Egy személyes emlékkel kezdem. Gyerekkorom első Rejtő regényében két kifejezést (alibi, vesztegzár) nem értettem. Emlékszem, az alibivel ellentétben a vesztegzár értelme a szövegből viszonylag hamar kiderült, bár erősen furcsállottam, ez miért nem jó buli.  Felnőttként, történészként viszonylag sűrűn találkozom vesztegzárral. A veszteglő-állomások működése, a közlekedés akadályozása, a járványok térbeli terjedése egy közlekedéstörténeti kérdés is.

Na, de ugorjunk a múltbéli valóságba! 

Forray Iván és barátja, Batthyány Arthúr nyolc napig tartó utazás után a máltai veszteglő-intézetben volt 18 napig "letartóztatva". Hasztalan volt minden ellenkezés, a sorsukba belenyugodva engedték magukat bezáratni. "A börtönőr eleinte undok kis szobát mutatott lakásul, azon gondolkoztam, miként bírjam ez embert arra, hogy nekünk jobb lakhelyet rendeljen? Kiterjesztett karokkal menvén feléje, megöleléssel fenyegettem őt, s e tréfának meg lett a hatása, és mi tüstént igen csinos lakszobát kaptunk, melyből pompás kilátásunk van a tengerre."

A két jóbarát a vesztegzár napjait rajzolással, és olvasással töltötte. Könyveket és hírlapokat a városból hozattak maguknak. "Helyzetünket némileg elviselhetővé teszi az (...) szerencsések vagyunk egypár igen csinos és művelt hölgy társaságában lenni, kikkel naponta a várda falain, mint a számunkra egyedül engedélyezett sétányon hosszasan társaloghatunk".

Luxus a vesztegzárban. Forray Iván (balra) és Batthyány Artúr  a máltai veszteglő intézetben

Érdemes megfigyelni az útipoggyász darabjait. A bal oldali asztalon egy úti naplót, férfi piperedarabokat, és fegyvereket láthatunk. Az ablak alatti asztalon notebook tükör, könyv, és egy vázlatfüzet látható. A vázlatfüzet Forray Iváné lehetett, a bemutatott kép is az ő alkotása. A sarokban látható útitáska meglehetősen kicsinek tűnik, úgy vélem, ez csak a kézipoggyászuk lehetett.

A két jó barát útját amúgy 1842-ben akasztotta meg a máltai vesztegzár.