Piliscsaba tábor vasútállomásról írni? Ugyan minek? Kit érdekelhet ez? A közelmúltban vettem azonban egy képeslapot, amelyből egy olyan sztori fejlik fel, melyre már érdemes rászánni néhány pillanatot.
Nézzétek meg az alábbi képeslap mindkét oldalát.
A képeslapot ifjabb Benzsay Sándor küldte Kaposvárott a Hegyalja utca 12. szám alatt élő szüleinek. A lapot 1900. július 7-én írta a szüleivel tisztelettudóan viselkedő fiatalember. A képeslap másik oldalán lévő bélyegző szerint a lap már július 8-án megérkezett Kaposvárra. Mindezt persze a posta ma nem vinné el ennyi idő alatt, de miért is tenné? Nincs ilyen társadalmi elvárás, hiszen vannak az üzenetváltásnak más, sebesebb és olcsóbb formái.
Most pedig nézzük meg, miről is szól ez a lap? Az üzenet lényege: minden rendben van, megérkeztem. Ismerős viselkedés, ugye? Az írója nem számol be sem a vonatutazás élményéről, sem az új ismerőseiről, egyszerűen közli az új postacímét. De mit keresett Piliscsabán ez a kaposvári legényember?
Piliscsaba és környéke ekkor már évtizedek óta hadgyakorlatok és katonai kiképzések helyszíne. Piliscsaba tábor vasútállomás forgalmi adataiból azonban az is látszik, hogy a kiképzések meglehetősen szerény keretek között mozoghattak. 1910-ben például az állomáson alig ötezer katona szállt vonatra, kevesebben mint Tokodon, vagy Esztergomban. A tábor a 32-es bakáké volt, nyaranta viszont más ezredek is itt gyakorlatoztak. Történetesen minden évben ide járt a Kaposvárott állomásozó 44. gyalogezred 3. zászlóalja is.
Ifj. Benzsay Sándor túlélte a világháborút, 1918 elején az ellenség előtt teljesített kötelességhű szolgálatáért kitüntették. Történetesen a szülői háza még ma is áll, bár az épület lakatlannak, és elhanyagoltnak tűnik.
Azt vélelmezem, hogy a ház állapota és a fentebbi képeslap piacra kerülése között van valami összefüggés: már senki sem él azok közül, akiknek fontos volt ez a százéves képeslap, akiknek mondott a név és a lakcím valami személyeset és fontosat.
Becsüljétek meg emlékeiteket, szerintem erről szól ez a történet.
