Timelord

A telefonfülkék 130 éves hazai történetében nem jött létre egy olyan típus, amelynek formai jegyei korszakoktól és rendszerektől függetlenül megmaradtak volna. A telefonfülkéink változó – időnként szedett-vedettnek, vagy igénytelennek tűnő – megjelenésében benne van kishazánk viharos 20. századi históriája is.

Az első nyilvános telefonfülkéket az 1880-as évtizedben állították fel Budapesten. A legkorábbi fülkékről fényképet nem tudok mutatni, készült azonban a témáról egy rajz. Ez a legelső hazai telefonfülkés ábrázolás. Ezek a telefonfülkék még nem a szabad ég alatt álltak, a szerkezetet nem tették ki az időjárás viszontagságainak, hanem zárt vagy fedett közterületre kerültek.

A korai favázas telefonfülkék közül egyetlenegyet ismerek.

Melyik MÁV pályaudvar volt a legszebb az első világháború előtti időkben? A válasz egyáltalán nem kézenfekvő. A végeredmény ti. nagymértékben attól is függ, az egyes indóházakról, az épületek szépségéről és atmoszférájáról milyen dokumentáció maradt fenn. Az igényes dokumentáció, a részletgazdag ábrázolások szebbnek láttatják az épületeket egykori valóságuknál.

Emiatt könnyebb azt a kérdést megválaszolni, melyik a legszebb pályaudvari ábrázolás a monarchiabéli korszakból. Számomra az alábbi kép kerül a dobogó tetejére.

 Ismeretlen művész akvarellje, eredetijét a Közlekedési Múzeumban őrzik. Első pillantásra olyan mintha a Keleti pályaudvarról készült volna.

Hát persze, hogy politikai gyűlölködéssel.

Az internet előtti világ kedvelt módszere meglehetősen egyszerű volt. Első lépésben provokálj veszekedést, majd sértődj meg, fenyegetőzz, de alapost. Második lépésben szerezz tanukat, és bosszúra szomjazva árulkodj tartó gazdáidnak. Még nagyobb lesz a cirkusz, ha a politikát is belekevered. Akarj győzni, akard legyőzni (vélt) ellenséget.  

Az alábbi primitív történet 1950-ből származik. A bejelentő politikai komisszár volt, a levél stílusa és helyesírási hibái magáért beszélnek.  

Mai sztorim 1962-ben kezdődik. Megérkezik Magyarországra az URAL II. számítógép, amely másodpercenként tizenkétezer műveletet képes elvégezni.  Talán mondanom sem kell, mindez elképesztő sebességnek tűnt.

Ez a csúcstechnika mindenkinek megmozgatta a fantáziáját. Magától értetődően a szupergyors számítógép témájára a karikaturisták is rámozdultak. A mostani képválogatás arról szól, hogyan gondolkodott a laikus közvélemény a számítógépekről, illetve mindez, hogyan csapódott le a humorban.

A 19. században a nemzetbiztonság ügyei, a kémkedés és a kémelhárítás más léptékben zajlottak, mint manapság. Nem volt külön állambiztonsági apparátus, bár jócskán voltak rendőr- és katonatisztek, akik biztonsági kérdésekkel foglalkoztak. A korszakban rendkívül nagy jelentősége volt a terepszemlének. A nagy felbontású katonai térképszelvények szigorúan őrzött, kevesek által hozzáférhető államtitkot képeztek.

Összességében elmondható: a leleplezett (vélt vagy valós) kémek számának növekedése és a társadalmi nyugtalanság–békétlenség ideje szoros összefüggést mutat. Minél feszültebb volt a politikai helyzet, annál több lett a kém.

 Kit tartottak kémnek?  Alapesetben mindenkit, aki más volt, mint a helyben lakók, és/vagy mást csinált, mint a helybéliek.

A képen egy angol, kémnek vélt turistát fognak el Korzikán.

A miniszterelnök erőteljes hasonlata – mely szerint a magyar állam olyan, mint egy gyorsnaszád – adta az ötletet, néhány naszádos képet bemutatni. A naszád olyan hadihajó, amely gyors, olcsón felépíthető és működtethető, és – ahogy azt a wikipédia megjegyzi – képesek bosszantani (tehát nem legyőzni) az ellenséget, valamint „korlátozott hatótávolságuk miatt a partközeli vizeket ellenőrzik”.  Ennek fényében talán mégsem olyan szellemes az a hasonlat.

Egy naszád lövést ad le a Dunakanyarban Visegrád és Nagymaros közelében 1595-ben. A parton egy magyar nemesasszony és egy vitéz ügyet sem vet a hajóra és az ágyúlövésre. A naszád a lövés ellenére – amely talán figyelmeztető jelzés lehet – úgy gondolom, nem áll harcban.

A Kádár-korszakbéli Magyarországon a számítógépek mibenlétéről kevés embernek volt fogalma. Kevesen láttak működés közben számítógépet, és kevesen tudták elképzelni, a hétköznapi életben mire lehet felhasználni a számítógépeket. Nem véletlen, hogy kutatóintézeteket is alapítottak, a hogyan és mire lehet használni a számítógépeket kérdés megválaszolására. Ilyen volt például a mára elfeledett Számítógép-alkalmazási Kutató Intézet, de volt Számítástechnikai Koordinációs Intézet is.

 Az alábbiakban a "mire lehet használni a számítógépeket" kérdés humoros képi megfogalmazásáról mutatok néhány karikatúrát.

1. Iskolában puskázásra. Az 1961-es karikatúra a számítógép és számológép közötti különbség elmosására épít.

2.

Ami most jön, az a legkevésbé sem szórakoztató, sokkal inkább elborzasztó. Indulataimat visszafogva, következzék egy szemléletes példa politikusaink teljesítményéréről egy az ország emberi erőforrásait feltáró speciális mutatóval összefüggésben. 

Az egyetemisták száma százezer lakosonként négy időpontban: 1920, 1950, 1970 és 2000.

Az Osztrák-Magyar Monarchiából megalakult három, történelmileg eltérő gazdasági és kulturális fejlettségű ország (Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország) sorsát érdemes megfigyelni.

 1920-ban a magyar egyetemisták aránya átlag körüli.

Őseink rettentően mellélőttek a jövőről szóló ábrándozásaikban. Mutatok néhány képes példát.

A rajz 1885-ből származik. Békésen horgászó és a vízparton táncoló emberek környezetében gépekkel vívott háború zajlik.

A karikaturisták és humoristák kedvenc – bár csak tízévente elővehető – témája, hogyan viselkednek az emberek a népszámlálási biztossal. Íme néhány alaptípus.

1. Kérdésre kérdéssel válaszolnak.