Timelord

A most bemutatott, tizenkét rajzból álló képregény 1873-ban jelent meg a magyar sajtóban. A rajzsorozat a bécsi világkiállításon egy - állítólag - a valóságban is megtörtént esetet ábrázol. A képregény semleges címe (Kérek tüzet!) és tényleges mondandója (trükkös szivarcsere és a reklamáló áldozat megbüntetése) közötti ellentétet tovább erősíti a nemzeti karakterológia közkeletű paneljeinek alkalmazása. E szerint az angolok előzékenyeket és udvariasak. És milyenek a magyarok?  Az előzékenységet kihasználó ravasz csalók, elsőként ütő agresszorok.

A Somogy megyei Tapsonyt elkerülték a nevezetesebb események. Az álmos falucska életét 1872-ben Szűz Mária kavarta fel jó alaposan.  A csoda május 31-én este 8 és 9 óra között esett meg. 

A vonatszállító dunai gőzkomp egy nagy ívű - bár a későbbiekben kormányzati szinten megfúrt - üzleti terv eredménye. Az ötlet lényege: a Dél-Alföld termékeny vidékeiről származó tömegtermékeket (elsősorban gabonát) a tengerentúli piacokon kellene értékesíteni. Ennek érdekében ki kell építeni egy olyan vasútvonalat, amelyik a Dél-Alföld és a fiumei kikötő között a legrövidebb szállítási utat biztosítja. Ennek az üzleti tervnek a megvalósítását szolgálta a Gombos és Erdőd között 1871-ben forgalomba állított két dunai gőzkomp.

A Dráva torkolattól néhány kilométerre lejjebb fekvő Gombos és Erdőd között a Duna mederszélessége - vízállástól függően - 600-1500 méter között ingadozott. A gőzkompoknak ezt a távolságot kellett leküzdenie. 

Tehervonat tolatása a gőzkompra a Duna erdődi oldalán. Az átkelés tíz percig tartott

Az erdődi oldalon a vasúti sínek 70 méterre benyúltak a folyóba. Magas vízállás esetében a vonat vízben haladva jutott fel a gőzkompra. A Duna medrébe, a két szemközti part között, egy acélsodronyt fektettek le. A gőzkomp kerekei (ez jól látható a rajzon) az acélsodronyba kapaszkodtak. Ez a kapaszkodó gőzkompozás igen praktikus volt, mert kisebb gőzgéppel nagyobb sodrású szakaszokon árral szemben is lehetett haladni.

Az alábbi, 1872-ben megjelent karikatúra - ellentétben a 19. századi belpolitikai karikatúrák többségével - nem igényel magyarázatot. 

Kétszáz éve, 1813-ban született Rózsa Sándor a 19. század hazai sztárbűnözője.  Rózsa Sándor korának igazi celebje volt, roppant kíváncsiságot keltett személye. A Rózsa Sándorról szóló újsághírek mellett az emberek élőben (és képben) is látni akarták. Az 1859-es bírósági tárgyalásán például belépőjegyet szedtek az érdeklődők között. Nem véletlen, hogy az írástudatlan Rózsa Sándorról milyen sok fényképfelvétel készült. Börtönében nemcsak kíváncsi polgárok, hanem neves hazai és külföldi írók is felkeresték. Járt nála Jókai Mór is.

És most jöjjenek a celeblét pillanatai.

Karikatúra. Rózsa Sándor a kufsteini börtönben

A most bemutatott képek az 1875. júniusi budai árvízről a német sajtóban jelentek meg.  A pusztítást nem a Duna, hanem a budai hegyekből az Ördög-árokban "gyorsvonati sebességgel" lezúduló ár okozta. A magyar újságírók a borzalmak éjszakájának minősítették az esetet. Nem véletlenül. A tomboló áradással egy időben viharos jégeső is lecsapott a városrészre.

Az alábbi sztori 1873-ban esett meg egy borsodi falucskában. A történet több mozzanata is igen kedvemre való: a béreslegénynek először is volt gyufája, másrészt tudta, hogyan kell védekezni a boszorkányok ellen. Nekem egy ilyen szituban - korunk populáris kultúrájának hatására - az Avada Kedavra jutna eszembe. Ő bocskormadzaggal próbálkozott.

A magyarság hiedelemvilágában a tejlopó, tejrontó boszorkányok alakja közismert volt.

A vízhordási biznisz egyike volt a 19. század családi kisvállalkozásainak. A hatékony munka szervezettséget, férj-feleség és talán a gyerekek együttműködését is igényelte. Ebben a bizniszben szükség volt egy szamárfogatra, hosszú nyelű vízmerő edényre, hevederekkel háton is cipelhető fedett vízszállító hordókra.

A 19. században a Magas-Tátrában túrázni kifejezetten drága mulatság volt. Kevésbé a szállodai árak, sokkal inkább a közlekedés és a túravezetés árai voltak szokatlanul magasak.

A Magas-Tátrába a legcélszerűbben a vonattal és bérkocsival lehetett eljutni. A vonatról a Kassa-Oderbergi Vasút poprádfelkai állomásán kellett leszállni. Innét egy bérkocsi (persze a pesti árak többszöröséért) kb. 90 perc alatt elvitte az utazót Tátrafüredre. Azért Tátrafüredre, mert a csorba-tói fogaskerekű és a tátrai villamos megnyitása előtti időben a magas hegység túraútvonalaihoz legközelebbi kiinduló pont Tátrafüred volt. A túrázók tehát Tátrafüreden megszálltak. Másnap innét lehetett továbbindulni.

A magyar Kaliforniának is becézett  Verespatak és környéke (Brád, Abrudbánya, Offenbánya, Zalatna) Magyarország legnagyobb aranytermő vidéke volt. 1913-ban összesen 1846 kilogramm aranyat bányásztak az Erdélyi Érchegységnek ebben a szűk körzetében. De hogyan is nyerték ki az aranyat? Erről szólnak az alábbi képek.

Verespatak az 1860-as években. Az alig háromezer fős bányásztelepülésen ez idő tájt mintegy háromszáz bányatársulat 900-1000 részvényessel működött.