Timelord

Lehet-e még újat mondani a Lánchíd építéséről? Bizonyára, de ilyesféle bravúrral most nem fogok kísérletezni. Viszont van két kép, melyet igen nagy valószínűséggel még nem láttatok. Mindkét kép egy német képeslapban jelent meg 1847-ben. A német precizitás ellenére a rajzok nem 1847-ben készültek, hanem egy 1842-es ábrázolás átdolgozásai. 

A lentebbi rajzon elsőként a képet keretező növény- és láncgirland ötlött a szemembe. Ez a részlet ugyanis eszembe juttatta, gyerekkoromban nem értettem, miért nevezik a Lánchidat láncnak. Hiszen nincs rajta lánc, és nincsenek láncszemek sem.  Hasonlóképpen járhatott az agya a rajz egykori alkotójának is, mert azt vélelmezte a Lánchíd láncszemei pont olyanok lesznek, mint egy nyakláncé. Na, de jöjjön a lényeg.

 A mederpillérek alapzata már elkészült, a pilléreken pedig már állnak az építési állványzatok. A budai mederpillérre telepített gőzszivattyú működik, jól látható az füstöt okádó deszkabódé.

Fogadjunk, hogy a Lánchíd boszorkányairól még nem hallottatok.  Én is csak nemrégiben szembesültem az üggyel, egy rendkívül szokatlan kép formájában. Ez az 1870-ben készült rajz maga a szimbolikus káosz, dementorokra hajazó boszorkányokkal. 

A sztori előzménye, hogy a Lánchidat a magyar állam megvásárolta a magánbefektetőktől. A kontraktus sikerén örvendező rajzoló az állami tulajdonszerzés pillanatát akarta megörökíteni a megszemélyesítés eszközével.

A Magyar Királyságot jelképező nőalakban a Patrona Hungariae (Magyarország nagyasszonya) motívum sejlik fel, persze immár szakrális vonásai nélkül. A magyar államiságot megtestesítő delnő, mint egy szerető anya fogadja kitárt karjaiba gyermekét a Lánchidat. Idáig a kép rendben is van. De mi a túrót keresnek itt a boszorkányok?

Hiszen a  boszorkányok a magyar mitológiában ártalmas és kártevő lények, akiknek semmi keresni valójuk nem lehet egy érzelemgazdag és boldog sztoriban. Lánchídi boszikról sem szólnak a források - ellentétben a Gellért hegyi kócos hajú, seprűn száguldozó boszorkányokról.

Mit akart tehát a boszorkányokkal a rajzoló mondani? Volt-e végiggondolt koncepciója, vagy csak eszetlenül és hányaveti módon odavetett a papírra valamit? 

Azt gondolom, ez a rajz meglehetősen modern, és a felhasznált szimbólumok ellenére igen világias szemléletű alkotás. Ahogy a Magyarok Nagyasszonya jelkép elveszítette szakrális jelentését, éppen úgy elveszítették a boszorkányok is mitológiai jelentésüket. Egy boszorkányosan jó rajzzal állunk tehát szemben.

A most bemutatott metszet 1857-ben egy párizsi képes újságban jelent meg. A rajzoló a Rózsadomb tetejéről figyelte meg a várost. Ez idő tájt 187 ezren éltek Pest-Budán.

Javaslom, töltsétek le az alábbi, a szokásosnál nagyobb felbontásban feltöltött rajzot. Érdemes.

A mai Széchenyi tér (Roosevelt tér) karrierje a Lánchíd megnyitásával ívelt fel meredeken. A telkek és ingatlanok egyre értékesebbé váltak, de a tér még évtizedekig poros, igénytelen és rendetlen benyomást keltett. A kiegyezés utáni években többször is felmerült a térrendezés. Elsőként 1870-ben Vetter Adolf udvari kertész készített egy látványtervet, de ez nem nyerte el a tisztségviselők tetszését.  A pesti illetékesek úgy okoskodtak: felesleges a Ferenc József tér rendezésével foglalkozni addig, amíg el nem készül a Margit híd. Ha két hídja lesz a fővárosnak, csökkenni fog a tér átmenő forgalma - ekkor lesz majd értelme a Ferenc József tér korszerűsítéséről gondoskodni.

Az alábbi látványtervet ilyen előzmények után a Közmunkatanács készítette el.

1865-ben járunk. Pest-Budán 270 ezren élnek. A magyar főváros gyalogosváros. Gyakorlatilag még nincs tömegközlekedés, a kósza omnibuszjáratok nem osztanak, és nem szoroznak semmit. Az emberek a napi munkába járásra, bevásárlásra, ügyintézésre a lábukat használják. A pesti utcák jelentős részének nincs szilárd útburkolata, egyedül a járdák kiépítettek. A közterületi rend képlékeny, az utcai viselkedés szabályai hiányosak és kiforratlanok. Pest-Buda provinciális város. A most bemutatott, „A pesti séták nyomorúsága” című képsorozat a gyalogosok keserveit foglalja össze.

 A gyalogosoknak ügyelniük kell, hogy az emeletes házak ablakaiból kidobott szemét el ne találja őket.