Timelord

Diktatúrákban a vicclapok nem viccesek. Így volt ez a Ludas Matyival is, amelynek 1950-es évekbeli tevékenységét a rendszerhű nyalizás és az élethazugságok itatják át. Nem humoros az alábbi "Pillanatképek Debrecen kultúréletéből" című képes riport sem. A rajzokból kiderül, hogy a debreceni kultúrmunkások nehéz és hiányos munkafeltételek között dolgoznak, a város lakossága pedig az amerikai tánczene és a pesti polgári kabaré iránt érdeklődik. Ez utóbbinak kritikának az a kimondatlan üzenete: értéktelen (azaz a szocializmustól idegen) szemetet fogyaszt Debrecen lakossága.

A most bemutatott karikatúra sorozatot Jankó János 1866-ban készítette. A sorozat eredeti címe (Hadviselés a fürdőben) némileg pongyolának tűnik. Azt gondolom, a művész a fürdő szót fürdőhely értelemben használta. Tehát a sorozat címe: Hadviselés a fürdőhelyen. A rajzsorozat alapkoncepciója máig közkeletű, közismert: a férjfogás stratégiai tervezést, és igényes taktikát igénylő feladat. Most pedig lássuk, milyen női stratégia kellett – Jankó szerint – a sikeres férjfogáshoz.

 Hadi előkészületek. A rajzon első ifjúságán már túl lévő hölgy éppen bepúderezi arcát, miközben szobalánya egy befont vendéghajat (melynek stílusa Erzsébet császárné legendás frizurájára emlékeztet) illeszt úrnője fejére.

A most bemutatott, 1865-ből származó karikatúra sorozat a magyar igazságszolgáltatásról alkotott  toposzokat foglalja össze. 

A bíróság lassú, a jogszolgáltatás körülményes, a bürokrácia kárt okoz az ügyfeleknek. 

Ami a kiegyezés előtti válást illeti, a  korabeli jog előírta, hogy a válni kívánó félnek a lelkészétől egy a válás okait feltáró tanúsítványt kell beszereznie. A válást akkor mondták ki, ha a bepanaszolt fél házasságot tört, bűntényben elítélték, ha elhagyta a házastársát, vagy ha életmódjával "a család jó erkölcse veszélyeztetik". Érdekes, hogy a házasságtörés csak akkor számított válóoknak, ha a megcsalt házastárs az eset nyilvánosságra kerülését követő hat héten belül bírósághoz fordult. 

Ez az írás nem a telefonadó utáni, hanem a telefon elterjedése előtti életről szól. Képzeljük el a szituációt: már létezik a telefon, de még nincs telefonhálózat. A befektetők világszerte azon dolgoznak, hogy megtalálják az új termék potenciális fogyasztóit, minél többeket meggyőzzenek az eszköz hasznosságáról, és így minél nagyobbat kaszáljanak.

Az embereknek el kellett magyarázni mire jó a telefon, és hogyan kell használni. Mindebben oroszlánrésze volt a sajtónak és a nyilvános telefonbemutatóknak. Így volt ez Magyarországon is.

1877-ben Bell egyik telefonbemutatója.

Úgy gondolom, a most bemutatott 1901-ben megjelent rajz mondandója – ellentétben a régi karikatúrák többségével – ma is közérthető. Az indulatokra, pillanatnyi hangulatokra, ellenszenvekre építő, ezeknek szabad folyást engedő és ezt kiszolgáló magatartásmintákat jól ismerjük.

Érdemes megfigyelni, hogy az éjszaka a kaszinóból hazatérő, pénze elvesztése felett dühös szolgabíró és a hataloméhes laptulajdonos eszközeiben eltérő, de végeredményében hasonló minta szerint jár el. 

Rendhagyó nőnapi tisztelgésként következzék egy 1871-ben készült karikatúrasorozat. A bemutatott rajzok összefoglalják, miért nem kell megadni a nőknek az egyenjogúságot. Az egyenjogúság a nőket és férfiakat méltatlan és nevetséges helyzetekbe taszítja. Sajnálatos módon arról nem készült rajz, hogy az egyenjogúság hiánya mit eredményez. Talán nem véletlenül.

Egyenjogúság esetén a nők fognak dirigálni a férfiaknak.

1865-ben járunk. Pest-Budán 270 ezren élnek. A magyar főváros gyalogosváros. Gyakorlatilag még nincs tömegközlekedés, a kósza omnibuszjáratok nem osztanak, és nem szoroznak semmit. Az emberek a napi munkába járásra, bevásárlásra, ügyintézésre a lábukat használják. A pesti utcák jelentős részének nincs szilárd útburkolata, egyedül a járdák kiépítettek. A közterületi rend képlékeny, az utcai viselkedés szabályai hiányosak és kiforratlanok. Pest-Buda provinciális város. A most bemutatott, „A pesti séták nyomorúsága” című képsorozat a gyalogosok keserveit foglalja össze.

 A gyalogosoknak ügyelniük kell, hogy az emeletes házak ablakaiból kidobott szemét el ne találja őket.

Bonyolult, vagy elvont gondolatok képi megfogalmazásának egyik eszköze a megszemélyesítés. Az alábbi, 1873-as karikatúrában Magyarország, mint egy láncon (pórázon?) vezetett sovány medve szerepel. A medve azonban nemcsak kiéheztetett, hanem sérült is, egyik lába bekötözött. A láncot az ország miniszterelnöke tartja, kezében – nyilván a medve féken tartására – furkósbot.

  1873-ban nagy pénzügyi válság rázta meg kishazánkat.

A most bemutatott karikatúra sorozat 130 évnél is régebbi. A megyék kasszájába belenyúló tolvajokról szóló rajzok egy máig élő, közkeletű narratívát fordítanak le  vizuális formába. Ez a tézis roppant egyszerű: mindenki lop, aki megteheti. 

A megyei közpénzek tolvajai úri emberek, a tisztségviselő vidéki magyar nemesség színe-java. 

Mai sztorim 1962-ben kezdődik. Megérkezik Magyarországra az URAL II. számítógép, amely másodpercenként tizenkétezer műveletet képes elvégezni.  Talán mondanom sem kell, mindez elképesztő sebességnek tűnt.

Ez a csúcstechnika mindenkinek megmozgatta a fantáziáját. Magától értetődően a szupergyors számítógép témájára a karikaturisták is rámozdultak. A mostani képválogatás arról szól, hogyan gondolkodott a laikus közvélemény a számítógépekről, illetve mindez, hogyan csapódott le a humorban.