Timelord

A 19. századi MÁV fontos jellemzője volt a szabványosítás. Nemcsak az állomásépületeket, a pályát, a  forgalomba állított járműveket kategorizálták, hanem a vasút működéséhez szükséges kellékeket, eszközöket is. Az alábbi rajzok egy 1904-ben kiadott MÁV rajzalbumból származnak, és a vasútépítés és pályafenntartás szabványosított eszközeit tartalmazzák. Jogos a kérdés: miért volt szükség egy ilyen album összeállítására és kiadására? Ha kellett valahol egy sínhordozókulcs, miért nem vételezték ki egy raktárból? Miért kellett a műszaki rajzokat egy albumban közreadni?

Nos, ennek magyarázatát a MÁV korabeli közbeszerzési gyakorlatában kell keresni. Nem az volt a szokás, hogy egyetlen gyártótól rendeltek akárhány abroncsvágó kést, hanem a jelentkező pályázók között - meghatározott egységáron - elosztották a megrendelést. Ez az album, illetve a benne lévő rajzok biztosították, hogy a gyártási helytől függetlenül egyforma eszközök készüljenek. Csak felütötték a megfelelő oldalt, és máris látszott, mit kell legyártani.

1805-ben járunk. A napóleoni háborúk miatt nagy a nyugat-európai kereslet a gabona, és a szarvasmarha iránt. Úgy látszik, hogy az alföldi termelők meggazdagodásának útjában egyedül a hosszú és költséges szállítás áll. Túl hosszú az az út, amíg az áru eljut a felvevőpiacára. A szegedi Vedres István főmérnök azonban tudja a megoldást: építeni kell egy olyan mesterséges vízi utat, amely közvetlenül összeköti Szegedet és Pestet. Az új csatorna lerövidítené a szállítás idejét, hosszát és költségét. Egységnyi idő alatt jóval több áru juthatna el az Alföldről Bécsbe. (Ebben gondolkoztak a Ferenc-csatorna építői is, de erről majd máskor.)

Vedresnél kevésbé kreatív emberek megelégedtek volna a csatornaépítés részleteinek kidolgozásával. Vedres azonban ennél nagyobb kaliberű fickó volt, és olyan tervet dolgozott ki, amely nemcsak az árutermelők, hanem Szeged városának meggazdagodását is elősegítette volna.

Nézzük miről volt szó.

A Szeged-Pest csatorna megépítése mellett egy logisztikai központot kell létesíteni Szegeden. A központot Vedres a Tisza-partján álló szegedi vár átépítésével képzelte el. A várfalak tetejére gabonaraktározásra alkalmas épületeket kell emelni. A logisztikai központban futnának össze négy irányból (Pest, Temesvár, valamint Bácska és Csongrád megyék) az országutak, itt áll a tiszai hajóhíd, és itt kötnek ki az Erdély felől érkező tutajok is.

 Az alábbi rajz, bár dilettáns munka, a lényeget mégis képes érzékeltetni.

Könnyen elképzelhető, Szegednek milyen prosperitást hozott volna ez a terv.

Röviden a válasz: hozzájutottak és megszerették az ízét. Hosszabban: a 19. század második felében történt a  nagy sörügyi áttörés. Mint minden, persze ez is összefügg a vasút terjedésével. Tradicionálisan népünk ugyanis inkább borissza volt, mintsem sörfogyasztó. A vasút tette lehetővé, hogy olyan vidékekre is eljusson a sör, amelyek fogyasztási kultúrájában a sör korábban szinte ismeretlen volt. Idővel aztán - a sörfogyasztás lassú emelkedésének hatására - egyre-másra létrejöttek a kisebb vidéki sörfőzdék is.  A kisebb sörfőzdék a vasúti szállításra már korántsem voltak úgy ráutalva, mint a nagy kapacitású sörgyárak. A helybéli sörfőzdék legfrissebb főzeteiket inkább szekérfuvarral juttatták el a környékbeli falvakba. Ezt láthattuk a Sörgyári sapriccio című filmben is. 

