A most bemutatott rajzok a kiegyezés előtti felpezsdülő, lázas helyezkedéssel teli légkörben készültek. A rajzoló a politikusoknak ad tanácsot: ne ketrecbe zárt vadállatként bánj a sajtóval. Menj be a ketrecbe, és szelídítsd békítsd meg a vadállatokat jó falatokkal. És mit tégy a pártsajtóval? Nos, a póráz és a szájkosár felesleges. Engedd szabadon a kutyákat, úgy is követni fognak.
A 19. századi magyar sajtóban New York izgalmas, és rettentő modern városként jelent meg. Olyan város, amelynek nevéről még az írni-olvasni nem tudók is hallottak - ha máshonnét nem kivándorolt rokonaiktól - bár a nevét helyesen kiejteni nem tudták (Nevjork, Neviork). "Köztudomású, hogy a New York-i kikötő a legszebb a világon. (...) Nemsokára Fort Lafayette és Fort Richmond közelébe érkeztünk, mely erősségpár az öbölszorost két partról uralván, leghatalmasabb az egész köztársaság területén (...)
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy erős akaratú és nagy tekintélyű miniszter, akit úgy hívtak, hogy Baross Gábor. 1891 egy dolgos hétköznapján a gőzhengerként nyomuló államférfi kinyitotta a Magyar Hírlapot, és szeme elkerekedett. Az újság nem a dicséretéről zengett, hanem a vasutasok panaszaival foglalkozott. Ejnye már - gondolta a vasminiszter. A vasutasok nem tudják mit beszélnek, nem úgy van az! - és félretette a napilapot. Igen ám, de másnap új cikk jelent meg az újságban, arról, milyen sokat kell dolgozni a vasutasoknak, milyen kevés pénzért. És így ment ez hétről-hétre. Az újságírók nem szálltak le a témáról, a minisztert bíráló cikkek száma nőtt, a lap pedig egyre jobban fogyott. Mit szólt mindehhez a nagy Baross Gábor? Képzelhetitek, hogy a vasakaratú miniszter agya eldurrant, de jó alaposan. Bosszút forralt a szívében, és cselekedett. A lap uszítja a vasutasokat - mondta - ezért, megtiltom, hogy a vasút az újságot vidékre szállítsa és a posta kézbesítse.
A sajtószabadságról viccet csinálni? Nehéz ügy. A közéleti eseményekre reflektáló 19-20. századi magyar élclapok inkább csak ízlelgették a sajtószabadságos témákat, de igazán átütő poénokat nem tudtak kihozni belőle. Az a benyomásom, mintha a sajtószabadság veszélyeztetettségének árnyékában az írók és karikaturisták elveszítették volna vitriolos eszköztárukat. De jöjjenek inkább a képek.
Az alábbi versrészlet 1869-ben jelent meg a Bolond Miska költeményei című kötetben. Humoros? Nem. Sokkal inkább olyan, mint amikor az udvari bolond szemébe vágja a királyának azt az igazságot, amit mindenki gondol, de amiről senki sem beszél.
A következő 1897-es kép a sajtószabadságért harcoló Mikszáth Kálmánról készült.
"Hazádnak rendületlenül, légy híve oh Magyar"
Az 1848-as sajtóból válogattam néhány képrejtvényt. Megfejthetőek? Bizonyára, de nekem egyik sem sikerült.
