Napokon belül elkészült a Margit híd felújítása. A híd sztorijának van néhány olyan mozzanata, amely felett a guglizható írások elsiklanak. Most ezekkel foglalkozom.
Az alábbi térkép Budáról készült 1876-ban. Abban az évben, amikor a hidat átadták a forgalomnak.
A térképen jól látszik, hogy Buda fejlődése szempontjából a Margit híd ideális helyszín. Egyrészt az északra kinyúló területektől a Lánchíd meglehetősen messze esik. Másrészt a híd a beépített budai övezet térbeli összeszűkülésének határára került. Joggal feltételezhetjük, hogy az új híd a budai oldalra gyakorolt hatása robbanásszerű lesz. A hídfőtől közel fekvő rózsadombi, szemlőhegyi üres telkek ára a javuló közlekedés miatt megemelkedik. Megnő az építési kedv, új utcák nyílnak stb.
Az élet – és a városfejlődés – azonban nem igazolja ezt a feltételezést.
A térkép az 1885-ös állapotot mutatja, tíz évvel a Margit híd megnyitása után. A beépített övezet nem változott, változatlanul szőlőtáblák (?) uralják a hegyoldalakat. Talán a domborzati viszonyok nem kedveznek a villaépítésnek?
Ismét ugrás az időben előre húsz évvel. A 20. század elején járunk.
A helyzet alig-alig változott, bár rózsadombi utcák száma kissé szaporodott. A rózsadombi léthez még mindig kevés fővárosinak van kedve. Most pedig következzen néhány fénykép.
A híd budai hídfője az 1890-es években. A felvétel legérdekesebb részlete a parasztházas utcasor. A falusi házak és az emeletes bérpaloták kontrasztra érzékletesen mutatja a Margit híd megnyitása gerjesztette lassú idő és térbeli folyamatot. Középen a hídon áthaladó lóvasút sínpárja, balra bérkocsisok lóitató állomása. Feltűnően gyér a forgalom. A hídon a lóvasút 1879-től közlekedik, villamos 1894-től. Most pedig forduljunk meg, és vessünk néhány pillantást a pesti oldalra.
Íme a pesti oldal a Margit-hídról nézve. A hídpálya szemmel láthatóan keskenyebb, mint manapság. Néhány lovas és némi szekér halad át a hídon. De hol vannak a közlekedő tömegek?
A 19. században a Margit híd személy- és teherforgalma meg sem közelítette a Lánchídét, körülbelül negyede, harmada volt annak. A 19. században a Margit híd legnagyobb éves forgalma 4 millió volt (ugyanekkor a Lánchídé 11 millió).
A pesti oldal iparnegyed. Szó sincs lakóövezetről, bérpalotákról. Ellenben van kosz, bűz, zaj, rendezetlenség.
Itt pedig a pesti iparnegyed látképe. Az iparnegyedet a korábban bemutatott parasztházak–bérpaloták kontrasztjához hasonló ellentét (emeletes gyárak, falusi viskók, földszintes sufnik és műhelyek) jellemzi. A rakpart kiépítetlen. Az összkép kedvezőtlen.
Már 1908-ban járunk. A pesti hídfő északi oldala szinte építési területnek látszik, pedig nem az. Ilyen egy fővárosi kikötő, ha nincs kiépítve. És még egy érdekesség – a híd most is szinte üres.
Itt az ideje némi számolásnak.
A Margit híd 1899 előtti legnagyobb éves forgalma 4 millió fő. Egy napra vetítve ez körülbelül napi 11 ezer átkelést jelent. Ez óránként 458 utazás mindkét irányban. Percenként tehát a legforgalmasabb évben is csak hét–nyolc utazó (gyalog, lóháton, járművön) kelt át a hídon. Vagy másképp fogalmazva: egy irányba minden percben átlagosan négyen léptek fel a Margit-hídra. Nem csoda hát, hogy nincsenek zsúfolt forgalmú hídi felvételek.
Mindez persze játék a számokkal, mert nem vettem figyelembe az éjszakát, a vasárnapot és az ünnepnapokat. De azért tanulságos.