De ne szaladjunk az időben ennyire előre.

Az 1860-as évek elején járunk. Az alföld nagy városait már el lehet érni vasúttal. Növekszik a sör népszerűsége. Az alábbi, négy rajzból álló képregény címe: A falusi embör és a sör.

Az 1850-es évek második felében járunk. Elhatározod, hogy Bécsbe mész. A pénz nem számít, lényeg, hogy kényelmesen utazz. Nézzük a lehetőségeidet.

Az alábbi térkép megmutatja, hol működtek egyáltalán vasutak. Ha mázlista vagy (és nemcsak gazdag), akkor az Osztrák Államvasút pirossal jelzett vonalaihoz közel van az otthonod és birtokaid.

Most pedig nézzük, milyen volt az első osztály, mit tudott nyújtani és mit nem.  Az alábbi képek egy az Osztrák Államvasút által 1856-ban összeállított jellegrajzalbumból származnak.

Legnagyobb valószínűséggel az alábbi első osztályú kocsival fogsz utazni.

Az alábbi 1965-ös karikatúrában Várnai György a szebb jövőről szóló, hurrá-optimista sajtótájékoztatók légkörét ragadta meg. Figyeljétek meg a behunyt szemmel mosolygó, a buborékfújásba önfeledten belefeledkező, a valóságtól elrugaszkodott vezető elvtárs viselkedését és a vele szemben álló, munkájukat végző sajtótudósítók meghökkent arckifejezését.

A rajz a fiatal Várnai remek megfigyelőképességét, fanyar és lényegre tapintó  iróniáját tükrözi. Humor ez, a javából.

Érkezett egy kérdés: hogyan változott Budapest tömegközlekedési hálózata az 1950-es években. Az alábbi lista egy 1961-es, az Országos Tervhivatal részére készített előterjesztésből származik. Jó böngészést!

1901. áprilisában magyar-angol labdarúgó mérkőzést rendeztek. A meccs a magyarok számára vereséggel végződött, hat gólt kaptunk és egyet sem rúgtunk.

Mivel vigasztalták magukat a focirajongók? Erről szól az alábbi karikatúra.

Igaz, hogy elpáholtak bennünket a focipályán, de az angolok csapatok vesztésre állnak a búr háborúban. A valóságban persze nem így történt, 1902-ben az angolok a csatamezőn is győztek.

Itt a vége, fuss el véle.

Olvasom a hírt, (http://index.hu/kultur/2013/11/23/ilyen_lehet_5_ev_mulva_a_varosliget/)

hogy újjáépítik a Közlekedési Múzeum kupolacsarnokának tetejét. Nézzük meg közelebbről, miről is van szó.

A Közlekedési Múzeum mai épülete az 1896-os millenniumi kiállítás számára felépített Közlekedési Csarnokból származik. A fotón a Közlekedési Csarnok építését láthatjuk az 1890-es évek közepén.

1901-ben járunk. Magyarország településeit százezer kilométernyi távírdahuzal köti össze. Az alábbi térkép a Budapestre befutó kábeleket mutatja rendkívüli részletességgel. A térképet nagy felbontásban tettem fel (jobb klikk, mentés), érdemes letölteni. Jó szórakozást.

Mikor keletkezett az "unom a banánt" beszólás? Annyit sikerült kiderítenem, hogy az 1950-es években - amikor banánt vásárolni abszolút lehetetlen volt - a magyarok széleskörűen ismerték és használták ezt a szólást. Nyilván nem véletlenül. A beszólás pusztító erejét ez a többértelműség biztosította. Az unom a banánozók ugyanis éppenséggel nem a banánt unták. 

A szocializmus és a banán kapcsolatáról következzék néhány karikatúra. A Kádár-korszakban persze időnként már lehetett banánt vásárolni, de a banán még mindig a jólétet és az árubőséget szimbolizálta.