Timelord

Az alábbi karikatúra 1946-ban jelent meg az egyik élclapban. A rajz mondandóját felesleges magyaráznom, az uszítás kitervelésének a folyamatát mutatja. Van azonban két apró mozzanat, amely feltűnő. A karikaturista nem nevezi meg, melyik pártra gondol, ezt az olvasók fantáziájára bízza. Mindezen felül a boldogan szivarozó, cseppet sem aggodalmaskodó, lelkiismeret nélküli kövér pártfőnök és a nyápic, fontoskodó titkár képi ellentéte azt is sugalmazza, a hatalom igazi birtokosait az 1946-os év szűkös ellátása, az élelmiszerhiány, és az irgalmatlan infláció nem érinti. A lényeg helyett a hatalom az uszítással foglalkozik.

A most bemutatott karikatúra sorozat 1954-ben jelent meg a Ludas Matyiban. A humorista abból az alapvetésből indul ki, hogy a politikai propaganda hatásos eszköze a dolgozók befolyásolásának, ha azt célzott módon alkalmazzák. Magyarországon a plakátolást viszont rosszul csináljuk - állítja az alkotó.

A rajzsorozaton megfigyelhetitek az 1950-es évekbeli politikai propaganda egyik sajátosságát. A plakátok látszólag a precízebb, hatékonyabb és gyorsabb munkavégzésre buzdítanak. Ugyan, miért lenne ez baj? Valójában ezek a szövegek azt a rejtett üzenetet hordozzák: a szocialista Magyarország működési zavaraiért a dolgozók a felelősek. Mert a kohászok nem találnak ki valamit a nyersvas önköltségének csökkentésére, a könyvelők lassan számláznak, az esztergályosokról pedig ne is beszéljünk.

Felelősség áthárítás ez, a javából.

A most bemutatott, 1948-ban készült rajz a néphülyítéssé fokozott politikai propanganda példája. Mit is látunk a képen? A magyar dolgozók boldogan és örömmel szívják a Kossuth cigarettát, mert állítólag ez jó és olcsó. Mi persze tudjuk, hogy ez bűn rossz cigaretta volt, és persze tudták ezt a dohányosok, akkor is. Itt van tehát a rajz első hazugsága:  jó terméknek állít be egy vacakot.

A rajzoló azonban ennél tovább megy. A jó terméknek hazudott vacakság elfogyasztása politikai cselekvéssé válik, mert a cigaretta élvezetének ez az állítólagos öröme elkeseríti a gazdagokat, a nyilasokat és a kulákokat. Ha Kossuthot szívsz, ellenségeidet ütöd! Te örülsz, ők pedig szenvednek. Te vagy a győztes, ők pedig a vesztesek. A Kossuth szívása tehát kiállás a munkásosztály élcsapata mellett, hiszen ők azok, akik a gazdagok, nyilasok és kulákok ellenében harcolnak. 

És mindezt még tovább lehet fokozni. Az amcsi imperalisták - akiket a rajzoló óriáspiócaként ábrázol, bár  engem inkább Voldemort kígyójára emlékeztet  -  támadásba lendülnek. A Marshall-segély piócaként mar Európa testébe, és már szívják a vérét a Németországnak és Jugoszláviának. A magyaroknak azonban nem kell aggódni, mert mi nem hagyjuk ez.  És valóban, Magyarország elutasította a Marshall-segélyt. Megszívattuk őket, jó alaposan!

Mi ebből a tanulság? Ne dőlj be a cigaretta reklámoknak! 

Megfigyeltétek már, hogy az üzemi lapokban rendre megjelenik a humor? Persze leginkább a senkit sem sértő, és veszélytelen műfajú gyermekszáj formájában. Az 1950-es években ez is másképp volt. Az idő tájt a humor a politikai propaganda eszköze. A vállalati lapok humora tehát alapból nem lehetett vicces. Végtére is  senki sem azt akarta, hogy jól szórakozzanak a melósok! Inkább azt, kapják már össze magukat, és javuljanak meg végre. 

A most bemutatott karikatúrák 1954-ben jelentek meg a Villamosgép- és Kábelgyár üzemi lapjában. A rajzok a vállallati működés apró életképeit ábrázolják. A karikaturista - merítve a 19. századi élclapok hagyományából - kitalálta Kábel Berci alakját. A figura teste meglehetősen ellenszenves, egy emberfejű és hernyótestű izé. A gusztustalan külsőt tovább súlyosbítja Kábel Berci karaktere. 

Úgy képzelem, hogy a rajzoló járta a gyártelepet és kereste a témákat. A rajzok a dolgozók viselkedésével, a munkamorállal foglalkoznak. Humornak álcázott nyomásgyakorlás (baszogatás) ez, semmi más.

Hogyan kell az ember jövőbe vetett hitével, reményeivel játszadozni aktuális politikai célok érdekében? Az alábbi karikatúra szépen példázza mindezt.  Rákosi Mátyás a rajzon olyan teljesítménnyel büszkélkedik, amely a valóságban nem történt meg: az erős forint bevezetésére majd csak később, augusztus elején fog sor kerülni. Az új fizetőeszközzel tehát egy olyan szituációban dicsekszik, amikor az üzletekben gyakorlatilag semmit sem lehetett vásárolni. Amikor a munkába járás egyetlen ellentételezése az üzemi ebéd volt, mert a fizetés nem ért semmit. Egy ilyen tragikus gazdasági helyzetben, a társadalmi feszültségek közepette szeleteli az aranyforintot jelképező szalámit Rákosi. A rajzoló üzenete világos: hamarosan jobb lesz minden, és ezt a baloldal politikusainak köszönhetjük.

