A telefonfülkék 130 éves hazai történetében nem jött létre egy olyan típus, amelynek formai jegyei korszakoktól és rendszerektől függetlenül megmaradtak volna. A telefonfülkéink változó – időnként szedett-vedettnek, vagy igénytelennek tűnő – megjelenésében benne van kishazánk viharos 20. századi históriája is.

Az első nyilvános telefonfülkéket az 1880-as évtizedben állították fel Budapesten. A legkorábbi fülkékről fényképet nem tudok mutatni, készült azonban a témáról egy rajz. Ez a legelső hazai telefonfülkés ábrázolás. Ezek a telefonfülkék még nem a szabad ég alatt álltak, a szerkezetet nem tették ki az időjárás viszontagságainak, hanem zárt vagy fedett közterületre kerültek.

A korai favázas telefonfülkék közül egyetlenegyet ismerek. A Párizsi Udvarban állt régen egy elegáns fülkesor, amelyet a Kádár-korszakbéli Magyarországon még használtak. Régóta nem jártam arrafelé, ezért az állapotáról nem tudok beszámolni. A fülkékről itt található egy fotó: http://www.flickr.com/photos/stefflpapa/3016073289/ .

A két háború közötti korszakból a fülkék legelterjedtebb típusát látjuk az alábbi képen. A felvétel a Krisztinavárosban készült, a Kapás és Kacsa utca sarkán.

A korszakban készültek azonban újabb, modernebb telefonfülke tervek is. A modernebb fülkék közül a Faragó és Társa által tervezett telefonfülke már reklámhordozó felülettel is rendelkezett. A Magyar Posta az új típusú fülkéket Budapest belvárosába telepítette, magától értetődően a régebbi típust nem számolta fel.

A reklám elhelyezése a postának bevételt jelentett. A frekventált helyen álló régebbi stílusú telefonfülkék hátsó oldalát értékesítették.

A telefonfejlesztés állami elhanyagolása - a közhiedelemmel ellentétben - már a két háború közötti időszakra is jellemző volt.

Elérkeztünk 1945-be. A szétlőtt Kiskörúton vagyunk, a Kálvin tér mellett. Kifosztott, kitört üvegű, de még talpán álló telefonfülke a romok között.

 Magától értetődően nagy szó volt, a telefon újraindulása. Sorállás egy Andrássy úti fülke előtt 1945-ben.  A fülkére tilos hirdetéseket ragasztani. Mindez a hasonlóképpen háború utáni időkre hajazó „Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné” légkörét idézi fel.

A Rákosi korszakban szó sem volt a telefonfülkék szaporításáról, a működő kevés fülke fenntartása is meghaladta a Magyar Posta lehetőségeit. A lakosság az utcai telefonfülkék helyett a presszókban és trafikokban lévő nyilvános, éremmel működő telefonokra volt utalva.

Az ötvenes évek lerohadó infrastrukturális környezete után a telefonfülkék szaporításának immár hivatalossá váló szándéka az 1960-as években realizálódott.

A posta úgy gondolta nemcsak jóval több nyilvános fülkét kell létesíteni, hanem a fülkék formáját korszerűsíteni is kell. A háború előtti fülkék anyag-pazarlóak, és nehezen karbantarthatóak. Több tervpályázat eredményeként több új típus jelent meg a főváros utcáin.

Kettős telefonfülke a Rákóczi úton az 1960-as években. A típus állítólag hangszigetelt volt, ez a jellemzőjét karikírozza ki az alábbi rajz.

A hazai alumíniumgyártásra alapozva jó ötletnek – és persze olcsónak – tűnt alumíniumból építeni telefonfülkéket. Anyagtakarékossági ötletből a fülke alaprajza nem a szokásos négyzet.

 Szélesedő oldalfalú telefonfülke a Deák téri metrómegálló mellett az 1970-es években. A telefonfülke stílusa sokban hasonlít a 60-as években felállított utcai újságos bódékra.

Legvégül következzen két rajz népünk és telefonfülke közötti érzelmi viszonyról.

 Itt a vége, fuss el véle.

(A 4-5. és a 12. kép a fortapan.hu adatbázisból származik.)