Timelord

A most bemutatott képek az MTA székházáról 1865-1866-ban készültek. Egy nemzet büszkeségét láthatjátok.

A 19. században a Déli pályaudvar fűtőházának vízellátását a Duna biztosította. Ne arra gondoljatok, hogy a pályaudvar rácsatlakozott az ívóvízhálózatra. A víz egy önálló csővezetéken át érkezett. A Déli Vasútnak két dunai szivattyúháza működött. A régebbi szivattyú a Fő utca 5. sz. alatti épületben üzemelt. Az újabbik a Margit rakpart 3. szám alatt. A Fő utcai szivattyúházból a vizet egy az alagúton át lefektetett vezetékbe pumpálták.

Ezen a fortepanos képen két Lánchíd melletti kéményt látunk. A magasabbik  a Fő utca 3. szám alatti budai vízhajtó gép- és bérházhoz tartozott. Az alacsonyabbik kémény pedig a Déli pályaudvar szivattyúháza  (Fő utca 5.) Nem nehéz elképzelni, milyenné tette a működő gőzgépek zaja, a kéményekből kiáramló füst és korom ezt a környéket. Mondanom sem kell, hogy gőzgépek mellett lakások is voltak az épületekben. 

Rajongás nélkül szólni a most bemutatott két, finom részletekben bővelkedő ábrázolásról? Erre én képtelen vagyok. Nézzétek, micsoda perspektíva tárul elénk! A füstölgő gyárkémények, a racionális térkihasználás, az üzemcsarnokok bővülő sora - ékes bizonyítéka a vasútijármű-gyártás magyarországi felfutásának. Hol is járunk valójában? Nos, a Kőbányai úton, a Ganz járműgyártással foglalkozó telepén.

Az Első Magyar Vasúti Kocsigyár 1867-ben a Kőbányai úton.  Jobbra a sinek a Losonci (Józsefvárosi) pályaudvarba haladnak. A gyárat a Ganz 1880-ban megvásárolta

Hogyan nézett ki a vasúti, vízi, közúti közlekedés összehangolása a 19. században? Mából nézve az intermodalitás kérdése, az ezzel kapcsolatos cselekvések és nem cselekvések szeretnivalóan bumfordiak. Mivel tudnám ezt bemutatni? Nektek Mohács kell. És persze nekem is.

Így nézett ki a magyar vasúthálózat 1870-ben. Mohács Pest után az első kikötő, amelynek van vasúti kapcsolata. A Dél-Dunántúlon 1857-től 1867-ig egyedül a Mohács-Üszög közötti vasútvonal működött. A Pécs környéki szénbányákból ezen a vonalon szállították a szenet a mohácsi kikötőbe. És most jöjjenek az életképek, milyen volt Mohács intermodális csomópont?

Az első lóvasúti vonal 1868-ban érte el a Városligetet. A pálya végpontja a mai Dózsa György út és a Városligeti fasor találkozásánál volt. A lóvasúti végállomás épületét 1869-ben kezdték el építeni. A végállomást multifunkcionálisra tervezték: egy olyan épületet képzeltek el, amely nemcsak az utazók, hanem a városligeti bulizók kiszolgálására (táncos rendezvények tartására alkalmas terem, kávéház és fagylaltozó) is alkalmas. Pest városa egyetértett az ötlettel és engedélyt adott: "egy legalább ezer ember számára való vendéglő" építésére, várótermekkel.

A lóvasúti indóház elkészült tervei persze jóval realistábbak voltak. Nem volt benne sem ezer ember számára alkalmas vendéglő, sem pedig fagylaltozó. Az épület a Városliget szabadidős jellegét viszont tükrözte.

Milyen volt az épület beosztása?  A középső lépcsőn belépő utasok egy központi csarnokba léptek. Ebből balra nyílt egy szolgálati helyiség, és a jegypénztár. Jobbra  voltak az illemhelyek és egy trafik. Az épület középső traktusának két oldalán egy-egy nyitott oldalú, fedett csarnok kapott helyet. Idővel az oldalsó csarnokok egy részét beépítették.

Közismert, hogy árnyalt véleményt megfogalmazni fárasztó, ráadásul cseppet sem szórakoztató dolog. Nem így van azonban a címkézéssel. A méltánytalan és igazságtalan címkézés (elfajult formájában a megbélyegzés) sok-sok érzelmet kelt, lehet rajta dühöngni, vagy nevetni. A címkézést nevetésre felhasználó 19. századi élclapok eszköztárában igen népszerűek voltak a nemzeti karakterológia toposzaiból merítkező ábrázolások.

Erről szól a most bemutatott rajzsorozat is. Az oroszok agresszívek, az aszkétának tűnő német pénzgyűjtögető, a lengyel teátrálisan Istenhez fordul. A franciák az olaszokat tuszkolnák, de hiába. A tiroliak óvatoskodóak. A törökök, fordítva ülnek egy kürtön - bevallom, ennek a szimbolikája nem világos. Az angol hajós erőt mutat fel, az amerikai pedig fenyegetőzik.

És milyenek a magyarok? A magyar nyugisan - vagy talán passzívan - szemléli a világot.

Tanulság? Az nincsen.

Az 1869-ben világraszóló buli keretében megnyitott szuezi csatorna politikai és kereskedelmi jelentőségéről úgy érzem felesleges írnom. Könnyű elképzelni, hogy az Ázsia és Európa  közötti szállítási útvonal lerövidülése milyen gazdasági előnyökkel járt. Könnyű átérezni, hogy a csatorna birtoklása milyen hatalmi befolyást, és milyen anyagi hasznot jelentett.  Nem véletlen, hogy a csatorna megnyitó ünnepségén Ferenc József is megjelent. 

A szuezi csatorna építése az 1860-as évek világpolitikai jelentőségű nagyberuházása. A most bemutatott felvételek egy 1867-ben készített francia fotóalbumból származnak.

A most bemutatott rajzok a kiegyezés előtti felpezsdülő, lázas helyezkedéssel teli légkörben készültek. A rajzoló a politikusoknak ad tanácsot: ne ketrecbe zárt vadállatként bánj a sajtóval. Menj be a ketrecbe, és szelídítsd békítsd meg a vadállatokat jó falatokkal. És mit tégy a pártsajtóval? Nos, a póráz és a szájkosár felesleges. Engedd szabadon a kutyákat, úgy is követni fognak.

A mai Széll Kálmán tér szokatlan térfelszínét a tér helyén évszázadokon át működő agyagbánya, illetve a kitermelt nyersanyagot feldolgozó téglavetők és fazekas műhelyek alakították ki. Kíváncsi voltam, vajon a földmunkákkal felszínre kerül-e még márgás agyag, vagy mindent kitermeltek egykoron? Ma volt az első alkalom, amikor látni véltem valamit. Mutatom.

Mindez közelebbről.

A szakirodalom azt írja, hogy a Moszkva téri agyag sárgás, enyhén mészpettyes, és nemcsak téglának, hanem fazekasárunak, cserépnek is megfelelő volt.

Az alábbi, 1862-ben megjelent humorosnak szánt vers a politikai ellenfelet felcímkéző sértett politizálás gyakorlatát figurázza ki. Közvetett módon a vers azt sugalmazza: ez pusztán gyerekes viselkedés, nem valódi törésvonalakról van szó. Hmmm.