Az 1838-as pesti árvíz egyike azon történelmi eseményeknek, melyek népünk kollektív emlékezetében is megőrződött. Ki ne emlékeznék a jégtorlasz bátor felrobbantására,  vagy arra, hogyan segített az ifjú és igen jóképű Kárpáthy Zoltán Wesselényinek, hogyan mentették meg Kőcserepy Vilmát  és persze ott volt még Szentirmay Katinka... De félre a romantikus fikcióval, jöjjön a valóság.

Az árvíz 175 éve, 1838. március 13-án csapott le a városra, és nemcsak a pesti, hanem a budai oldalon is pusztított. Meddig öntötte el Pestet az árvíz? A fenti, 1863-as térképen a fekete vonal mutatja.

Nagymező utca, balra hátul a Terézvárosi plébániatemplom.

A mentésről Wesselényi Miklós érdekes részleteket írt naplójában. Az árvíz második éjszakáján hajósai már mind részegek voltak, de ő ezt nem bánta, mert részegen olyan helyekre is beeveztek, ahová józanul nem mertek volna.  Az egyik alkalommal a Ludovikánál tette ki a szárazföldre a megmentetteket, amikor öt ember rátámadt, ez a hajó az övék, és vagyonukat, portékájukat és lovaikat kell megmenteniük.  Wesselényi kénytelen volt átadni a mentőhajóját, és ott vesztegelt a Ludovikánál. "A pusztulás mindezen rémítő óráiban sok becsületes ember volt, ki fáradságot s veszély nem kerülve mentette az embereket, de sok gonosz lelkű is találkozott, ki a kétségbeesők kapzsiságának hódolt, s csak roppant fizetésért segített a tehetősebbeken, és találkoztak számos zsiványok, kik deszka- és egyéb töredékekből talpakat alkotván össze, a szerencsétlenek vagyonát rablották."

Óbuda romjai. Hátul a kiscelli kastély. A mai Lajos utca területén az ár 316 cm magas volt

Március 15-16. közötti éjszakán Pesten és Budán szüntelenül zúgtak a harangok, amelyből meggyötört őseink arra következtettek, még nagyobb baj következik. 16-án reggel aki csak tehette, hátat fordított Pestnek. A lopások miatt kihirdették a statáriumot.

Néhány nap múlva, március 25-én megkezdődött a segélyek szétosztása. Nem minden árvízkárosult kaphatott segélyt, fontos - bár nem egyedüli - elv volt, a segélyezett legyen rászorulva az adományra. Az árvízkárosult 45 évnél fiatalabb kőművesek és ácsok például azért nem kaphattak segélyt, mert nekik az újjáépítésben úgyis lesz sok-sok jól fizető munkájuk. És ez így is történt.