"Asszonyi állat"  - így jellemezték az 1850-es években Pepita de Oliva spanyol táncosnőt, aki szexuálisan fűtött, visszafogottságot nem ismerő, szenvedélyes táncával felcsigázta a férfi állatok úri kedvét. Az volt az általános vélemény, nincs férfi, aki ellen tudna állni a hölgynek. "A jelenkor ezen légvirága" többször megfordult Pesten is, zajos sikert aratva.

A "szépség tündérnője"  Pesten egyetlen fellépéssel 500 forintot keresett, a rajongóktól pedig annyi virágot kapott, hogy "egy hatlovas szekér sem lett volna képes egyszerre elhordani".  Ráadásul, a táncosnő kifejezetten okosan bánt a szexuális vonzerejével - a korabeli források feljegyezték, hogy az ajándék virágokból kisebb csokrokat készíttetett, melyeket szuvenírként osztogatott a hódolóinak.  A szuvenírek tulajdonosai nyilván könnyebben felidézhették vágyaik tárgyát. 

De a java csak most következik.

A nő "még a élet és lélektelen tárgyakat, mint például a gőzmozdonyokat is elbájolta. Neki nem kellett egyéb, mint a mozdony tetejére állni és (...) táncolni, s minden gőzerő nélkül mozgásba jött a mozdony, és repült hová Pepita akarta, s a vasúti munkások ingyen láthatták, miért a városiak annyit fizettek. Ezt Pepita de Oliva egyedül az emberiség iránti szeretetből tette."  

Azt hiszem, erre Arany Jánossal lehet leginkább válaszolni: szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik.

"Jöttének hírére képes volt egy egész város (...) felkerekedni és elébe rohanni, hogy csak arcát is láthassák, vagy ruháit érintsék, vagy nyomába léphessenek, s onnan felcsókolhassák a port melyen a világhódító lábak elléptettek." Azt is feljegyezték, hogy színházi fellépése napján a férfiak már reggel a színház elé telepedtek, a minél közelibb ülőhelyek megkaparintása céljából. Ne feledjük, a petróleum- de még a gázvilágítás idejében is más volt a láthatóság, mint ahogyan azt elképzeljük. A színház épület előtt várakozók kenyeret, szalonnát és más hideg ételt vittek magukkal. "Mihelyt kinyílt a színház kapuja (...) mint az áradat rohant a nép feltartóztathatatlanul az udvarra, és onnét a színházba, ki bele fért belement, a többi pedig a belépők hátára mászott, nem használt ott sem oldalba rúgás, sem csipkedés, harapás, döfölés, az emberek elvesztették fejüket."

 A táncosnőt éjjeli szállásán távcsöves paparazzók - kevésbé pénzes ifjak, boltos segédek, borbély legények és diákok - figyelték.

Azt is feljegyezték róla, hogy pesti tartózkodása alatt mindenki pepita kendőt, pepita kalapot hordott. Az őrület hatására a cukrászok is léptek, pepita fagylalttal és pepita kalácskával lepték meg vásárlóikat. Az ilyen "gyenge ételekkel meg nem elégedők pepita kolbászkát ettek, s pepita sört ittak rá."

Itt a vége, fuss el véle.