Timelord

A telefon előtti világban a kommunikáció leggyorsabb - és persze a legdrágább - formája a táviratozás volt. Pesten az első távírda állomás 1850-ben a Károly-kaszárnyában nyílt meg. Budán csak három év múlva, 1853-ban kezdte meg a működését egy kisebb távírda. A budai várban berendezett távírda eleinte magánszemélyek sürgönyeit nem is fogadta.

A hírek áramlásának a sebessége varázslatos élményt jelentett őseinknek. Sajnos, a táviratozás e korai időszakából igen kevés adat maradt fenn. 1855-ben egy nagy pesti jégeső után Bécsből - távirattal - rendelték meg a táblaüvegeket. Vagy például egy 1859-es színházi kritika szerint, a Nemzeti Színházban nagyobb sikert lehetne elérni, ha az aktuális színdarab helyett pusztán a a legfrissebb távirati sürgönyöket olvasnák fel a nézőknek.

Távírdavezetékeket nemcsak az állam, hanem magánszemélyek, és vállalatok is létesítettek. Legelsőként egy a mai Váci utca - Kristóf tér sarkán álló gyógyszertár, a tulajdonos emeleti lakása és a laboratóriuma között készült el a vezeték. 

A budapesti központi távírda állomás a mai Petőfi Sándor utcában, a főposta épületében működött.  A képen a sürgönyfeladás termét látjuk 1874-ben. A hivatalnokok a sürgönyök szövegét csőpostával továbbították az épület emeletén üzemelő gépterembe. Táviratokat éjjel-nappal fel lehetett adni.

Érkezett egy kérdés: hogyan változott Budapest tömegközlekedési hálózata az 1950-es években. Az alábbi lista egy 1961-es, az Országos Tervhivatal részére készített előterjesztésből származik. Jó böngészést!

1901-ben járunk. Magyarország településeit százezer kilométernyi távírdahuzal köti össze. Az alábbi térkép a Budapestre befutó kábeleket mutatja rendkívüli részletességgel. A térképet nagy felbontásban tettem fel (jobb klikk, mentés), érdemes letölteni. Jó szórakozást.

A most bemutatott, kétrészes karikatúra 1863-ban készült. Címe: Pest nevezetességei. Az első rajz a szemétszállítás igénytelenségét (nyitott szekérről leboruló mocsok) állítja szembe a jómódú Váci utca urbánus környezetével. A második rajz a csavargók és koldusok kitoloncolásának feltűnést keltő látványosságát (és mindennek hiábavalóságát) teszi szóvá.

A Budapest talpra áll című rajzsorozat 1947-ben jelent meg a sajtóban. A politikai propaganda eszközévé silányított karikatúráknak erős a jelentéstartama. A legfőbb üzenet: a főváros újjáépítése a kommunista politikusok munkájának eredménye, így a budapestiek felszabadultan élvezhetik az életet.

Talán az utolsó két rajz a leginkább viszolyogtató. A Gerő Ernőt Petőfi Sándorhoz mérő giga dörgölőzés után az erőszak dicsőítése következik. Az utolsó képen az látható, hogy egy az orosz katonaságra hajazó csizmás láb eltiporja a talpnyalókat. Ez a gondolat több szempontból is furcsa.  Furcsa mert azt állítja, hogy a hatalom éppen a neki hajbókolókat, neki talpnyalókat fogja eltaposni, és nem pedig azokat, akik ezt nem teszik. De furcsa azért is, mert a szerző a saját talpnyalói mivoltját nem azonosítja nyalásnak. Csőlátás ez, vagy - rosszabbik esetben -  cinizmus a javából.

1897-ben a német császár, II. Vilmos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett. A kor szokásai szerint a hivatalos uralkodói látogatások alkalmával nemcsak a várost díszítették fel, hanem a főváros népének sorfalba kellett rendeződnie, és így köszöntenie az illusztris vendéget.

Hogyan szervezték meg a sorfalat? Erről szól az alábbi tájékoztató brossúra.

Az első hazai telefonhálózat igen hamar  – az 1877-es világelső bostoni hálózat után négy évvel ­– 1881-ben megkezdte működését Budapesten. A telefónia korai időszakában - az előfizetők alacsony száma miatt - térképeken is lehet ábrázolni (lásd a fehér pöttyöket) a telefon terjedését. Nézzük, mi derül ki mindebből.

