Az alábbi kép a Kiskörutat ábrázolja 140 évvel ezelőtt. Persze az utcát akkor még nem így, hanem Országútnak nevezték. Balra elől a Király utca nyílik, hátul pedig a Dohány utca eleje látszik.
Vonzó urbánus környezetet látunk, melyet "vágtatás, futás, kiabálás s a szüntelen forgalom" jellemez. Az útpálya osztott, szilárd burkolattal és aszfaltozott járdákkal rendelkezik. A korabeli leírások szerint az utca szilárd alapja (mész és kavics) "süppedéstől menten, könnyű gurulást enged, még a megrakott nehézkes társzekereknek is". A képen társzekerek ugyan nincsenek, de az út túloldalán a Pest-Újpest közötti lóvasút egy-egy szerelvénye halad a Kálvin tér felé.
A kép hangsúlyos része a két Párizsban készített gázvilágítású kandeláber, melyek a Király utca kezdőpontját messziről jelezhette a városlakóknak. A kandeláber mellett meszes asszonyok várakoznak a munkára illetve a munkaadó háziasszonyokra. Kezükben a hosszú nyelű meszelők jól kivehetőek.
A kép bal szélén egy ablaknyi részt látunk a nevezetes Gyertyánffy házból. Ez az épület volt a legmagasabb épület az utcában, mintegy négy emeletes. Helyén ma az Anker-köz áll. A "Kohn Dávid" reklámtáblával ellátott épület a híres Orczy-ház, amelyben zsinagógák, kávéházak, üzletek, fürdő, sőt táncterem is működött. Az utca jobb oldalán, a lóvasút előtti hosszú épület a Károly kaszárnya.
A Kiskörút városias látványa felett örvendező egyik újságíró úgy vélekedett, adja isten, hogy Budapest rendjét, tisztaságát, és fényét kövesse a vidék fejlődése, és "polgáriasult, gazdag és boldog haza fővárosa legyen a szép Budapest."