Az alábbi képválogatás - azon közhelyen túl, mely szerint őseink szerették a dinnyét - azt a tézist is bizonyítja, hogy a 19. századi képzőművészek szerették a dinnyét ábrázolni. A pesti piacokról készített korabeli rajzokon a dinnye rendszeresen megjelenik. A nagy tömegben a földön szétterülő dinnyehalmok mellett érdemes a piac infrastruktúrájára, és a térhasználat szerkezetére is felfigyelni.

Pesti dinnyevásár a reformkorban. Az 1850-es években divatba jött a dinnyetermelők közötti verseny. Sőt, Rákospalotán dinnyeünnepélyeket is rendeztek. Ami a piaci térhasználatot illeti, kaotikus viszonyokat látunk, az áruszállító szekerek mellett földre helyezett portékát, földön fekvő és szoptató anyát, abrakoló lovakat, alkudozó vevőket és parasztokat.

Dinnyeárus kofák a pesti utcán 1892-ben. Napernyők védik a portékát és az árusokat. A térhasználat már jóval rendezettebb a reformkorinál. A piaci tisztasággal azért lehettek gondok, az előtérben jól látszik az eldobott dinnyehéj.

Dinnyepiac a Petőfi szobor előtti téren 1895-ben. A piacon asztalról és kosarakban árusítják a kisebb gyümölcsöket, dinnyekupacok a földön és egy nagyobb kosárban. A piacon az árusok több sorba rendeződnek.

És végül egy fotó. A 19. században Budapest élelmiszerellátásában a dunai vízi út jelentősége fokozatosan csökkent, a vasúté pedig egyre nőtt. A főváros közelében fekvő, Duna-parti árutermelő falvak lakóinak azonban a sokkal jobban megérte áruszállító dereglyéken felhozni a termékeiket. A  rakpartokon az egyes falvakból érkező termelők egymás mellett árusítottak, ismerték és kisegítették egymást. A kisoroszi dinnyére vágyó vásárlók pedig tudták, hol árusítanak a kisoroszi termelők.