Milyen lehetett a műegyetemi élet az első világháború előtt? A most bemutatott képek 110 évvel ezelőtt készültek. Magyarország legkorszerűbb oktatási infrastruktúráját láthatjuk.
A kémiai intézetet 1904. szeptemberében adták át a hallgatóknak
Milyen lehetett a műegyetemi élet az első világháború előtt? A most bemutatott képek 110 évvel ezelőtt készültek. Magyarország legkorszerűbb oktatási infrastruktúráját láthatjuk.
A kémiai intézetet 1904. szeptemberében adták át a hallgatóknak
Prokugyin-Gorszkij orosz fotográfus a 20. század első évtizedében járt a mai Azerbajdzsán területén. A most bemutatott színes fényképeken a fotós az azeri nép és táj néhány hétköznapi pillanatát ragadta meg. Semmi különöset nem látunk, de mégis van valami a fotókon, ami megragadja a tekintetet. Nekem legjobban az első fénykép tetszik a házuk ajtajában lekuporodó parasztcsaládról: a családfő figyelmes tekintete, a szoknyája meglibbenését kezével megakadályozó anya mellett a gyerekek is mind belenéznek a kamerába. A fényképezést egyedül a nagymama utasítja el, legalábbis én így értelmezem a testbeszédét. A család nem teteti magát jó kedvűnek - hiszen nem is ők a fotó megrendelői - nem kacarásznak, és nem is mosolyognak. Egyszerűen figyelik a fényképészt és önmagukat adják.
A fényképész alkotásaiból korábban már készítettem egy képválogatást:
http://timelord.blog.hu/2012/01/07/az_orosz_vasutak_szazeves_kepekben
Az eredeti képeket a Kongresszusi könyvtárban őrzi, ott többet is találhattok.
Olvasom a hírt, hogy vezető nélkül ment egy szegedi villamos. Rögtön eszembe jutott a zugligeti villamos esete a 20. század elejéről. A nagy port felvert szerencsétlenség 1900 nyarán esett meg.
A zugligeti villamos végállomásán egy zsúfolt, vélhetőleg kirándulókkal teli villamos várakozott az indulásra. A várakozás unalmas perceiben az egyik utas azonban véletlenül kiengedte a féket. A jármű pedig először lassan, majd gyorsan, végül száguldva haladt a végzete felé. Mindeközben a járműben sem a villamosvezető, sem pedig a kalauz nem volt benn, ők ugyanis a végállomáson ragadtak. Az ámokfutásnak valahol a Virányosi út környékén lett vége, itt a kocsi kisiklott, majd felborult. A járműben utazó hetven utas közül négyen meghaltak, kilencen pedig súlyosan megsebesültek.
Az ügy tanulságai miatt megszigorították a városi villamosok működtetésének feltételeit. Az volt a cél, még egyszer ne fordulhasson ilyen elő.
1914. augusztus 4-én hajnalban indultak el azok a katonavonatok, melyek a frissen katonai egyenruhát húzott hadköteleseket vitték a hadműveleti területekre. Ezen a napon teljesen leállt a polgári forgalom Magyarország vasútjain. Nem közlekedtek a személyvonatok, nem jártak a tehervonatok, sőt a postaszállítást is felfüggesztették. Arról, hogy mi is történt készítettem egy animációt, melyet itt megnézhettek.
A bevonulókat szállító szerelvények szélsőségesen alacsony sebességgel közlekedtek. Volt olyan vonat, amelyik augusztus 4-én este elindult, de csak augusztus 6-án ért a célállomásába. A bevonuló vonatok átlagos sebessége 10 km/óra volt.
A 20. század elején az autó még nem volt egy elfogadott jármű Magyarországon. Az automobil azt mutatja - gondolták őseink - milyen egyszerű a halálba rohanni. Sokan nem értették, mire való ez az egész: "De mi készteti e dühös sportmaneket arra, hogy arcuk verejtékével, libák és kutyák elgázolásával, kártérítések fizetésével, rendőrharcok árán törtessen egy nem szükséges cél felé?"
Az automobilisták ostorozása tehát igencsak népszerű volt a századforduló elején. Pedig ekkor már szabályozták Budapesten az autók közlekedését. Kötelező volt az éves műszaki vizsga, kellett jogosítvány, és rendszám tábla is. Az autók legnagyobb engedélyezett sebessége nagy forgalmú utcákban csak 10 km/óra lehetett. A sofőrnek tilos volt a járművet hosszabb időre a magára hagyni. Az autó haladásakor kötelező volt a minél gyakoribb kürtjelzés. 1901-ben Budapesten 38 személyautó kapott forgalmi engedélyt. A Magyar Postának volt még 22 motoros triciglije. Összesen tehát Budapesten alig hatvan gépjármű miatt volt a perpatvar.
