1805-ben járunk. A napóleoni háborúk miatt nagy a nyugat-európai kereslet a gabona, és a szarvasmarha iránt. Úgy látszik, hogy az alföldi termelők meggazdagodásának útjában egyedül a hosszú és költséges szállítás áll. Túl hosszú az az út, amíg az áru eljut a felvevőpiacára. A szegedi Vedres István főmérnök azonban tudja a megoldást: építeni kell egy olyan mesterséges vízi utat, amely közvetlenül összeköti Szegedet és Pestet. Az új csatorna lerövidítené a szállítás idejét, hosszát és költségét. Egységnyi idő alatt jóval több áru juthatna el az Alföldről Bécsbe. (Ebben gondolkoztak a Ferenc-csatorna építői is, de erről majd máskor.)
Vedresnél kevésbé kreatív emberek megelégedtek volna a csatornaépítés részleteinek kidolgozásával. Vedres azonban ennél nagyobb kaliberű fickó volt, és olyan tervet dolgozott ki, amely nemcsak az árutermelők, hanem Szeged városának meggazdagodását is elősegítette volna.
Nézzük miről volt szó.
A Szeged-Pest csatorna megépítése mellett egy logisztikai központot kell létesíteni Szegeden. A központot Vedres a Tisza-partján álló szegedi vár átépítésével képzelte el. A várfalak tetejére gabonaraktározásra alkalmas épületeket kell emelni. A logisztikai központban futnának össze négy irányból (Pest, Temesvár, valamint Bácska és Csongrád megyék) az országutak, itt áll a tiszai hajóhíd, és itt kötnek ki az Erdély felől érkező tutajok is.
Az alábbi rajz, bár dilettáns munka, a lényeget mégis képes érzékeltetni.
Könnyen elképzelhető, Szegednek milyen prosperitást hozott volna ez a terv.
