Timelord

Felix Faure francia elnök (1895-1899) és a szeretőjének története meglehetősen szokványosnak indult.  Az elnök üzent a barátnőjének, ha kedve támadt egy kis barátkozásra. A szépasszony pedig felkereste egy négyszemközti tárgyalásra az Elysée palotában.  Idáig mindent könnyen el tudunk  képzelni.

Az események 1899. februárjában vettek drámai fordulatot, amikor is a köztársasági elnök éppenséggel egy légyott kellős közepén kapott szélütést. A pánikba esett Marguerite Steinheil - még rendezetlen ruhában - hívatta az elnök embereit. A kínos szituáció az elnök halálával vett még komolyabb fordulatot. A váratlan haláleset körülményeit a szélsebesen szétterjedő pletykák ugyanis tovább színezték: a pletykák arról szóltak, hogy a halál orális szex közben érte az elnököt. Nem nagy ügy, gondolhatjátok joggal. Igen ám, de ezt a sztorit a 19. század álszenteskedő és szemforgató közéletébe kell belehelyezni, ráadásul mégiscsak egy nagyhatalmi tekintélyét féltve őrző ország első emberéről volt szó. Egy szónak is száz a vége, a pletykákkal, és a szerető személyével ezért a sajtó ekkor még igencsak szőrmentén foglalkozott.

Olvasom a hírt, (http://index.hu/kultur/2013/11/23/ilyen_lehet_5_ev_mulva_a_varosliget/)

hogy újjáépítik a Közlekedési Múzeum kupolacsarnokának tetejét. Nézzük meg közelebbről, miről is van szó.

A Közlekedési Múzeum mai épülete az 1896-os millenniumi kiállítás számára felépített Közlekedési Csarnokból származik. A fotón a Közlekedési Csarnok építését láthatjuk az 1890-es évek közepén.

1897-ben a német császár, II. Vilmos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett. A kor szokásai szerint a hivatalos uralkodói látogatások alkalmával nemcsak a várost díszítették fel, hanem a főváros népének sorfalba kellett rendeződnie, és így köszöntenie az illusztris vendéget.

Hogyan szervezték meg a sorfalat? Erről szól az alábbi tájékoztató brossúra.

A most bemutatott, 1899-ből származó karikatúrasorozatot a balatoni fürdőélet ihlette. Az első két ábrázolás a férfi-nő kapcsolatok szokásos paneljeiből (szexualitás és férjfogás) építkezik. Kedvencem a harmadik, a disznócsordáját a Balatonban megfürdető somogyi kanászról készített rajz. A vénasszonyok riadalma, az előrenyomuló disznócsorda  törtetése, az ostorpattogtató és pipázó "kultúrkanász" életszagú  jelenete még ma is könnyen átérezhető. Az utolsó karikatúra nem más, mint egy vicc (hogyan kerül a Balatonba fogas) képi megfogalmazása.

Kétszáz éve, 1813-ban született Rózsa Sándor a 19. század hazai sztárbűnözője.  Rózsa Sándor korának igazi celebje volt, roppant kíváncsiságot keltett személye. A Rózsa Sándorról szóló újsághírek mellett az emberek élőben (és képben) is látni akarták. Az 1859-es bírósági tárgyalásán például belépőjegyet szedtek az érdeklődők között. Nem véletlen, hogy az írástudatlan Rózsa Sándorról milyen sok fényképfelvétel készült. Börtönében nemcsak kíváncsi polgárok, hanem neves hazai és külföldi írók is felkeresték. Járt nála Jókai Mór is.

És most jöjjenek a celeblét pillanatai.

Karikatúra. Rózsa Sándor a kufsteini börtönben

1893-ban járunk, az Osztrák-Magyar Monarchia Kőszegen nagy hadgyakorlatot szervez. A résztvevőket a vezérkar két hadseregbe - északi és déli - csoportosítja. Az egyik seregbe mintegy 80 gyalogos zászlóalj, 50 lovas század, és 170 ágyú tartozik. A másik seregben több a lovas század és kevesebb az ágyú. A hadgyakorlat célja annak gyakorlása, hogyan kell egy jövendő háborúban az egymás ellen harcoló tömeghadseregeket irányítani. A korabeli sajtó szerint a hadgyakorlaton mintegy 160 ezer katona vesz részt.

Az eseményen Ferenc József, II. Vilmos német császár, miniszterelnökök, miniszterek, külföldi attasék, követek is megjelentek.  De eljött a szász király, több Habsburg és bajor főherceg, sőt az angol királynő egyik fia is.   "A ritka fényes látványt" a magyaros díszruhába öltözött főurak, a magyar főpapok, megyei és városi küldöttségek tovább emelték.

Joggal vélelmezhetjük, hogy a kisvárosi Kőszeg életében, mindennek milyen óriási jelentősége volt.   Kőszeg beleadott apait-anyait. Lássuk, hogyan.

Szombathelytől Kőszegig a vasút menti falvak lakói a Ferenc Józsefet szállító udvari vonatnak fáklyás világítást adtak, azaz örömtüzeket  gyújtottak.

Az alábbi, 1894-ben felhasznált szabadjegy valószínűleg a legrégebbi fennmaradt MÁV-os szabadjegy. A jegyet azért nem dobták ki, mert egy - mai szemmel nézve teljesen érdektelen - elszámolási vita bizonyítékául szolgált.

A most bemutatott fényképek egy 1896-os fotóalbumból származnak. A fényképek a Ferenc József híd építésének fázisait örökítették meg időrendben. Az első lépés a hídfők elkerítése és alapjainak lerakása volt. A hídfők alapjainak elkészülte után került sor a két hídláb helyének kicölöpözéséhez. A cölöplábakra egy-egy ideiglenes fahidat emeltek, hogy a munkások bátran járhassanak és kényelmesen szállíthassák a hídlábakhoz a követ és a vasat. Így kezdődött tehát a hídlábak építése. A folytatás pedig:  

1895. június

A közelmúltban került elő a levéltári iratcsomók mélyéről az alábbi dokumentum. A MÁV Gépgyár dolgozóinak munkarendjét, a munkások kötelességeit  36 paragrafusban ismertető füzetecske 1893-ban készült. A munkaszerződést helyettesítő szöveg mai szemmel nézve meghökkentő szabályokat tartalmaz.

Úgy képzelem, hogy a maroknyi csíkszeredai élete - mert a településnek még 1900-ban sincs háromezer lakosa - lassan és kiszámíthatóan csordogált. Roppant kevesen éltek itt, ahhoz képest, hogy egy megyeszékhelyről van szó. Álmos, országos eseményekben nem bővelkedő, nyugodt kisvárosban járunk. A vár környékének ősi településszerkezetében, a hagyományos parasztházas utcácskákban már feltünedeznek a nagyobb, polgári lakóházak. Sőt a távolban már emeletes középületeket is látunk. Az ismeretlen fotós a vasúti töltés, vagy tán a vasútállomás irányából ragadta meg a kisvárosi hangulatot. Ilyen volt Csíkszereda 120 évvel ezelőtt.