A Somogy megyei Tapsonyt elkerülték a nevezetesebb események. Az álmos falucska életét 1872-ben Szűz Mária kavarta fel jó alaposan. A csoda május 31-én este 8 és 9 óra között esett meg.
Ezen a napon estefelé a tapsonyi jegyző cselédsége szokatlan jelenségre figyelt fel. A jegyző kútjában a víz hullámzott, de úgy, ahogyan azt még korábban sohasem látták. Sőt, a feszülten figyelő emberek a kútban világosságot is láttak. Több sem kellett a kombináláshoz.
Talán mondanom sem kell, hogy az esemény híre villámgyorsan elterjedt a faluban, és a környéken. Megindult a búcsújárás a kúthoz, és a nép "sáskahad módjára" ellepte a jegyző kertjét és udvarát. A búcsújárók nem elégedtek meg a puszta jelenléttel, hanem "éjjel-nappal" énekeltek és várták az újabb csodát. Az emberek meg voltak győződve arról, hogy Szűz Mária jelent meg, sőt - ahogyan a sajtó tudósításokból ismerjük - "már százan és százan készek megesküdni, hogy a kútban az istenanyát életnagyságban koronával a fején és szentségekkel kezében láttak".
A kút mellé a falu bírója egy rögtönzött sátrat emeltetett, melyet kápolnának rendeztek be. Mária képe, egy kereszt és egy adománygyűjtő persely került a sátorba. A perselyt nap mint nap a bíró ürítette ki, állítólag ebből vásárolták a viaszgyertyákat.
A bíró felszólította a helybéli plébánost, szentelje fel a kutat. A plébános persze megtagadta a kérést és szószékről a kút ellen prédikált. A helybéli plébánosnak nem sikerült a nyáját meggyőzni tévedéséről, sőt hívei Mária ellenességgel vádolták meg. Még rosszabban járt a jegyző. A kútnál imádkozó tömeg nem engedte, hogy a jegyző marháit megitassák, a tiltakozó jegyzőt pedig megverték.
A sztori további részleteit Lackovits Emőke (Megszentelt helyek, gyógyító és csodaforrások a Veszprémi Római Katolikus egyházmegyében, különös tekintettel a Bakonyra és a Balaton felvidékre c.) tanulmányában olvastam. A hatóságok eleinte racionális érvekkel próbálták meggyőzni a tévedésről a helybélieket. A helyszínre hozattak egy vegyészt, "aki a kút vizének kimerítése után a kút fenekén lévő üveg és fém tárgyakat felmutatta a jelen lévő sokaságnak, magyarázva a fénytörést, majd a kútból bő vízzel feltörő forrás hangjára is felhívta a figyelmet, amit a nép a jelenséget kísérő morajlásnak tartott. Az összegyűlt zarándokokat meggyőzni nem sikerült. (...) Az egyházi és a világi hatóság tehetetlenségében a kutat betömette, hogy a zarándoklatokat megszüntesse, amelynek velejárói, a bábosok, pecsenyesütők, kalács és gyümölcsárusok ugyancsak megjelentek már itt, akiket maga a szolgabíró kergetett el a helyszínről. A tömeg élén a Rózsafüzér Társulat és a Mária Társulat vezetői álltak, akik az előimádkozó, előénekes és a búcsúvezető szerepét töltötték be és mint minden zarándoklat esetében hajthatatlannak bizonyultak a zarándokok lelki igényeinek képviseletében. Az esperes felindultságában olyan banyáknak nevezte őket, akik elbutítják téveszmékkel a népet.”
A tapsonyi sztori végkifejletéről sajnos semmit sem sikerült kiderítenem. Történt-e valami a kút betömése után, miket beszéltek a helybéliek? Sőt, azt sem tudom, él-e még az idősebb tapsonyiak emlékezetében a szentkút emléke.