A telefon terjedése az első években egy olyan a szárazföldre ki-kicsapó hullámverésre emlékeztet, melynek visszahúzódása után a fövenyben csillogó víztócsák maradnak. A terjedés nem mutat térbeli egyenletességet. Nem sugaras szerkezetű, nincs központja, de van terjedési iránya. Ez az irány inkább északi és északkeleti, mintsem déli, délkeleti.

1881. február 10.  Előfizetők száma: 23.

A vonatszállító dunai gőzkomp egy nagy ívű - bár a későbbiekben kormányzati szinten megfúrt - üzleti terv eredménye. Az ötlet lényege: a Dél-Alföld termékeny vidékeiről származó tömegtermékeket (elsősorban gabonát) a tengerentúli piacokon kellene értékesíteni. Ennek érdekében ki kell építeni egy olyan vasútvonalat, amelyik a Dél-Alföld és a fiumei kikötő között a legrövidebb szállítási utat biztosítja. Ennek az üzleti tervnek a megvalósítását szolgálta a Gombos és Erdőd között 1871-ben forgalomba állított két dunai gőzkomp.

A Dráva torkolattól néhány kilométerre lejjebb fekvő Gombos és Erdőd között a Duna mederszélessége - vízállástól függően - 600-1500 méter között ingadozott. A gőzkompoknak ezt a távolságot kellett leküzdenie. 

Tehervonat tolatása a gőzkompra a Duna erdődi oldalán. Az átkelés tíz percig tartott

Az erdődi oldalon a vasúti sínek 70 méterre benyúltak a folyóba. Magas vízállás esetében a vonat vízben haladva jutott fel a gőzkompra. A Duna medrébe, a két szemközti part között, egy acélsodronyt fektettek le. A gőzkomp kerekei (ez jól látható a rajzon) az acélsodronyba kapaszkodtak. Ez a kapaszkodó gőzkompozás igen praktikus volt, mert kisebb gőzgéppel nagyobb sodrású szakaszokon árral szemben is lehetett haladni.

A most bemutatott képek az 1875. júniusi budai árvízről a német sajtóban jelentek meg.  A pusztítást nem a Duna, hanem a budai hegyekből az Ördög-árokban "gyorsvonati sebességgel" lezúduló ár okozta. A magyar újságírók a borzalmak éjszakájának minősítették az esetet. Nem véletlenül. A tomboló áradással egy időben viharos jégeső is lecsapott a városrészre.

Az 1860-as évek közepén járunk. A magyar fővárosban két vasútállomás működik, az egyik a mai Nyugati helyén álló Pest indóház, a másik pedig a déli vasúti. A két állomás között nincs vasúti összeköttetés. A vasúton Pestre érkező gabonát fuvarszekerekre kell rakodni, majd a fizetős Lánchídon és a fizetős Alagúton átszállítva, a budai indóházban ismételten be kell vagonírozni. A magyar gabona és az őrlemények versenyképességét a Pest-budai szállítási mizéria rontja.

Mi a megoldás? Építeni kell a Dunán egy a két pályaudvart összekötő vasúti hidat. A kérdés csak az, hol álljon az új híd?  És elkezdődött az ötletelés...

Az egyik javaslat a még nem létező Margit híd helyére képzelte az összekötő vasúti hidat. A terv nagy léptékben gondolkodott, mert nemcsak hídról, hanem rakodóházakról és vonatfogadó csarnokok építéséről is szólt. Ezeknek a beruházásoknak az lett volna az értelme, hogy az új létesítmény képes legyen a vízi úton érkező árucikkeket is továbbítani. (Néhány évtized múlva ezt a funkciót - a vasúti és vízi szállítási út összekapcsolását - a Duna-parti teherpályaudvar fogja megoldani.)

A bemutatott látványterven a Rózsadomb tetejéről, a Gül Baba türbéje körüli szőlőskertek irányából pillantunk a megálmodott vasúti hídra és a Duna-parti pályaudvarra. De merre vezettek volna a sínek? Erről szól a következő kép.