Az augusztus 20-i körmenetre tartó különvonatokat a magyar vasúttársaságok az 1860-as évek első felétől kezdtek indítani. A kedvezményes áru különvonatokat kéjvonatoknak nevezték. Miért kéjvonat? Azért mert a vonat kéjutazókat szállított. A kéjutazás jelentése: utazás passzióból, szórakozásból. Másfajta kéjről tehát szó sem volt.
A kéjvonatok tehát olcsóbbak voltak, mint a normál személyvonatok, első osztályú vagonokat viszont nem tartalmaztak. A Szent István napi kéjvonatokkal az alsóbb néposztályokat célozták meg.
Az idő múlásával és a vasúthálózat terjedésével a Szent István napi kéjvonatok száma is egyre szaporodott. A vidékről felutazó honfitársaink többségének azonban augusztus 20-a nem egynapos kirándulást jelentett. Az alacsony menetsebességek és az akkori Magyarország jóval nagyobb távolságai azt eredményezték, hogy egy nap alatt oda-vissza nemigen lehetett lebonyolítani a kéjutazást. A vidékről érkező kéjutazók elszenvedett gyötrelmeiről szól az alábbi, 1906-os képregény.
