Száz évvel ezelőtt, 1910-ben rendezték meg az első nemzetközi repülőversenyt Magyarországon. A repülőversenyt kiforratlan gépkonstrukciók, időjárási balszerencse, és pénzügyi káosz jellemezte.
A nemzetközi versenyt a mai Kerepesi út, Keresztúri út, Fehér út által határolt rákosi mezőn rendezték meg. A rendezvény főbejárata, és a gépek indulási helye a mai Terebesi utca elejére esett. A tizenegy napos repülőversenyre 29 külföldi és 12 magyar pilóta nevezett be. Az aviatikusok tizenkét kategóriában versenyeztek, volt utazási, gyorsasági, időtartam, távolsági, minőségi stb. verseny. A győztesek jutalma a pénz volt. És persze a dicsőség.
Az átvert tanulóifjúság
A verseny megkezdése előtt kedvezményes jegyekkel meg lehetett tekinteni a repülőgépeket. A kiállítás megtekintésére a fővárosi iskolákban tanítási szünetet rendeltek el. A pedagógusok húszezer iskolást vittek ki a megadott időpontban a repülőverseny színhelyére, de nem voltak kiállítva a repülőgépek, „a kiállításnak se híre, se hamva nem volt, a repülőgépek fészerei zárva voltak.”
A rendezők azzal mentegették magukat, hogy a repülőgépek kiállítását bár megígérték, mégsem volt idejük azt megszervezni. „Körülbelül húszezer gyerek lehetett már kint a versenytéren, amikor a gyerekek egy nagy csoportja nekiment a különböző helyeket egymástól elválasztó drótkerítésnek. (…) Egy csomó gyerek igyekezett szabadulni szorult helyzetéből és vérző fejjel, testtel és kézzel, megszaggatott ruhával jajgatott segítségért.”
Ma országos botrány lenne egy ilyen esetből – pénzt szednek egy nem létező kiállításért, miközben a kiállítás megtekintése céljából tanítási szünet van, ráadásul gyerekek sérülnek meg a helyszínen – érdekes módon ez az eset alig egynapos szenzáció volt, mindenki meglehetősen gyorsan napirendre tért az eset felett.
A verseny
Budapest lakói még sohasem láttak repülőversenyt, az esemény milyenségéről csak a külföldi sajtóból alkothattak képet. Egy évvel korábban Franciaországban volt nemzetközi repülőverseny, és ott ilyen vérpezsdítő és lelkesítő látvány fogadta a nézőket.
Mindenki arra számított hasonló élményben lesz része a magyaroknak is. A szerencsétlen időjárás azonban kettétörte a kezdeti reményeket.
A lezúduló özönvíz elárasztotta a tribünök előterét és feláztatta a talajt.
A sárba ragadt francia Moser repülőgépét lóval kellett bevontatni a hangárokhoz.
A nézőközönség persze kivárta az eső elmúltát. Nehezebben viselték, amikor az erős szél miatt kellett várakozni: „Hosszú, unalmas negyedórák. Az emberek ődöngve hullámzanak a téren, vagy gubbasztanak a tribünön” – tudósított a sajtó az első nap eseményeiről. „A laikus csak azt látja, hogy a gép nekiszalad a térnek, s rövidesen a levegőbe emelkedik, hogy ismét lehuppanjon a fűbe. Halljuk, hogy Paulhan világrekordot teremtett. Szép. De ötre jár, és még nem fürdettük egyszer sem lelkünket a repülő ember látványában.”
A repülő ember látványa
Az orosz Efimoff két géppel (Farman és Voisin) is benevezett. Hogy melyik típussal repül a képen? A részletek hiánya miatt nem merem megmondani.
A képen két pilóta, a francia Paulhan és az előbb már bemutatott Efimoff repül. Paulhan ekkor már nagy sztár világszerte.
A mosolygós Louis Paulhan alig néhány héttel a budapesti repülőverseny előtt megnyert egy jelentős díjat: ő repülte le a leggyorsabban a London és Manchester közötti 300 kilométeres távolságot. Paulhan „felhőkbe vesző” repülése a budapesti nézőközönséget elvarázsolta és „eksztatikus lázba hozta”.
A repülőverseny másik világsztárja szintén francia volt. Hubert Latham az Antoinette repülőgépek elkötelezett híve volt. 1909-ben megpróbálta átrepülni a La Manche csatornát, de géphiba miatt nem járt sikerrel.
A nézőközönség várja a szerencsétlenséget
„Jól látó szemek már az első napokon észrevették, hogy a publikum nem a versenyt nézte, hanem a szerencsétlenséget várta” – ezt a társadalmi igényt a repülőversenynek sikerült kielégítenie.
A francia–perui származású Chavez repülőgépét egy szélroham felborította. Ráadásul mindez a nézőközönség közvetlen közelében történt. A következő balesetét már nem élte túl. Alig néhány hónap múlva megpróbált átkelni az Alpokon.
A repülőverseny legkomolyabb balesete André Frey francia pilótához fűződik. A rendőrségi vallomásában a következőképp számolta be a balesetéről. „A gép kifogástalanul működött és már negyvenöt percig haladtam a levegőben. Éppen fordulni akartam, amikor az utolsó pilon és az induló vonal között a gyorsabban repülő Illner Taube nevű gépe elért. Illner körülberül tíz méterrel lehetett fölöttem. Ahelyett, hogy a szabály értelmében jobbra került volna el: balra került s így a gyors és erős mozgás által okozott légáramlat gépemet elsodorta abból az irányból, amelyben haladni akartam. Így jutottam a közönség fölé, s a légáramlat gépemet lenyomta a közönségre. Csak nyolc–tíz méterre voltam a levegőben. Így lehetetlen volt úgy kormányozni a gépet, hogy a közönséget ne érje s fölemelkedni sem lehetett anélkül, hogy bajt ne okozzak. A baj oka tehát nem én vagyok, hanem Illner.”
Mondanom sem kell az osztrák Karl Illner mindezt másképp látta. „Frey előttem repült mintegy kétszáz-háromszáz méternyire és sokkal lassabban haladt nálamnál. Ugyanakkor észrevettem, hogy jobbra tart a közönség felé. Így aztán előre is tisztában voltam, hogy szabályszerűen jobb felől el nem kerülhetem anélkül, hogy a közönség felé ne jussak. Ezért aztán felemelkedtem amennyire csak bírtam s lehetőleg közel tartottam magam a pálya bal oldalához. Amikor elértem Freyt, legalább huszonöt méternyire erős széllökést éreztem, amely engem a tribünök felé sodort. Ugyanez a széllökés sodorhatta el Freyt is. Mivel én ugyanabban az irányban voltam, azért gondolja ő, hogy én voltam a széllökés oka. … nem én voltam a baleset oka, hanem a szél.”
A publikum
A napok teltével a nézőközönség ráérzett a verseny ízére. Már névről ismerte az aviatikusokat, lelkesedett értük, vitatkozott a gépek szerkezetén. Az arisztokraták és nagytőkések megalkudtak egy-egy próbarepülésről az aviátorokkal.
A többségnek azonban nem maradt más, mint az aviatikus keringő élvezete.
A repülőversenyt elárasztó zsebtolvajokról, a hamisított jegyeket árulók trükkjeiről és a rendezvény anyagi veszteségéről nem írok. Ez pont olyan volt, mintha ma történne.