Timelord

Az alábbi, 1901-ben megjelent karikatúra a fővárosi színházak műsorpolitikája körüli kultúrharc képi ábrázolása.  A  nő–férfi és magyar–idegen ellenpárból is építkező rajzon ádáz tekintetű kurucok (Herczeg Ferenc, Berczik Árpád és Abonyi Árpád írók)  kivont fegyverrel támadják a ledér öltözetben menekülő színésznő-labancokat.  A csata kimenetele nem lehet kétséges.

A színésznők az idegen, külföldi írók zenés színdarabjait testesítik meg. A ledér öltözet utalás a színdarabok könnyed hangvételére. A rajz azt a benyomást kelti, mintha a fentebbi magyar szerzők színdarabjai mondandójukban fajsúlyosabbak lennének. Mindez azonban nem így volt.

A színházi programmá emelt nemzeti irányra Ady is felfigyelt: "Az irodalomban nincs jogcíme annak, ami csupán nemzeti - általános emberi vonások nélkül. Az örök emberi hassa át a nemzeti irány produktumait, mert csakis így számíthatnak komoly értékre, igazi sikerre" .

1869-ben a Borsszem Jankó élclap szórakoztató viccet talált ki. A lap szerkesztői azon fantáziáltak, vajon a Nemzeti Színház vezetésére áhítozók ugyan mit is válaszolnának egy olyan állításra: csak egy személy alkalmas a színház sikeres vezetésére. Az újságírók szerint minden önjelölt magára értelmezné az állítást és mindenki  - személyiségének megfelelő modorban - röviden köszönetet mondana. Nézzük, hogyan.

Diktatúrákban a vicclapok nem viccesek. Így volt ez a Ludas Matyival is, amelynek 1950-es évekbeli tevékenységét a rendszerhű nyalizás és az élethazugságok itatják át. Nem humoros az alábbi "Pillanatképek Debrecen kultúréletéből" című képes riport sem. A rajzokból kiderül, hogy a debreceni kultúrmunkások nehéz és hiányos munkafeltételek között dolgoznak, a város lakossága pedig az amerikai tánczene és a pesti polgári kabaré iránt érdeklődik. Ez utóbbinak kritikának az a kimondatlan üzenete: értéktelen (azaz a szocializmustól idegen) szemetet fogyaszt Debrecen lakossága.