az ellenséget, valamint „korlátozott hatótávolságuk miatt a partközeli vizeket ellenőrzik”.  Ennek fényében talán mégsem olyan szellemes az a hasonlat.

Egy naszád lövést ad le a Dunakanyarban Visegrád és Nagymaros közelében 1595-ben. A parton egy magyar nemesasszony és egy vitéz ügyet sem vet a hajóra és az ágyúlövésre. A naszád a lövés ellenére – amely talán figyelmeztető jelzés lehet – úgy gondolom, nem áll harcban.