Mai sztorim 1962-ben kezdődik. Megérkezik Magyarországra az URAL II. számítógép, amely másodpercenként tizenkétezer műveletet képes elvégezni.  Talán mondanom sem kell, mindez elképesztő sebességnek tűnt.

Ez a csúcstechnika mindenkinek megmozgatta a fantáziáját. Magától értetődően a szupergyors számítógép témájára a karikaturisták is rámozdultak. A mostani képválogatás arról szól, hogyan gondolkodott a laikus közvélemény a számítógépekről, illetve mindez, hogyan csapódott le a humorban. Az önállóan gondolkodó, következésképp önállóan alkotó számítógép témája már a hatvanas évek legelején megkísérti a rajzolókat.

Ez az 1961-es karikatúra számomra Asimov híres, 1959-ben írt „A végső kérdés” című novellájára hajaz. A novellában szereplő szuperszámítógép, mint egy világegyetemet teremteni képes entitás jelenik meg.

A következő rajz ilyen mélységekbe már nem bocsátkozik.

A modern technika feleslegessé teszi az ókor filozófiai műveltségével rendelkező könyvolvasó, laboratóriumi szobatudóst. Az új kollégára a tudós fancsali képpel néz, és egy cseppet sem örül az új eszköznek. A számítógép az ember vetélytársa.

Az előbbi gondolat (a számítógép az ember vetélytársa) elutasítása jelenik meg a fenti rajzon. A gondolkodó gép önállósodási kísérlete felett bosszankodó embert látjuk.

A számítógépet azonban nemcsak a gép és ember közötti kapcsolat szempontjából lehet megvizsgálni. A következő rajzok kitágítják ezt a dimenziót.

A számítógép hamarabb „leleplezi” a vállalatok rossz működését. A rajzot bújtatott rendszerkritikaként – pontosabban szólva a Kádár-rendszer gazdaságirányítási struktúráinak kritikájaként - is lehet értelmezni. A karikatúrának ez a másodlagos jelentése az 1968-as gazdaságpolitikai fordulat, az ún. „új gazdasági mechanizmus” törekvéseivel cseng egybe.

 Hasonló a mondandója ennek a karikatúrának is. Hiába szuper a gép, ha nincsenek meg a működési, működtetési feltételek. A csúcstechnikás gép és a működtetési körülményei között feszülő ellentét kritikai gondolata manapság is rendre felbukkan a közgondolkodásban. Gondoljunk csak a parlagon heverő méregdrága diagnosztikai gépekről, vagy stadion-beléptető rendszerekről szóló híradásokra.

 Látszólag hasonló képi ötletre épül a következő karikatúra is.

Jobban megnézve a rajzot kiderül, hiányzik belőle a rendszerkritikai hangütés, a politikai tartalom. A számítógép figyelmezteti az őt működtető embert, működtetésének feltételeire. A gép tehát az ember helyett előre gondolkodik, az ember pedig nem örül mindennek.

Itt pedig bekövetkezik a katasztrófa. A számítógép helyett az embernek kell gondolkodnia. A fehér köpenyes mérnököknek a gép hiányában rég nem használt, talán el is veszített tudásukat kell mozgósítaniuk.

Legvégére tartogattam a programozó szenvedéseit bemutató karikatúrát. A vérvörös arcú, a programozás jegén féllábon egyensúlyozó, mindeközben az erőfeszítéstől izzadó programozó a számvitel emberpróbáló feladatát is megoldja. Győzelem ez, a javából.