A közelmúltban hozzájutottam egy alig öt fotóból álló, 1911-ben összeállított fényképalbumhoz. Azt vélelmezem, hogy az albumot Fekete Ella állította össze egy számára igen nagy jelentőségű napról. Ez nem egy átlagos vasárnapi kirándulás volt Dobogőkőre, hanem élete kitüntetett pillanata, melynek emlékét örökre meg akarta őrizni a szívében.
Az első világháború előtt egy fényképezőgép birtoklása, és az amatőr fotózás egyáltalán nem volt szokványos dolog. Itt sem ezzel állunk szemben. A szereplők egyike, a későbbi szekszárdi fényképész Nőger Frigyes. Ő volt az, aki magával hozta a gépét, és beállította a kompozíciókat.
Ami a kirándulást illeti, 1911-ben Budapestről Dobogőkőre kétféle módon lehetett eljutni. A drágább és lassúbb megoldás az volt, ha a kiránduló leszállt Pomázon a hévről. Ha sikerült egy fuvarost találni, bérelhetett egy lovaskocsit Pilisszentkeresztig. Onnét pedig kezdődött a gyalogtúra. A másik racionálisabb, olcsóbb - ráadásul kényelmesebb - opciót Dömös jelentette. A Dobogókőre vágyódó pestiek reggel felszálltak egy Dömös felé tartó gőzösre, a túra végeztével pedig szintén hajóval jöttek vissza.
A sztori szereplői a következő személyek.
A szerelmespár, nagy valószínűséggel Fekete Ella és Keresztény Béla. Figyeljétek meg, milyen diszkréten fogják egymás kezét. Mindketten kifejezetten jól öltözöttek, különösen a férfi viselete nem való egy kiránduláshoz. A nő kezében lévő virágcsokrok vásárolt darabok, nem pedig egy erdei mezőn ötletszerűen összegyűjtött csokrok. A férfi érzelmeinek hevességét, az udvarlás intenzitását mutatja, kényelmetlenül sok virág van a nő kezében. Kényelmetlenül sok a kiránduláshoz képest.
Fekete Ella erkölcseire és jó hírére vigyázó házaspár, a feleség férjezetlen barátnőjével. Utcai viseletükben mindhárman igazi kocaturistáknak látszanak, a túrázás nem lehetett rendszeres kikapcsolódás számukra.
A szerelmes férfi barátai, Nöger Frigyes és Kvássay Antal. Tapasztalt túrázóknak látszanak, öltözetük igazi túraviselet. Azt vélelmezem, hogy a szerelmes férfi kérte meg barátait, kisérjék el a kirándulásra, mutassák az utat, jelenlétükkel segítsék az udvarlásban, és egy fesztelenebb légkör megteremtésében. Valószínűleg a balra álló férfi Nőger Frigyes, a hátán lévő doboz rejthette a fényképezőgépet.
Ennyi bevezetés után, jöjjön az album. A szerelmi történet a szereplők testbeszédéből fog kibontakozni.
Dobogókőn, a turistaház elött
Valahol Dömös környékén pihenő egy kerekeskút mellett
Fekete Ella fiatalon, és boldogan. Én egy szép nőt látok a fotón
Hazafelé, már egy hajó fedélezetén. Nézzétek meg a testbeszédet, és a tekinteteket. A szerelmeseket nem érdekli a fotó, egymást figyelik. A férfi zakóján egy margarétafej
Itt a vége, fuss el véle.