Az Ungvártól nem messze, a mai Szlovákiában fekvő Szobránc fürdője kénes forrásáról volt egykoron ismert. 1857-ben egy képes élménybeszámoló jelent meg a fürdőhelyről a Napkeletben. A finom iróniát sem nélkülöző írásban a szerző a hasmenés és udvarlás közötti szituációt villantja fel. Lássuk, hogyan győz a test parancsa a lélek felett.
A fürdőhelyen az volt a szokás, hogy a földből feltörő, körbekerített forrás körül reggelente összegyűltek a vendégek, és a vízből éhgyomorra több pohárnyit lehajtottak. Ez úgy történt, hogy mindenki „szerez magának egy hosszú ostornyelet, melyen még hosszabb madzagra van kötve az alól hegyesen végződő pohár, ezzel merít mindenki a kék-zöldes forrásból, onnét különösen, hol a víz legtisztább karikákban bugyog fel (…) A hölgyek ritkán merítenek maguk, a férfiak udvariasságból mindig kínálgatják őket, s a szerelmes természetűek szíve könnyen horogra akad itt, ámbár bizonyos ellenállhatatlan körülmény az eszményiséget s költőiséget nagyon lerántja itt a porba.”
Ez az ellenállhatatlan körülmény pedig nem volt más, mint a víz intenzív hashajtó hatása. Emiatt Ámor szorongatott lovagjai „a lombos fák titkos homályában egymás után vesznek és tűnnek el” – jellemezte a helyet egy arra járó kiránduló.
Itt a vége, fuss el véle.