„Mi szabad nép vagyunk, s habár politikai tekintetben e pillanatban gúlában tartjuk is fegyvereinket, társadalmi tekintetben elszántan védjük jogainkat, s e téren még a nyugat befolyásának sem engedünk. Igaz, hogy sokszor gyerekeinket, feleségünket, sőt magát úri személyünket is jól megdögönyözik, sőt földre tiporják a küzdelemben, de máskor meg mi dögönyözünk, tiprunk másokat, feleségeket és gyerekeket.” – így ironizált a pesti sajtó 150 évvel ezelőtt az omnibuszokon uralkodó közállapotokról. Ekkor már harminc éve működött az omnibusz Pest-Budán.

 Az első pesti omnibuszok 1832-ben álltak forgalomba. A Pesten közlekedő járatokról reformkori ábrázolást nem ismerek, ezért most egy budai képet választottam. A nyitott kocsik Pesten a belváros és Városliget, Budán a mai Batthyány tér és a fürdők között közlekedtek.

A főváros omnibuszain uralkodó közállapotok az 1860-as években: mások feletti átgázolás, ökölharc, tolakodás, udvariatlanság. Megjelenik a közlekedésben a stressz. Ez időtájt  Pest-Buda népessége még nem érte el a 200 ezer főt. 

 Omnibusz az Andrássy út és a mai Jókai utca sarkán. A csak "mérsékelt ügetésben" haladó omnibuszokat karlendítéssel lehetett megállítani. Érdekes módon az omnibuszos közlekedés fénykora Budapesten a 20. század elejére esik. 1900-ban 48 darab, egy év múlva már 122 omnibuszkocsi járta a város utcáit. A járatok a főváros szórakoztató (színházak, orfeumok és mulatók), és kiránduló pontjait (budai hegyvidék) érintették. Erről a korszakról szól Zerkovitz Béla Éjjel az omnibusz tetején című slágere, de hogy  ténylegesen mikor írta, azt nem tudom.

Az omnibuszok fénykora egyúttal a vég kezdete is volt. A főváros 1913-ban döntötte el, a kényelmetlen, lassú, kis kapacitású omnibuszokat autóbuszokkal fogják lecserélni. Budapest utcáiról fokozatosan tűntek el az omnibuszok, az utolsó 1929-ben. Senki sem siratta meg őket.

Itt a vége, fuss el véle.