Egy személyes emlékkel kezdem. Gyerekkorom első Rejtő regényében két kifejezést (alibi, vesztegzár) nem értettem. Emlékszem, az alibivel ellentétben a vesztegzár értelme a szövegből viszonylag hamar kiderült, bár erősen furcsállottam, ez miért nem jó buli. Felnőttként, történészként viszonylag sűrűn találkozom vesztegzárral. A veszteglő-állomások működése, a közlekedés akadályozása, a járványok térbeli terjedése egy közlekedéstörténeti kérdés is.
Na, de ugorjunk a múltbéli valóságba!
Forray Iván és barátja, Batthyány Arthúr nyolc napig tartó utazás után a máltai veszteglő-intézetben volt 18 napig "letartóztatva". Hasztalan volt minden ellenkezés, a sorsukba belenyugodva engedték magukat bezáratni. "A börtönőr eleinte undok kis szobát mutatott lakásul, azon gondolkoztam, miként bírjam ez embert arra, hogy nekünk jobb lakhelyet rendeljen? Kiterjesztett karokkal menvén feléje, megöleléssel fenyegettem őt, s e tréfának meg lett a hatása, és mi tüstént igen csinos lakszobát kaptunk, melyből pompás kilátásunk van a tengerre."
A két jóbarát a vesztegzár napjait rajzolással, és olvasással töltötte. Könyveket és hírlapokat a városból hozattak maguknak. "Helyzetünket némileg elviselhetővé teszi az (...) szerencsések vagyunk egypár igen csinos és művelt hölgy társaságában lenni, kikkel naponta a várda falain, mint a számunkra egyedül engedélyezett sétányon hosszasan társaloghatunk".
Luxus a vesztegzárban. Forray Iván (balra) és Batthyány Artúr a máltai veszteglő intézetben