A La Manche csatornán 1909-ben először átrepülő francia aviatikus, Blériot korának ünnepelt sztárja volt. Mindebben nemcsak az önön teljesítménye, hanem a sajtó közvélemény befolyásoló ereje is megmutatkozik. A sztori lényege: egy angol újság, a Daily Mail pénzdíjat írt ki annak az aviatikusnak, aki először tudja átrepülni a csatornát. Ez az ötlet a versengésre, és az ezzel járó kisebb-nagyobb drámákra fogékony angol újságolvasó közönségnek igencsak megtetszett, de megtetszett a tekintélyes pénzjutalomra vágyó aviatikusoknak is. A pénzjutalomra és a vele járó dicsőségre tehát több aviatikus is pályázott. Blériot lett az első.
A csatorna feletti átrepülés legizgalmasabb kérdése az volt, mi lesz, ha a gép a tengerbe zuhan. Állítólag Blériot nem tudott úszni. Ezért indulás előtt egy mentőmellényt vett fel, illetve magával vitt egy úszó légzsákot és egy piros jelzőzászlót is. A csatornán pedig egy francia hadihajó tartózkodott, azzal a feladattal, hogy kísérje a repülőt és szükség esetén mentse ki a vízből. Valójában persze a repülőgép hamar lehagyta a hajót. Érdekes módon, az angol parti őrség egyik őrszeme előbb vette észre a nagy sebességgel száguldó hadihajót, mintsem az apró, de "meseszerű gyorsasággal" haladó repülőgépet.
Most pedig következzenek a képek. Előbb a felkészülés, majd a csatorna átrepülés, és végül az ünneplés felvételei.
Ferenc Ferdinánd és felesége utolsó, végzetessé vált szarajevói utazásáról következzenek a felvételek.
A 19. századi Budapesten a Duna két partja közötti átkelőhajózás joga a Lánchíd tulajdonosát illette. A Lánchíd állami megvásárlása után (1870) a privilégium a magyar államé lett. Emiatt nem a főváros, hanem az állam döntötte el, ki üzemeltethet a két part között hajózási vállalkozást. Nagy tolongás a bizniszért nem volt, gondolhatjátok, hogy nem véletlenül. A hajóforgalom nemcsak erősen évszak- és időjárásfüggő volt, hanem a lóvasútnál, és villamosnál jóval kevesebben használták. A 19. század utolsó évtizedeinek jellemzője az üzemeltető vállalat sunnyogása, igyekeztek a tavaszi üzemkezdést minél későbbre halasztani.
Felix Faure francia elnök (1895-1899) és a szeretőjének története meglehetősen szokványosnak indult. Az elnök üzent a barátnőjének, ha kedve támadt egy kis barátkozásra. A szépasszony pedig felkereste egy négyszemközti tárgyalásra az Elysée palotában. Idáig mindent könnyen el tudunk képzelni.
Az események 1899. februárjában vettek drámai fordulatot, amikor is a köztársasági elnök éppenséggel egy légyott kellős közepén kapott szélütést. A pánikba esett Marguerite Steinheil - még rendezetlen ruhában - hívatta az elnök embereit. A kínos szituáció az elnök halálával vett még komolyabb fordulatot. A váratlan haláleset körülményeit a szélsebesen szétterjedő pletykák ugyanis tovább színezték: a pletykák arról szóltak, hogy a halál orális szex közben érte az elnököt. Nem nagy ügy, gondolhatjátok joggal. Igen ám, de ezt a sztorit a 19. század álszenteskedő és szemforgató közéletébe kell belehelyezni, ráadásul mégiscsak egy nagyhatalmi tekintélyét féltve őrző ország első emberéről volt szó. Egy szónak is száz a vége, a pletykákkal, és a szerető személyével ezért a sajtó ekkor még igencsak szőrmentén foglalkozott.
A 19. századi MÁV fontos jellemzője volt a szabványosítás. Nemcsak az állomásépületeket, a pályát, a forgalomba állított járműveket kategorizálták, hanem a vasút működéséhez szükséges kellékeket, eszközöket is. Az alábbi rajzok egy 1904-ben kiadott MÁV rajzalbumból származnak, és a vasútépítés és pályafenntartás szabványosított eszközeit tartalmazzák. Jogos a kérdés: miért volt szükség egy ilyen album összeállítására és kiadására? Ha kellett valahol egy sínhordozókulcs, miért nem vételezték ki egy raktárból? Miért kellett a műszaki rajzokat egy albumban közreadni?
Nos, ennek magyarázatát a MÁV korabeli közbeszerzési gyakorlatában kell keresni. Nem az volt a szokás, hogy egyetlen gyártótól rendeltek akárhány abroncsvágó kést, hanem a jelentkező pályázók között - meghatározott egységáron - elosztották a megrendelést. Ez az album, illetve a benne lévő rajzok biztosították, hogy a gyártási helytől függetlenül egyforma eszközök készüljenek. Csak felütötték a megfelelő oldalt, és máris látszott, mit kell legyártani.