Egyszer volt, hol nem volt, 1914. augusztusa volt. Miután kitört a háború és útnak indultak a bevonulókat szállító katonavonatok,  egy szenzációs hír söpört végig Magyarországon: francia automobilista hölgyek aranyat szállítanak Magyarországon keresztül Oroszországba. Gondolhatjátok, hogy egy ilyen, a távírdahálózaton terjedő hír mit eredményezett: a katonai és polgári hatóságok az utak mentén őrségeket állítottak fel, a civil lakosság pedig - a várható búsás jutalom, és a hazafias érzelmek miatt - elkezdett vadászni az aranyszállító autókra. A falusi nép a községbe bevezető út mellett épített akadályokat, volt ahol láncot feszítettek ki, volt ahol barikádot emeltek. A városokban a vámsorompók, vagy fontosabb forgalmi csomópontok és kivezető utak mellett állítottak fel őrséget.

A magyar kormány ugyan két nap alatt kiderítette, hogy ez egy rémhír, de az országos őrületet nem  tudta megfékezni. Emiatt néhány hétig nem volt tanácsos hazánkban autóval utazni. Az atrocitásoknak és az incidenseknek tehát pusztán annyi volt az alapja, hogy valakik autóval utaztak. De milyen esetek történtek?

Az volt a gyakorlat, hogy az autók elfogásában reménykedő őrségek elbújtak az út mentén (árkokba, fák és házfalak mögé), majd amikor az autós néhány méterre megközelítette őket, előugrottak a rejtekhelyről, természetesen megtöltött és felszuronyozott fegyverrel. Rákiáltottak a sofőrre, aki megijedt, hirtelen befékezett, minek hatására az autó motorja erős durrogtató hangokat adott ki. A megváltozott motorzajt az őrségek támadásnak vélték, és önvédelem gyanánt - utólag legalábbis ezzel védekeztek - lőttek.

A szerencsésebben végződő incidensek közül egy kormánybiztos kálváriáját is ismerjük. A kormánybiztos autóját hasonlóképpen zaklatták a csendőrök Erdélyben, azzal a különbséggel, hogy Branyicskánál ötszáz méteren belül háromszor állították meg. Egyszer a vasúti sorompónál, majd egy út menti kocsmából kiugró, fegyverét felemelő csendőr állította meg, végül pedig a közeli csendőrlaktanya ablakából ugráltak ki a motorzajra a hiányos öltözetű csendőrök.

Kínos és vérlázító órákat élt át egy főhadnagy a Baranya megyei Szászváron. A katonai egységéhez tartó főhadnagy autóját a község lakosai először szántszándékkal rossz irányba küldték. Amikor az autó visszatért, mert a bennülők rájöttek a téves útirányra, a szászváriak megtámadták és gerendákat dobáltak az autója elé. A megálló autót pisztolyokkal és vadászfegyverekkel célba vették, és átkutatták a poggyászt az arany után. Hosszabb várakozás után, megérkeztek a csendőrök és az utasokat a községházára kísérték. „Sofőrömet és tiszti szolgámat, kik a csendőrséget arra figyelmeztetni merészelték, hogy valakinek távollétünkben a lakosság által már felkutatott táskákat kell figyelemmel kísérni, hogy semmi el ne vesszen, rúgásokkal fenyegették és amúgy is a legdurvább módra szidalmazták. (…) figyelmeztettem az őrsvezetőt, miszerint az ő kötelessége az autókat feltartóztatni és a bennülőket igazolásra felszólítani, azonban semmiképpen sem jogos az igazolvány betekintése előtt egy tiszttel szemben ilyen mértéktelen, tiszteletlen és aljas módon viselkedni. Mire ő ezen szavakkal ordított rám: És ha százszor is tiszt, nekem egészen mindegy, még egészen másként fogok Önnel beszélni.”

Az aranyszállító autók utáni hajsza augusztus közepére odáig fokozódott, hogy gyanúsnak tűnő gyalogosokat, kerékpárosokat is zaklattak, sőt a tutajokat is átvizsgálták. Természetesen a szekeresek sem maradhattak ki a cirkuszból. Érkeztek jelentések arról is, hogy már léghajóval menekülnek a franciák.

Az autósüldözéseknek az állam augusztus 20-a körüli napokban nagyjából végett vetett. Addigra már minden szereplő (rendőrök, csendőrök, vasutasok, pénzügyőrök, katonaság) többszörösen megkapta a szigorú hangvételű utasításokat, tilos az autókat zaklatni. Az autósüldözésekről szóló hírek még elvétve azért szeptemberben is előfordultak.

A történetnek itt tulajdonképpen vége is lenne, de egyetlen lényeges szálról még nem beszéltem. Ki találta ki az aranyszállító francia hölgyek sztoriját? Honnét eredt ez a rémhír? A választ kizárólag azért tudjuk, mert a távírdavonalakon terjedő hírt vissza lehetett fejteni a kiinduló pontjáig. A rémhírt a németországi Geldern kisvárosban keletkezett. Egy helybéli vasúti tisztviselő bocsátotta útjára, aki a későbbi vizsgálatok során azt állította, egy időközben a nyugati fronton elhunyt katonatiszttől hallotta. A rémhírnek természetesen nemcsak Magyarországon, hanem Németországban és Ausztriában is halálos áldozatai voltak. 

Itt a vége, fuss el véle.