Timelord

Gyűlöletből táplálkozó humor nem létezik. A most bemutatott, az 1944-es nyilas hatalomátvétel előtt megjelent  karikatúrákat  a gúnyolódás, és a  mások szenvedése feletti örvendezés jellemzi. Ismerős attitűd.  És persze ismerősek a rajzokban megfogalmazott toposzok is.

De mi volt ezeknek a karikatúráknak a célja? Kacagjanak a nem zsidók? Nem hiszem, hogy erről lenne szó. Nézzétek meg alaposan, hogyan ábrázolják a zsidókat. A rajzok ravaszsága abban rejlik, hogy azt sugalmazzák, nem is létezik a szenvedés. Meg különben is. Megérdemlik a sorsukat. 

Úgy gondolom, a most bemutatott 1901-ben megjelent rajz mondandója – ellentétben a régi karikatúrák többségével – ma is közérthető. Az indulatokra, pillanatnyi hangulatokra, ellenszenvekre építő, ezeknek szabad folyást engedő és ezt kiszolgáló magatartásmintákat jól ismerjük.

Érdemes megfigyelni, hogy az éjszaka a kaszinóból hazatérő, pénze elvesztése felett dühös szolgabíró és a hataloméhes laptulajdonos eszközeiben eltérő, de végeredményében hasonló minta szerint jár el. 

Plágiumügyileg két-két 19. századi képet ajánlok figyelmetekbe. Hogyan csinálta ezt a sajtó anno?

1895. január 20. A hazaárulás vádjával lecsukott, katonatiszti rangjától megfosztott Dreyfuss cellájában kenyeret és vizet kap az őrétől. Dreyfuss nincs különösképp elkeseredve, nem egy megtört ember, testbeszéde az sugalmazza – még most is valami rosszban sántikál.

1895. április 21. Ausztriában vagyunk. Egy k. u. k. katonatisztet, Gustav Eichingert gyilkossággal vádolnak meg és bezárják.

Egyértelmű, hogy plágiummal állunk itt szemben, ráadásul még hamisítás is van a dologban.

 Az alábbi, száz évvel ezelőtti karikatúra egy rendkívüli karriert befutott narratívát formál képpé. A tézist minden magyar jól ismeri, kábé így hangzik: mindenki bántja, sértegeti, megalázza, kiszipolyozza a magyarokat, a magyar emberek pedig csak tűrnek és szenvednek az igazságtalanság miatt. A magyarok jók, a világ rossz. A magyaroknak igaza van, a világnak nincs.

Nézzük meg alaposabban a rajzot.

A válasz: nincs. Ha viszont nincs lelkiismerete, akkor lehet-e egy politikusnak lelkiismeret-furdalása? Ez a logikai ellentmondás a 19. századi véleményvezéreket egyáltalán nem zavarta.  Ennek a tézisnek a képi megfogalmazásáról mutatok néhány ábrázolást.

 1898-ben hosszú szenvedés után életét veszti a század legsikeresebb német politikusa Bismarck kancellár.