A falun élő magyar nép életében a vasárnap délután - kivéve, amikor a vasárnap egyúttal nem volt vásárnap  - a társasági életé volt.

Az alábbi, 1893-ban készült festményen a szokások és a szokásokhoz kapcsolód tárgyi kultúra egész tárháza bontakozik ki. Mit is látunk? Egy gerendás mennyezetű falusi ház rendszeresen használt nappalijában vagyunk. A családfőnek nincs külön úriszobája - a férfiak a függönyös nappalit terítik be a dohányfüsttel. A vasárnap délután összejövő társaság tagjai nem együtt múlatják az időt, hanem nemek szerint elkülönülve. A férfiak a házigazda borát isszák és magyar kártyával játszanak egy terítő nélküli asztalon. A nők egy abrosszal letakart asztalt körbeülve teáznak, gyümölcsöt és süteményt esznek.

 A gondos háziasszony takarékosságát, a jól vezetett háztartás pedánsságát mutatja, hogy a ruhásszekrény tetején ott sorakoznak a befőttesüvegek. Valahogy az a benyomásom, nem az éléskamrából hely hiányából kiszorult befőttekről van szó, hanem inkább egy elszállításra váró úti elemózsiáról.

A férfialakok is beszédesek: a joviális, táblabíróra hajazó családfő, a mellette ülő elhanyagolt és a kártyajátékot figyelő kibic mellett a pedánsan felöltözött, de a lakásban is kalapját viselő vadászról(?). A jelenet fesztelen, és természetes. Számomra némi modernitást a világoskék zakóban, fehér pantallóban ülő, gondosan nyiratkozott fiatal férfi sugalmaz. Hogy mi lehet a foglalkozása? Tanult, hivatali tisztséget viselő embernek látszik, de mégis valaki olyannal van dolgunk, akinek társadalmi pozíciója nem emelkedik a házigazda fölé. Úgy képzelem, hogy a lila ruhás nő lehet a felesége. Érdemes a bútorokra is vetni egy pillantást. Nincs két egyforma darab a szobában, mégsem szedett-vedett a környezet.

És most ugorjunk. A következő kép már a földművelő parasztság vasárnap délutánját mutatja.  Nyugodt és békés a jelenet, de azért ezen is jócskán van megfigyelni való.

 Az eladósorban lévő lány és udvarlója, a pattogatott kukoricát eszegető fiatalasszony, a rendetlenkedő gyerekét fegyelmező asszony mellett hangsúlyos része a kompozíciónak a kertajtóban álló, harciasnak tűnő háziasszony. A háziasszony testbeszédéből, és a vele szót váltó férfiember hárító kézmozdulatából szinte kitalálható, miről szólhat a párbeszéd: hol a túróban van a családfő. Szerintem kocsmázik az a jóember.