Timelord

A falun élő magyar nép életében a vasárnap délután - kivéve, amikor a vasárnap egyúttal nem volt vásárnap  - a társasági életé volt.

Az alábbi, 1893-ban készült festményen a szokások és a szokásokhoz kapcsolód tárgyi kultúra egész tárháza bontakozik ki. Mit is látunk? Egy gerendás mennyezetű falusi ház rendszeresen használt nappalijában vagyunk. A családfőnek nincs külön úriszobája - a férfiak a függönyös nappalit terítik be a dohányfüsttel. A vasárnap délután összejövő társaság tagjai nem együtt múlatják az időt, hanem nemek szerint elkülönülve. A férfiak a házigazda borát isszák és magyar kártyával játszanak egy terítő nélküli asztalon. A nők egy abrosszal letakart asztalt körbeülve teáznak, gyümölcsöt és süteményt esznek.

 A gondos háziasszony takarékosságát, a jól vezetett háztartás pedánsságát mutatja, hogy a ruhásszekrény tetején ott sorakoznak a befőttesüvegek. Valahogy az a benyomásom, nem az éléskamrából hely hiányából kiszorult befőttekről van szó, hanem inkább egy elszállításra váró úti elemózsiáról.

A mai Széll Kálmán tér szokatlan térfelszínét a tér helyén évszázadokon át működő agyagbánya, illetve a kitermelt nyersanyagot feldolgozó téglavetők és fazekas műhelyek alakították ki. Kíváncsi voltam, vajon a földmunkákkal felszínre kerül-e még márgás agyag, vagy mindent kitermeltek egykoron? Ma volt az első alkalom, amikor látni véltem valamit. Mutatom.

Mindez közelebbről.

A szakirodalom azt írja, hogy a Moszkva téri agyag sárgás, enyhén mészpettyes, és nemcsak téglának, hanem fazekasárunak, cserépnek is megfelelő volt.

A száz éve működő Panama-csatorna története közel 140 évre nyúlik vissza. A csatornaépítés 1880-as évtizedét az építőmunkások szenvedése (és tömeges elhalálozása), a vállalkozók kapzsisága és a befektetők által megvásárolt politikusok cinkos hallgatása jellemezte. A tőkehiánnyal küszködő francia csatornaépítő társaság egyre újabb és újabb részvényeket bocsátott ki, sőt egy Panama-sorsjátékot is szervezett. Behálózták a francia kormány és az országgyűlés "gyönge jellemű" tagjait, és persze megfizették a "kapzsibb természetű" hírlapszerkesztőket is. A most bemutatott 1882-1889 közötti fényképek egy a Francia Nemzeti Könyvtárban őrzött albumból származnak. Akkor készültek, amikor még senki sem tudta, mit is jelent a panamázás.

A most bemutatott, 1865-ből származó karikatúra sorozat a magyar igazságszolgáltatásról alkotott  toposzokat foglalja össze. 

A bíróság lassú, a jogszolgáltatás körülményes, a bürokrácia kárt okoz az ügyfeleknek. 

Ami a kiegyezés előtti válást illeti, a  korabeli jog előírta, hogy a válni kívánó félnek a lelkészétől egy a válás okait feltáró tanúsítványt kell beszereznie. A válást akkor mondták ki, ha a bepanaszolt fél házasságot tört, bűntényben elítélték, ha elhagyta a házastársát, vagy ha életmódjával "a család jó erkölcse veszélyeztetik". Érdekes, hogy a házasságtörés csak akkor számított válóoknak, ha a megcsalt házastárs az eset nyilvánosságra kerülését követő hat héten belül bírósághoz fordult. 

Az alább bemutatott képet a szokásosnál nagyobb felbontásban raktam fel, letöltve könnyebben ki lehet venni a részleteket. A képet az 1900-as párizsi világkiállítás részére készítették. Az ábrázolás a Gellérthegytől délebbre, körülbelül hatszáz méter magasból mutatja Budapestet.

„Sem a regény, sem a színház, sem más intézmény, amely az emberi fantázia segítségével dolgozik nem tudja annyira lefoglalni a közönség érdeklődését, mint a mozi” – ez az 1911-es vélemény még ma is helytállónak tűnik. A mozgókép – hasonlóan a vasúthoz – gyökeresen átalakította a világról alkotott képünket.  Következzen néhány kép a filmforgatások 1914 előtti históriájából.

Zuhanásveszélyes helyzetek filmezése Amerikában.

A 19. századi sajtó egyik nagy találmánya az illusztráció. A lapok szerkesztőségének oszlopos tagjai voltak a rajzolók. Az igényesen illusztrált hetilapok Európa szerte ontották a képeket. A 19. század második felében a szerkesztőségek a fényképeket az illusztrációk forrásaként használták. A nyomdatechnika ugyanis még nem tette lehetővé, hogy a fotókat jó minőségben (és olcsón) sokszorosítsák. A szerkesztőségi rajzolóknak az volt a feladata, hogy az eseményekről, helyszínekről, emberekről beszerzett fényképeket metszetekké alakítsák át. Időnként – nem túl sűrűn – rábukkanok azokra a fényképekre, amelyekből a metszetek készültek.

 Klösz György fényképe a városligeti hídról és a millenniumi kiállítás megtekintésére igyekvő, illetve a kiállításról távozó emberekről 1896-ban.

A tonhal halászat adriai módszerét alig tíz éve ismertem meg a trieszti tengerészeti múzeumban. Azóta kattan rá a szemem és a figyelmem az ezzel összefüggő ábrázolásokra. Előjáróban még annyit: a 19. századi leírásokban a tonhal halászat már szélsőséges jelzőket kapott. Egyes szerzők a tonhalak „kivégzéséről” írtak, mások a „legjövedelmezőbb és legkellemesebb” halászmunkát hangsúlyozták.

A tömegesen vonuló tonhalak becserkészésére a vízpart szikláiba mélyesztett, lépcsős, figyelő árbocok  szolgáltak.