A "Jó bérnek nem kell cégér" feliratú söröshordóval foglalatoskodó Szakasits Árpád ígérete még a forint bevezetése után sem valósult meg. A forintosított fizetésekért ugyanis jóval kevesebb terméket lehetett vásárolni, mint a háború előtti békeévekben.

Feltűnő módon a rajzon a földosztás tortája még érintetlen, miközben 1945-ben több százezren jutottak földbirtokhoz. Mindez azt sugalmazza, a Földbirtokrendező Tanácsnak még van mit osztogatnia.

1949-ben vagyunk, a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a Magyar Dolgozók Pártjáé. A politikai  repressziót ugyan már sokan megtapasztalhatták, de a Rákosi-rendszer lényegét népünk még még nem ismerte fel.

Októberben a Vasutasok Szakszervezetében megrendezik a soros fejtágítót, melyen Gáspár Sándor főtitkár (aki nem azonos ezzel a politikussal: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gáspár_Sándor_(politikus) beszámol a legfrissebb élményeiről. Mondandóját azzal a botránnyal kezdte, hogy nemrégiben egy MÁV-os rendezvényen elszavalták a Vén cigányt. Mi volt a baj Vörösmarty költeményével? Nos, a verset a párt destruktívnak (és persze áthallásosnak) tartotta, mert ilyen sorok vannak benne: "Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot".

De a java, csak ez után következett. Gondok vannak Mátraházán.

1950-ben vagyunk. A politikai harc egyre fokozódik. Az ország most ismerkedik azzal, mit is jelent a represszió a hétköznapokban. Magyarországnak jócskán vannak ellenségei külföldön (a nyugati államok) és belföldön. A belföldi ellenségek, ellenségesnek tartott társadalmi csoportok leleplezése, kifigurázása és megszégyenítése a Ludas Matyi egyik feladata. Az élclap számára a külföldi ellenségek bemutatása, kigúnyolása és meggyűlöltetése azonban már jóval nehezebbnek bizonyul. Az a benyomásom, hogy az alábbi távoli, világpolitikai események dimenziójába helyezett karikatúrák erőtlenek. A rajzok azt sugalmazzák, hogy a kapitalista államok nem tudják leküzdeni működési zavaraikat, bezzeg egy szocialista állam működése! Az, teljesen más.

Gyűlöletből táplálkozó humor nem létezik. A most bemutatott, az 1944-es nyilas hatalomátvétel előtt megjelent  karikatúrákat  a gúnyolódás, és a  mások szenvedése feletti örvendezés jellemzi. Ismerős attitűd.  És persze ismerősek a rajzokban megfogalmazott toposzok is.

De mi volt ezeknek a karikatúráknak a célja? Kacagjanak a nem zsidók? Nem hiszem, hogy erről lenne szó. Nézzétek meg alaposan, hogyan ábrázolják a zsidókat. A rajzok ravaszsága abban rejlik, hogy azt sugalmazzák, nem is létezik a szenvedés. Meg különben is. Megérdemlik a sorsukat. 

Politikai események hangsúlyozásának, illetve megünnepeltetésének módszerei közül egykor igen látványosnak számítottak a mozdonydekorációk. A mozdonydíszítés 19. századi szokásai (virággirlandok) helyett a Horthy korszakban a zászlók és drapériák dívottak. A kommunista hatalomátvétel után bonyolultabb képes üzenetek következtek. A MÁV-nak az 1950-es évek elején még önálló dekoráló csoportja is működött.

Az alábbi felvétel Balatonalmádin készült 1971-ben. A KISZ 8. kongresszusára igyekvő küldötteket szállító különvonat mozdonyát alaposan kidekorálták. Pálmafák árnyékában egy halálfejes, cowboykalapos imperialista kezében kézigránátot szorongat. A nyeszlett imperialistát egy erőtől duzzadó magyar munkás vádolja. Nagy valószínűséggel a mozdonydekorációt még 1966-ban készítették a vasutas KISZ-esek, ugyanis ebben az évben szervezte meg a KISZ a  "Vádoljuk az imperializmust" kampányt. Azt vélelmezem, hogy az 1966-ban készített dekorációt szedték el 1971-ben és használták fel újból.

A mozdony mellett vélhetőleg a személyzete és a vasútállomás forgalmi szolgálattevője áll.

A kádárista Magyarországon - a represszió enyhülésével párhuzamosan - a politikai propagandának ezt az eszközét már nem erőltették.  Nem véletlenül. A mozdonyokra felerősített dekorációk a sebesség miatt igen gyorsan tönkrementek, egy-egy darabot gyakran még út közben is cserélni kellett, nehogy a szerelvényt ünnepélyesen fogadó delegáció szétrongyolódott drapériákkal szembesüljön. A Kádár motorvonat sem közlekedett zászlóval.

Itt a vége, fuss el véle.

Az alábbi, 1881-ben megjelent humoros költemény a pártok között kóválygó őseink közérzetet fogalmazza meg.